Első Kádár-kormány

Első Kádár-kormány
(1956. nov. 4.1958. jan. 28.)
Időhossz1 év, 2 hónap, 24 nap
KormányfőKádár János
ÁllamfőDobi István
Államformaköztársaság

PártokMagyar Szocialista Munkáspárt
Előző kormány
Következő kormány
Harmadik Nagy Imre-kormány
Münnich-kormány

Az első Kádár-kormány (vagy szolnoki kormány, a Kádár-korszak szóhasználatában: magyar forradalmi munkás-paraszt kormány) az 1956-os forradalom idején a kommunista hatalom restaurációjára Kádár János vezetésével megalakult minisztertanács volt, melynek tagjai 1956. november 7-én tették le az esküt az Országházban, és 1958. január 28-áig voltak hivatalban.

Leírása

Szolnokon alakult. Tagjait a Szovjetunió Kommunista Pártja elnökségének november 3-ai ülésén Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkár olvasta fel az ülésre Moszkvába vitt magyar vezetőknek, köztük a Nagy Imre-kormány elmozdítására kiszemelt Kádár Jánosnak.[1]

Kezdetben a Nagy Imre-kormánnyal egyidejűleg, megbízás nélkül működött, majd a szovjet csapatok november 4-i inváziója után átvette a tényleges hatalmat az országban és három nappal később, hetedikén hivatalosan is letették az esküt. A kormány később sok változáson ment keresztül. A Magyar Népköztársaság mindenkori kormányának hivatalos elnevezése egészen az 1970-es évek közepéig magyar forradalmi munkás-paraszt kormány” maradt, amíg egy rendeletben meg nem változtatták a „Magyar Népköztársaság Kormánya” elnevezésre.

Először az ungvári rádió adott hírt a korábban a Nagy Imre-kormányban szereplő Kádár János által vezetett új kormány megalakulásáról, november 4-én öt óra öt perckor. A rádió nem nevezte meg magát az éterben. Először Münnich Ferenc olvasott fel nyílt levelet, amelyben bejelentette, hogy Kádárral, Apró Antallal és Kossa Istvánnal együtt (valamennyien a második Nagy Imre-kormány tagjai) már 1956. november 1-jétől megszüntették a kapcsolatot a Nagy Imre-kormánnyal, amelyből kiléptek. Az általuk Kádár János vezetésével megalakított kormány névsorát maga Kádár olvasta fel.

Nem tudod lejátszani a fájlt?

Percekkel később hangzottak el a Szabad Kossuth Rádióban a szovjet támadás nyomán Nagy Imre drámai mondatai.

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.
– Nagy Imre, 1956. november 4. 5 óra 20 perc
A harmadik Nagy Imre-kormány felmentése és az első Kádár-kormány kinevezése 1956. november 12-én

A forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai közül Marosán, Dögei és Rónai emlékezések szerint a rádióból értesültek kormánytagságukról. A tagok közül Kádár a november 3-án alakult harmadik Nagy Imre-kormánynak is tagja lett államminiszterként, mert Nagy Imréék nem tudtak árulásáról.

A november végén Romániába hurcolt Nagy Imre a Snagovi feljegyzésekben arról számolt be, hogy Horváth Imre úgy lett külügyminiszter az új kormányban, hogy az általa vezetett kormányküldöttséggel Bécsből volt visszatérőben, mikor a szovjetek akarata ellenére munkatársaival együtt elhurcolták Pozsonyból először Prágába, majd onnan Moszkvába, ahol Horváth részt vett Kádár és Münnich tárgyalásán a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) elnökségével. Mindazonáltal Horváth egészen 1958-as haláláig a Kádár-kormány külügyminisztere maradt.

Helyzetértékelés

Az új kormány helyzetértékelést is adott, amelyet az SZKP Központi Bizottság elnökségének előző esti ülésén szövegeztek. Eszerint az október 23-án indult jogos tömegmozgalom, amely Rákosi és társai párt- és népellenes bűnei ellen, illetve a nemzeti függetlenségért indult, „fasiszta ellenforradalomba torkollott”.

A felolvasott szöveg a társadalom békésnek és kommunizmushűnek tekintett része megrémítését és a forradalmárok megosztását célozta. Többek közt ez hangzott el az ungvári rádióban: „Az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, és a mi legjobb elvtársainkat. (…) Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és az üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárjait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek… A reakciós elemek (…) igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomba becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak be. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek…. felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek…. Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának… Mi ezért alakítottuk meg a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányt.”

Az új kormány ígéretei

Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke

Kádár a sajtóban, illetve személyes tárgyalások során tett ígéretek sokaságával kezdett neki kormánya konszolidálásához, melyekkel azt sejtette, hogy teljesíteni fogják a forradalom követeléseinek jelentős részét, elbánnak a keményvonalas régi kommunista vezetőgárdával de nem büntetik meg a forradalom résztvevőit. (Az ország semlegességét nem ígérték meg, a szovjet csapatok kivonását azonban igen.)

De az ígéretek jó része nem teljesült: nem lett amnesztia (csak a megtorlás után), már 1957 nyarán újra bevezették a gyűlölt káderlapokat, Nagy Imre csak fogolyként térhetett vissza, a kormányba nem kerültek a kommunista párton kívüli politikusok és nem vonták felelősségre az ÁVH-sokat. Sőt: sokukat beosztották az új kormány karhatalmába.

A kibombázottaknak ugyanakkor nagy összegű gyorssegélyt és kamatmentes kölcsönt adtak, megemelték a fizetéseket és visszamenőleg is kifizették őket, a Népszabadság pedig több riportban számolt be egy „nagyszerű népjóléti rendeletről”, amely szerint a zálogházakat kötelezték a beadott ingóságok ingyenes visszaadására.

Farkas Mihályt és fiát, Vladimirt titkos tárgyaláson 15 év börtönre ítélték, ám büntetésük töredékét ülték csak le, Vladimir 1960-ban, apja pedig 1961-ben amnesztiával szabadult. Ugyanakkor a keményvonalasok egy része, mint Bata István, Piros László, Hidas István, Andics Erzsébet, Berei Andor, Rákosi Mátyás vagy Gerő Ernő valóban kiszorultak a vezetésből.

Az eskütétel után

Kádárék még 1956-ban tárgyalásokba kezdtek az új kormány politikája ellen sztrájkokkal tiltakozó munkástanácsokkal. A találkozók hamarosan a szívósan ellenálló tárgyalófelek goromba megfélemlítésébe torkolltak, majd a munkástanácsok feloszlatásához vezettek.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottsága (MSZMP IIB) 1957. január 29-i ülésén párthatározat születik a Munkásőrség felállításáról[2]

Számos miniszteri tisztség betöltetlen maradt az év hátralevő részében. Ezen minisztériumok egy részét az 1956. évi 33. törvényerejű rendelettel 1957. január 1-jei hatállyal megszüntették, vagy összevonták más minisztériumokkal. Így a Bánya- és Energiaügyi, valamint a Vegyipari minisztériumot összevonták egyetlen Nehézipari Minisztériummá; a Könnyűipari és az Élelmiszeripari Minisztériumot Könnyűipari és Élelmiszeripari Minisztériummá; az Oktatásügyi és a Népművelési Minisztériumot Művelődésügyi Minisztériummá, miközben a Begyűjtési Minisztérium, a Városi és Községgazdálkodási Minisztérium, az Állami Gazdaságok Minisztériuma és az Állami Ellenőrzés Minisztériuma megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatallal egyetemben; utóbbi feladatát a Művelődésügyi Minisztérium vette át.

Az új minisztériumok élére 1957. január 1-jétől (létrehozásuk napjától), míg a fennmaradó, kinevezett vezető nélküli minisztériumok egy részének élére március 1-jén, más részének élére pedig május 9-én neveztek ki (a többnyire a minisztériumot addig ideiglenesen vezető) új minisztereket. A kormányban ezután lemondásáig változás már nem történt, számos politikus a következő, Münnich-kormányban is a tisztségében maradt, néhányan pedig még azután is.

A kormány tagjai

Tisztség Név Párt
a minisztertanács elnöke Kádár János Magyar Szocialista Munkáspárt
a minisztertanács első elnökhelyettese ? – 1957. május 9-éig
Münnich Ferenc
Magyar Szocialista Munkáspárt
a minisztertanács többi elnökhelyettese Apró Antal – 1957. május 9-étől Magyar Szocialista Munkáspárt
földmívelésügyi miniszter Dögei Imre Magyar Szocialista Munkáspárt
iparügyi miniszter Apró Antal Magyar Szocialista Munkáspárt
kereskedelemügyi miniszter Rónai Sándor Magyar Szocialista Munkáspárt
külügyminiszter Horváth Imre Magyar Szocialista Munkáspárt
művelődésügyi miniszter (1957. január 1-jétől) Kállai Gyula Magyar Szocialista Munkáspárt
nehézipari miniszter (1957. január 1-jétől) Czottner Sándor Magyar Szocialista Munkáspárt
államminiszter (1957. május 9-étől) Marosán György Magyar Szocialista Munkáspárt
belügyminiszter betöltetlen – 1957. február 28-áig
Biszku Béla

Magyar Szocialista Munkáspárt
a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere,
majd 1957. május 9-étől honvédelmi miniszter
Münnich Ferenc – 1957. március 1-jéig
Révész Géza
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
egészségügyi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Doleschall Frigyes

Magyar Szocialista Munkáspárt
belkereskedelmi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Tausz János

Magyar Szocialista Munkáspárt
külkereskedelmi miniszter betöltetlen – 1957. március 1-jéig
Incze Jenő

Magyar Szocialista Munkáspárt
igazságügyminiszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Nezvál Ferenc

Magyar Szocialista Munkáspárt
élelmezésügyi miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Kovács Imre

Magyar Szocialista Munkáspárt
könnyűipari miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Nagy Józsefné

Magyar Szocialista Munkáspárt
kohó- és gépipari miniszter betöltetlen – 1957. május 9-éig
Csergő János

Magyar Szocialista Munkáspárt
pénzügyminiszter Kossa István – 1957. május 9-éig
Antos István
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
építésügyi miniszter Kilián József – 1957. május 9-éig
Trautmann Rezső
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt
munkaügyi miniszter Mekis József – 1957. május 9-éig
Kisházi Ödön
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Munkáspárt

Érdekesség

Jegyzetek

  1. Huszár Tibor: Kádár János “eltűnése”, epa.oszk.hu
  2. Germuska Pál: Odacsap a munkásököl, epa.oszk.hu
  3. Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból - Adatok a Kádár-kormány szolnoki tartózkodásáról , vfek.vfmk.hu

További információk

Read other articles:

Duta Besar Jamaika untuk IndonesiaPetahanaShorna-Kay Marie Richardssejak 2023 Berikut adalah daftar duta besar Jamaika untuk Republik Indonesia. Nama Mulai tugas Selesai tugas Ref. Shorna-Kay Marie Richards 23 Oktober 2023 Petahana [1][cat. 1] Catatan ^ Berkedudukan di Tokyo. Lihat pula Daftar Duta Besar Indonesia untuk Kuba Daftar duta besar untuk Indonesia Referensi ^ Presiden Jokowi Terima Surat Kepercayaan 12 Duta Besar Negara Sahabat. Sekretariat Presiden Republik In...

 

Stasiun Sukamerindu Stasiun SukamerinduLokasiSukamerindu, Lubai, Muara Enim, Sumatera Selatan 31173IndonesiaKoordinat3°36′1″S 104°16′31″E / 3.60028°S 104.27528°E / -3.60028; 104.27528Koordinat: 3°36′1″S 104°16′31″E / 3.60028°S 104.27528°E / -3.60028; 104.27528Ketinggian+43 mOperator Kereta Api IndonesiaDivisi Regional IV Tanjungkarang Letakkm 302+600 lintas Panjang–Tanjungkarang–Prabumulih[1] Jumlah jalur2 (ja...

 

Opioid analgesic compound HerkinorinClinical dataATC codenoneLegal statusLegal status Legal/Uncontrolled Identifiers IUPAC name methyl (2S,4aR,6aR,7R,9S,10aS,10bR)-9-benzoyloxy-2-(furan-3-yl)-6a,10b-dimethyl-4,10-dioxo-2,4a,5,6,7,8,9,10a-octahydro-1H-benzo[f]isochromene-7-carboxylate CAS Number862073-77-6 YPubChem CID11431898ChemSpider9606773 YUNII5XN29VGR24ChEMBLChEMBL363324 YCompTox Dashboard (EPA)DTXSID30235444 Chemical and physical dataFormulaC28H30O8Molar mass494.540 ...

Обходной обряд после Рождества в Чехии. 1900-е годы. Обходные обряды славян — ритуальное хождение по домам с поздравлениями и благопожеланиями и другими магическими целями, обязательным элементом которого является одаривание (или угощение) хозяевами исполнителей обряда....

 

The library's logo, originally a 1906 bookplate[1] The Navy Department Library is the official library of the United States Department of the Navy. Located at the Washington Navy Yard in Washington, D.C., it is a part of the Naval History and Heritage Command. History On March 31, 1800, President John Adams wrote to Secretary of the Navy Benjamin Stoddert directing him to establish a library of the best writing...on the theory and practice of naval architecture, navigation, gunnery, h...

 

86th annual meeting of NFL franchises to select newly eligible players 2021 NFL draftGeneral informationDate(s)April 29 – May 1, 2021LocationFirstEnergy StadiumCleveland, OhioNetwork(s)ESPN, ABC, NFL Network, ESPN Deportes, ESPN RadioOverview259 total selections in 7 roundsLeagueNational Football LeagueFirst selectionTrevor Lawrence, QB, Jacksonville JaguarsMr. IrrelevantGrant Stuard, LB, Tampa Bay BuccaneersMost selections (11)Carolina PanthersDallas CowboysMinnesota VikingsFewest sel...

Перуанский анчоус Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеГруппа:Костные рыбыКласс:Лучепёрые рыбыПодкласс:Новопёрые �...

 

Economy of HondurasSan Pedro Sula, industrial center of HondurasCurrencyHonduran Lempira (HNL, L)Fiscal yearCalendar yearTrade organizationsDR-CAFTA, WTOCountry group Developing/Emerging[1] Lower-middle income economy[2] StatisticsPopulation 9,587,522 (2018)[3]GDP $34.34 billion (nominal, 2023 est.)[4] $75.72 billion (PPP, 2023 est.)[4] GDP rank 104th (nominal, 2019) 105th (PPP, 2019) GDP growth 3.7% (2018) 2.7% (2019e) −5.8% (2020f) 3...

 

Fictional character from the Stargate universe Fictional character Daniel JacksonMichael Shanks as Daniel JacksonFirst appearanceStargateLast appearanceIncursion (Universe)Portrayed byJames Spader (1994)Michael Shanks (1997–2010)In-universe informationSpeciesHumanOccupationArchaeologistLinguistFamilyMelburn Jackson (father), Claire Jackson (mother), Nick Ballard (grandfather), Vala (Wife) Sha're (deceased wife), Shifu (step-son), Skaara (brother in law), Kasuf (father in law)NationalityAmer...

Abira 安平町KotaprajaBalai Kota Abira BenderaEmblemLokasi Abira di Hokkaido (Subprefektur Iburi)AbiraLokasi di JepangKoordinat: 42°46′N 141°49′E / 42.767°N 141.817°E / 42.767; 141.817Koordinat: 42°46′N 141°49′E / 42.767°N 141.817°E / 42.767; 141.817NegaraJepangWilayahHokkaidoPrefektur Hokkaido (Subprefektur Iburi)DistrikYūfutsuPemerintahan • WalikotaShūichirō OikawaLuas • Total237,16 km2 (9...

 

Voce principale: Unione Sportiva Catanzaro. Unione Sportiva CatanzaroStagione 2005-2006Sport calcio Squadra Catanzaro Allenatore Sergio Buso (1ª-13ª) Vincenzo Guerini (14ª-24ª) Bruno Giordano (25ª-37ª) Franco Cittadino (38ª-42ª) Presidente Claudio Parente Serie B22º posto (retrocesso in Serie C1) Maggiori presenzeCampionato: Corona (40) Miglior marcatoreCampionato: Corona (14) StadioNicola Ceravolo 2004-2005 2006-2007 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie...

 

Algemesícomune Algemesí – Veduta LocalizzazioneStato Spagna Comunità autonoma Valencia ProvinciaValencia TerritorioCoordinate39°11′23″N 0°26′16″W39°11′23″N, 0°26′16″W (Algemesí) Altitudine1 000 m s.l.m. Superficie41,5 km² Abitanti28 308 (2009) Densità682,12 ab./km² Comuni confinantiAlbalat de la Ribera, Alginet, Alzira, Guadassuar, Polinyà de Xúquer, Sollana Altre informazioniCod. postale46680 Prefisso(+34)... Fuso orarioUTC+1...

Experimental underwater habitats developed by the United States Navy SEALABSEALAB IGeneral informationTypeResearch Station SEALAB I, II, and III were experimental underwater habitats developed and deployed by the United States Navy during the 1960s to prove the viability of saturation diving and humans living in isolation for extended periods of time. The knowledge gained from the SEALAB expeditions helped advance the science of deep sea diving and rescue, and contributed to the understanding...

 

Bilateral relationsCroatia-North Macedonia relations Croatia North Macedonia Croatia–North Macedonia relations are foreign relations between Croatia and North Macedonia. Two countries established diplomatic relations on 30 March 1992.[1] Croatia is represented in North Macedonia via its Embassy in Skopje and honorary consul in Strumica while North Macedonia is represented in Croatia via its Embassy and the Cultural and Informational Center in Zagreb as well as consulate in Rijeka an...

 

American crossover SUV For the 2007 concept car, see Chevrolet Trax (concept car). Not to be confused with Chevrolet Triax. Motor vehicle Chevrolet TraxOverviewManufacturerGeneral MotorsAlso calledHolden Trax (2013–2020)Chevrolet Tracker (2013–2020)Chevrolet Seeker (2022–present)Production2013–presentBody and chassisBody style5-door SUVChronologyPredecessorChevrolet Tracker (Americas)Chevrolet/Holden Cruze (for Suzuki Ignis rebadges, Australasia)SuccessorChevrolet Tracker (C...

Municipal building in Corbridge, Northumberland, England Corbridge Town HallCorbridge Town HallLocationPrinces Street, CorbridgeCoordinates54°58′27″N 2°01′02″W / 54.9742°N 2.0172°W / 54.9742; -2.0172Built1887ArchitectFrank EmleyArchitectural style(s)English Renaissance style Listed Building – Grade IIOfficial nameTown Hall with shopsDesignated15 April 1969Reference no.1044757 Shown in Northumberland Corbridge Town Hall is a municipal building in Prin...

 

2002 United States Senate election in Virginia ← 1996 November 5, 2002 2008 → Turnout29.0% (voting eligible)[1]   Nominee John Warner Nancy Spannaus Jacob Hornberger Party Republican Independent Independent Popular vote 1,229,894 145,102 106,055 Percentage 82.58% 9.74% 7.12% County and independent city resultsWarner:      60–70%      70–80%      80–90%    &#...

 

Questa voce sull'argomento centri abitati del Kent è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Chilhamparrocchia civileChilham – Veduta LocalizzazioneStato Regno Unito    Inghilterra RegioneSud Est Contea Kent DistrettoAshford TerritorioCoordinate51°14′35.16″N 0°57′34.56″E51°14′35.16″N, 0°57′34.56″E (Chilham) Superficie13,85 km² Abitanti1 124 (2011) Densità81,16 ab./km² Altre inform...

American politician (1837–1899) Benjamin H. CloverMember of the U.S. House of Representativesfrom Kansas's 3rd districtIn officeMarch 4, 1891 – March 3, 1893Preceded byBishop W. PerkinsSucceeded byThomas Jefferson Hudson Personal detailsBorn(1837-12-22)December 22, 1837Jefferson, OhioDiedDecember 30, 1899(1899-12-30) (aged 62)Douglass, KansasPolitical partyPopulist Benjamin Hutchinson Clover (December 22, 1837 – December 30, 1899) was a U.S. Representative from...

 

Marcel BroodthaersBornMarcel Broodthaers(1924-01-28)28 January 1924Brussels, BelgiumDied28 January 1976(1976-01-28) (aged 52)CologneNationalityBelgianKnown forFilm, poetry, sculpture, artist's book, InstallationNotable workUn Coup de Dés Jamais N'Abolira Le Hasard, 1969MovementConceptual Art Dites partout que je l’ai dit, 1974. A décor work by Marcel Broodthaers Broodthaers' tombstone, designed by the artist himself, Ixelles Cemetery, Brussels Marcel Broodthaers (28 January 192...