Gyűrűs vízipiton
|
|
|
Természetvédelmi státusz
|
Nem szerepel a Vörös listán
|
Rendszertani besorolás
|
|
Szinonimák
|
- Nardoa - Gray, 1842
- Bothrochilus - Fitzinger, 1843
- Nardoana - Berg, 1901
- Tortrix Boa - Schlegel, 1837
- Nardoa Schlegelii - Gray, 1842
- Bothrochilus Boa - Fitzinger, 1843
- Nardoa boa - Müller, 1882
- Nardoa boa - Boulenger, 1893
- Nardoana boa - Berg, 1901
- Nardoa boa - De Jong, 1930
- Bothrochilus boa - Loveridge, 1946
- Liasis boa - McDowell, 1975
- Morelia boa - Underwood & Stimson, 1993
- B[othrochilus]. boa - Kluge, 1993[1]
|
Hivatkozások
|
|
A gyűrűs vízipiton (Bothrochilus boa) a hüllők (Reptilia) osztályában a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt pitonfélék (Pythonidae) közt a vízipiton (Bothrochilus) nem egyetlen faja.
Származása, elterjedése
Pápua Új-Guineában és tőle keletre fekvő szigeteken él.
A Bismarck-szigetek közül:
A Zöld-szigetek közül
Terráriumi díszállatként az egész világon megtalálható.
Megjelenése, felépítése
A felnőttek mérete 100 és 180 cm közötti, az átlag mintegy 1,5 méter. A fiatal egyedek színezete harsányabb, ragyogó narancssárga és fekete gyűrűk sorozatából áll; a színek egyéves korukra fokozatosan elhalványodnak. A felnőttek általában barnásak vagy feketésbarnák, fekete gyűrűkkel. Szemük mögött többnyire egy világos pötty látható.
Életmódja, élőhelye
Az esőerdők és a hasonképpen csapadékos művelt területek (ültetvények) lakója. A párás levegőt kedveli.
Éjszaka aktív, a nappalt föld alatti üregekben vagy kókuszdió-halmokban tölti. Főleg kisebb rágcsálókat eszik; vadászat közben gyakran a házakat és mezőgazdasági épületeket is felkeresi. Az újszülöttek gyíkokat és szopós rágcsálókat fogyasztanak.
Szaporodása
Tojásrakó, az átlagos fészekalj 10–12 tojás. Ezeket fogságban nem mindig költi ki, ilyenkor keltetőgépbe kell őket tenni. A fogságban született kicsik üreglakók, amiből valószínűsíthető, hogy a természetben is az avarba rejtőznek.
Terráriumi tartása
Több száz példányt szaporítanak fogságban, de ez nem fedezi a keresletet, ezért a díszállatkereskedők kínálatában többnyire vadon befogott példányok szerepelnek. A gyűjteményekben egyelőre ritkák. A fiatal egyedek harapósak, de az idősebbek megbízható terráriumlakókká válnak.
Aljzatként kiválóan megfelel a 26–29 °C-os homokos föld. Búvóhelyet, gyenge megvilágítást és állandó fürdőmedencét feltétlenül biztosítani kell nekik. Leölt laboratóriumi rágcsálókkal etethetők. Fontos a párás levegő és egyúttal a jó szellőzés, a tocsogó vizet viszont kerülni kell.
A kicsiknek célszerű egy doboznyi nyirkos mohát biztosítani a megfelelő páratartalom fenntartására.
Jegyzetek
- ↑ McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).
Források
- J. M. Merthens: The Living Snakes of the World