Nagy része lakóövezet, bár a part mentén sok a gyár és a raktár is, illetve az egyik legfontosabb tengeri kikötő a Kantó régióban. Központja körülbelül 40 kilométerre délkeletre fekszik Tokiótól. A legfontosabb részei között említhetjük a Makuhari üzleti negyedet, ahol a Makuhari Messze is található, illetve a Közép-Csibában lévő prefekturális kormányhivatalt és a városházát is.
A turisták kedvelt úti céljaiként szolgál a Kaszori Kagylópart, a világ legnagyobb kagylópartja a maga 134 000 négyzetméteres területével, az Inage strand, avagy első mesterséges strand az országban, a Természeti kísérleti állomás illetve az állatkert, amelynek a legnépszerűbb lakója a vörös macskamedve, Futa.
Az 1868-as Meidzsi-restauráció után, majd a japán vasút megjelenésével Csiba lett a prefektúra politikai, gazdasági és kulturális fővárosa. A várost 1889. április 1-én tették hivatalossá az önkormányzati rendszer létrehozásával. Viszont 1921. január 1-től számos kis falu és város egyesült Csibával egészen 1944-ig. Később a 20. század folyamán nagy kiterjedésű talajjavítási munkálatokba kezdtek. A város a második világháborúig a vezető katonai termelés fő központja volt, amely magyarázta az Egyesült Államok általi légi bombázást is. A háború végére hatalmas károk keletkeztek, szinte megsemmisült az egész terület, viszont később az iparosodás következtében a város a Keidzsō Ipari Zóna jelentős részévé fejlődött. Csiba 1992. április 1-én Japán kijelölt avagy megyei jogú városává vált.
Éghajlat
Csibára nedves szubtrópusi klíma jellemző; nagyon forró nyár és enyhe, kellemes tél. A csapadék egész évben jelentősen magas, viszont a téli időszak szárazabb.
2016 februárjától a város becsült lakossága 972 861 fő míg, népsűrűsége 3,580 fő / km², amely agglomerációval együtt 271,76 négyzetkilométeren oszlik el. Jelenleg japán 14. legnépesebb városa, amely ráadásul összetételét tekintve változatosnak mondható. 2007. március 31-én 19.153 regisztrált külföldi lakos volt, ami a teljes népesség mintegy 2%-át tette ki.
Csibát Keiicsi Curuoka, egy független ( Liberális Demokrata Párt és Kōmeitō támogatásával választott) politikus irányította, viszont őt 2009 áprilisában letartóztatták a Tokiói Fővárosi Rendőrség korrupciós vizsgálata során. Utána a 2009 júniusában választásokat nyert Tosihito Kumagai vette át a helyét,aki bár a Japán Demokrata Párt egyik tagja volt, ugyancsak függetlenként kezdte el a város irányítását.
A város közgyűlésének egyébként 54 választott tagja van.
Etimológia
Csiba neve két kandzsi írásjegyből áll. Az első, 千 "ezer" és a második, 葉 "levelek". A név először egy ősi kuni no mijacukoként vagy regionális parancsnokságként jelenik meg, mint a Chiba Kuni no Miyatsuko (千葉国造?).[2] A nevet a Taira klán egy ága fogadta el, amely Csiba klánként működött tovább illetve költözött a mai Csiba város területére a késői Heian korszakban. Erőteljes befolyást gyakorolt a prefektúra területére egészen az Azucsi – Momojama korszakig. 1873-ban a városról kapta a nevét a prefektúra is, melyet egy korai Meidzsi-kori prefekturális kormányzói testület hagyott jóvá, amely a helyi és regionális önkormányzatok struktúrájának döntéseiért is felelt Japánban.
Sportok
Csiba helyet ad a Nemzetközi Csiba Ekidennek amely a városon kívül míg, a Csiba Nemzetközi Cross Countrynak a városon belül zajlik. Emellett a Bridgestone golf bajnokság játékai is itt zajlanak.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Chiba (city) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.