A Bánffy-kabinet Wekerle Sándor lemondását követően alakult, 1895. január 15-én. A kormány a Szabadelvű Párt történetének második legnagyobb arányú győzelmét hozó 1896-os választásokat követően is gyakorlatilag változatlan formában, Bánffy Dezső vezetésével működött tovább. Bukását az ischli klauzulát övező ellenzéki obstrukció, utcai tüntetések, illetve a pártkérdéssé tett Tisza-féle javaslat (Lex Tisza), Tisza Kálmán véderőreform-javaslata okozta. Utóbbi a Szabadelvű Párton belül is szakadáshoz, tömeges kilépéshez vezetett.
A kormány (de különösen Bánffy) és ellenzéke viszonyát egymáshoz jól jellemezte az, mikor a regnáló miniszterelnök az ellenzéki Nemzeti Párt egyik vezérszónokával, Horánszky Nándorral kis híján párbajt vívott 1898 decemberében, ami az annak megnevezése körüli vita miatt maradt el (Bánffy segédei értelmezhetetlennek találták a „fegyveres megtorlás” kifejezést, a helyette ajánlott „fegyveres elégtétel” azonban Horánszkynak nem felelt meg). Bánffy és kormánya nem sokkal később, 1899. február 26-án mondott le a helyzetet csillapítandó.
Utódja Széll Kálmán lett, akinek kompromisszumkereső politikáját jól illusztrálta az, amikor kinevezése után kerek egy évvel, 1900 februárjában a teljes Nemzeti Párt (benne Horánszky Nándorral) csatlakozott a Szabadelvű Párthoz.