Erdei pele
|
|
Fán mászkáló erdei pele
|
Természetvédelmi státusz
|
Nem fenyegetett
|
Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 100 000 Ft[1]
|
Rendszertani besorolás
|
|
Tudományos név
|
Dryomys nitedula (Pallas, 1778)
|
Szinonimák
|
Szinonimák
|
- Dryomys angelus (Thomas, 1906)
- Dryomys aspromontis Lehmann, 1963
- Dryomys bilkjewiczi Ognev & Heptner, 1928
- Dryomys carpathicus Brohmer, 1927
- Dryomys caucasicus Ognev & Turov, 1935
- Dryomys daghestanicus Ognev & Turov, 1935
- Dryomys diamesus Lehmann, 1959
- Dryomys dryas (Schreber, 1782)
- Dryomys intermedius (Nehring, 1902)
- Dryomys kurdistanicus Ognev & Turov, 1935
- Dryomys milleri Thomas, 1912
- Dryomys obolenskii Ognev & Worobiev, 1923
- Dryomys ognevi Heptner & Formozov, 1928
- Dryomys pallidus Ognev & Turov, 1935
- Dryomys phrygius Thomas, 1907
- Dryomys pictus (Blanford, 1875)
- Dryomys ravijojla Paspalev et al., 1952
- Dryomys robustus Miller, 1910
- Dryomys saxatilis Rosanov, 1935
- Dryomys tanaiticus Ognev & Turov, 1935
- Dryomys tichomirowi Satunin, 1920
- Dryomys wingei (Nehring, 1902)
|
|
Elterjedés
|
Az erdei pele elterjedési területe
egész éves
egész éves (valószínűleg)
|
Hivatkozások
|
|
Az erdei pele (Dryomys nitedula) az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a pelefélék (Gliridae) vagy (Myoxidae) családjába tartozó faj.
A Dryomys emlősnem típusfaja.
Előfordulása
Közép-Európában, (Svájc, Bajor-erdő), Kisázsiában (Izrael, Törökország) fordul elő.[2] Az erdei pele elterjedésének alpesi peremterületein a lombos és elegyes erdőkben él 600-1600 méter között (helyenként még magasabban is). Oroszország nyugati felén főként a tűlevelű erdők, Balkánban az örökzöld bozót lakója. Alkalmilag a hegyi legelők kunyhóiban, kertekben, gyümölcsösökben is felbukkan. Magyarországon viszonylag ritka, a Dunántúli- és az Északi-középhegységben fordul elő.[2] 2012 óta fokozottan védett.
Megjelenése
Az erdei pele testhossza 8-10 centiméter, farokhossza körülbelül 6-8 centiméter és testtömege 30-70 gramm. Lényegesen kisebb, mint a kerti pele, farka bozontosabb. Színezete felül a szürkétől (az Alpokban) a vörhenyesbarnáig változhat, és csak fokozatosan alakul ki, pár hetes korban még nem végleges. Állandó jellemző a szemek mögött húzódó (fokozatosan sötétedő) fekete sáv. Füle viszonylag kicsi, csak alig ér ki a bundából. Lába testéhez képest viszonylag hosszú, vékony és már kicsi korától kezdve mászásra, csüngésre alkalmas. Farka a patkányéhoz hasonlóan bordázott, végén rendszerint fehér kis pamacs látható.
Életmódja
Az állat életmódja hasonló a kerti pelééhez (Eliomys quercinus), de gömb alakú fészkét inkább (de legalábbis helyenként) szabadon építi a bokrok ágain. Megtelepszik faodúkban és a megfelelő nagyságú mesterséges fészekodúkban is (Magyarországon például a Mátrában). A Földközi-tenger medencéjének keleti felén az erdei pele egész évben ébren van, de európai és nyugat-oroszországi elterjedési területének jelentős részén téli álmot alszik. Ennek hossza a klimatikus adottságoknak megfelelően területenként változhat.
Tápláléka rovarok és magvak; a madárfészkeket valószínűleg ritkán fosztja ki. Mivel életmódja alig tér el a kerti peléétől, a két faj együtt sehol nem fordul elő nagyobb egyedszámban. Úgy tűnik, kitérnek egymás útjából. Az erdei pele a rovarok közül a lepkéket, bábokat és a csupasz hernyókat kedveli, az egyes példányok között azonban táplálék dolgában igen nagy eltérések lehetnek.
Szaporodása
A nőstény évente egyszer, júniusban, 2-6 kölyköt ellik. A kicsinyek, akár a kerti pelénél, csupaszon és zárt szemmel jönnek a világra, de 4-5 hetes korukban már önállóak. Azoknál az állományoknál, amelyek nem alszanak téli álmot, évi 2-3 ellés lehetséges.
Jegyzetek
Források