Különböző bányavállalatoknál dolgozott, míg 1852-ben a bányatulajdonos Dorogon kérte fel a vezető főmérnöki állás betöltésére. Dorogon kidolgozta a szénmedence földtani ismeretének rendszerét. Komoly eredményeket ért el a szénbányászat fejlesztésében, a termelés növelésében. Időközben házasságot kötött Hoblik Idával, a dorogi postamester lányával.
Tevékenysége a fővárosban
1861 és 1867 között a Pesti Kereskedelmi Akadémia oktatója volt. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1874-ben rendes tagjává választotta. 1868-ban minisztériumi földtani osztályt szerveztek vezetésével. Még ugyanebben az évben a Természettudományi Társulat titkárává választották Szabó József elnöksége idején. 1869-ben kormányrendelettel megalapították a Magyar Állami Földtani Intézetet, amelynek igazgatójává nevezték ki; ezt a tisztséget 1881-ig töltötte be. 1882-ben a Budapesti Tudományegyetemen megalakul Európa második önálló őslénytani tanszéke (akkori nevén Palaeontológiai Intézet) amelynek élére kap kinevezést. A tanszéket 1893-ban bekövetkezett haláláig vezette, oktatott valamint saját gyűjteményét az egyetemnek ajándékozva megalapozta az oktatás támogatására létrehozott őslénytani gyűjteményt amit folyamatosan bővített.
Nemzetközi hírnévre elsősorban az akkoriban újdonságnak számító mikropaleontológiai kutatásai révén tett szert.[1]
Halála
Az 1880-as zágrábi földrengéssel kapcsolatos kutatásai közben, 1893-ban meghűlt, majd Budapestre visszaérkezése után, betegsége szövődményei következtében június 26-án meghalt.
Emlékezete
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben van. Dorogon a városközpontból a vasútállomásra vezető forgalmas utca viseli nevét (korábban Vilmos császár utca volt).
Ő a névadója a Hantken Miksa Alapítványnak, mely 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse az új őslénytani tudományos kutatási eredmények létrehozását, megismertetését és gyakorlati alkalmazását.[2]
Neve előtt tiszteleg a Hantkeniana című periodika, mely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszéke kiadásában jelent meg 1995 és 2015 között.
↑Dulai Alfréd (szerk.): Eocén élővilág a Kárpát-medencében. Üvegház - 22 millió éven át. Magyar Természettudományi Múzeum, Természettár Könyvsorozat, Budapest (2019)
Hantken Miksa (magyar nyelven). paleo.elte.hu. [2013. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 26.)
Hantken Miksa (magyar nyelven). História - Tudósnaptár. (Hozzáférés: 2011. szeptember 26.)
Hantken Miksa (magyar nyelven). Veszprém megyei életrajzi lexikon. [2021. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 26.)