Csák Máté (trencséni tartományúr)

Csák Máté
Csák Máté 19. századi elképzelt portréja
Csák Máté 19. századi elképzelt portréja
Született1260
Trencsén
Elhunyt1321. március 18. (60-61 évesen)[1]
Trencsén
Állampolgárságamagyar
SzüleiCsák Péter
Foglalkozása
  • arisztokrata
  • katonai parancsnok
Tisztsége
A Wikimédia Commons tartalmaz Csák Máté témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Csák nembeli III. Máté vagy Trencséni Máté[2] (szlovákul: Matúš Čák III, 1260 körül – Trencsén, 1321. március 18.Trencsén) a Csák nemzetség legismertebb és legnagyobb hatalmú tagja, a III. András magyar király halála utáni trónharcok idején az ország északnyugati részének tartományura. Tartománya a vági területekre, a Tátrára és a bizonyos szomszédos morva területekre terjedt ki. Birtokközpontja Trencsénben volt. Harcolt többek között János cseh király és I. Károly magyar király ellen is. Főlovászmesteri címet 1293–1296 között, nádorit 1296–1297 között és 1302–1309 között és majd tárnokmesterit 1309–1311 között töltött be. Területei feletti uralmát az I. Károly magyar király elleni rozgonyi csatában elszenvedett vereség után is meg tudta őrizni. A 19. században a magyar és a szlovák irodalomban is gyakran a függetlenségi harc szimbólumaként emlegették. Csak halála vetett véget hatalmának 1321. március 18-án.

Származása

A nagy hatalmú főúr a Csák nemzetségből származott, melynek ősi birtokai a Vértes hegység területén voltak. A Csák nemzetség őse Szabolcs vezér volt, aki több krónikában a hét vezér egyike, aki Árpádot követte a nagyfejedelemségben. Árpád egyik felmenőjének a fia vagy unokája lehetett Szabolcs. Apja Csák nembeli Péter (fl. 12781284), nagybirtokos. Az apai nagyapja Csák nembeli I. Máté (fl. 12451249), asztalnokmester, tárnokmester, több vármegye ispánja. Nagybátyja Csák nembeli II. Máté (fl. 12831284), nádor, erdélyi vajda, szlavón bán.

Mivel (I.) István pozsonyi ispán nevű nagybátyja és (II.) Máté nádor nevű nagybátyja is leszármazott nélkül hunyt el, ezért mindkét nagybáty tekintélyes területű felvidéki birtokai az apai örökséggel együtt Máté, és testvére, Csák nembeli Csák birtokába kerültek. Így a feltehetően II. Máté által épített Tapolcsány vár központú, Nyitra vármegye északi részén fekvő területek, és az (I.) István által épített Hrussó vár központú, Bars vármegye északi részén fekvő birtokok is a fiúk kezében egyesültek. Az apai örökséget pedig Komárom vármegyei és Pozsony vármegyei birtokok képezték.

Élete

Csák Máté 1291 nyarán részt vett III. András magyar király által Habsburg Albert osztrák herceg ellen vezetett alsó-ausztriai hadjáratban, melynek során a magyar csapatok Bécsig nyomultak előre. A hadjáratot követően a király lovászmesteri (agasonium regalium magister) címet adományozott neki és pozsonyi ispánná nevezte ki. 1292-ben a Kőszegi testvérek csapatai elfoglalták Pozsony várát, amelyet a király utasítására Máté hadai foglaltak vissza Detrekő várával együtt még abban az évben.

1293-ban erőszakkal megszerezte a Trencsén vármegye délkeleti szélén fekvő Ugróc várát a hozzá tartozó falvakkal együtt. 1296-ban megvásárolta Vöröskő várát. Még ebben az évben megszerezte a nádori és vele együtt a kun bírói címet.

Trencsén vára feltehetően 1297 tavaszán került a birtokába. 1297-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátság Nyitra vármegyei birtokait pusztította és vette el erőszakkal.

Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején

1297 végére hatalmaskodásai miatt ellentétbe került III. András királlyal, aki megfosztotta nádori és pozsonyi ispáni méltóságaitól. A nádor címét a főúr önkényesen szembehelyezkedésük után is megtartotta. A hatalmaskodó Máté ellen III. András a Hontpázmány nemzetségbeli András-fiakat támogatta, akiknek Gímes nevű várát fenyegette a nagyhatalmú főúr erőszakos terjeszkedése. A király elkésett a segítséggel: Máté elfoglalta a várukat és birtokait, a nemzetség két tagját megölte.

Még az évszázad vége előtt (birtokaikkal) elfoglalta az ugyancsak Hontpázmány nembeli Kázmér fiainak öt várát:

1302 körül a Hontpázmány nemzetség Bozóki ágának Litva nevű várát foglalta el. Csák nevű testvére 1300-as évek elején meghalt. Máté örökölte az ő birtokait is, köztük Appony várát.

A trencséni vár

A magyar főurak közül elsőként állt az akkor tizenkét éves (Přemysl) Vencel pártjára, és a leendő uralkodót magánhadserege élén vezette be az országba.[3] 1301. augusztus 27-én személyesen részt vett Vencel koronázásán Fehérvárott. A király a támogatásért 1302 elején örökjogon Máténak adományozta Nyitra és Trencsén vármegyét, valamint Bajmóc várát, ezzel részben legalizálva erőszakos foglalásait. Máté hamarosan szembefordult Vencellel is. Látszólag ingadozott a két király között, valójában csak kijátszotta őket egymás ellen (Kristó, p. 64).

Az ifjú Vencel nem tudta magát és uralmát a magyar urakkal elfogadtatni. Fia romló helyzetét látva 1304 közepén apja, II. Vencel cseh király sereggel jött Magyarországra. Elfoglalta Esztergomot, ahonnan Bői Mihály érsek elmenekült. Ezután bevonult Budára, ahol be kellett látnia, hogy nem tud elég szövetségest fia mellé állítani. Ugyanezt látva Csák Máté is nyíltan szembefordult a csehekkel. Megállapodott a cseh trónra ácsingózó III. Rudolf osztrák herceggel, hogy támogatja őt, ha hadat indít Csehországba. A veszélyt látva II. Vencel augusztus elején fiával és a koronázási jelvényekkel visszaindult Csehországba. Esztergom várát hűséges híveire, a Kőszegiekre bízta (Kristó 1978, 17. o.).

A királyuknak Károly Róbertet akaró magyar egyházi és világi méltóságok 1304. augusztus 24-én Pozsonyban kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek Rudolffal a két Vencel ellen.[4] Csák Máté vazallusa, Nagy (avagy Szép) Aba elzárta a Vencelek útját a Nyitra megyei Szenicénél, és hogy tovább tudjanak haladni, meg kellett ostromolniuk a várat. Az egyezségnek megfelelően az ősszel három sereg:

  • Rudolfé
  • Károlyé és
  • Csák Máté híveié

tört be II. Vencel országába,[5][6][7] a Kutná Hora-i ezüstbányákat azonban nem sikerült elfoglalniuk.

A következő évben II. Vencel meghalt, fia pedig egy bonyolult egyezség részeként októberben lemondott a magyar trónról Ottó bajor herceg javára. A kiürített visegrádi várat Csák Máté csapatai foglalták el Károly Róbert jóváhagyásával. Az oligarcha székhelye ekkor átmenetileg a visegrádi vár lett. Zólyom vármegyét 1306-ban foglalták el csapatai. 1300 és 1308 között birtokába került további fontosabb várak: Zsolnalitva, Budatin, Hricsó, Várna (Varin, Óvár), Drégely, Divény (lerombolta), Gács (lerombolta), Kékkő, Gyarmat, Fülek, Somoskő, Hollókő, Baglyaskő, Nógrádsipek.

Bár látszólag támogatta Károly Róbertet, valójában az országos ünnepségeken egyetlen alkalommal sem vett részt személyesen, csak követei képviselték.

Az 1308-ban Magyarországra érkezett Gentilis bíboros pápai követ közvetítésével már az év november 10-én megegyezett Csák Mátéval az akkor még Kékesnek hívott Pilisszentlászlón, az azóta elpusztult pálos kolostorban.[8]

Máté felesküdött Károlyra, cserébe ő lett a tárnokmester. A tekintélyes, jól jövedelmező tisztség és a már birtokába került királyi birtokok nagy részének megtartása fejében megígérte, hogy a többi idegen kézre került egyházi és királyi birtokat akár fegyveres erővel is visszafoglalja, majd azokat az egyháznak, illetve a királynak visszaszolgáltatja. Az oligarcha összekulcsolt kezét a legátus kezébe adva fogadott hűséget, amelyet békecsókkal erősítettek meg. Eztán a megállapodás dacára tovább portyáztatott Visegrádról Buda felé. Ezáltal nemcsak azt akarta elérni, hogy a budaiakat az ifjú király hűségétől elvonja, hanem magát a királyt és a királynét is megpróbálta hatalmába keríteni. 1311. június 25-én Buda kapujáig törtek előre fegyveres csapatai, és tűzzel-vassal pusztítottak mindent. Károly Róbert Debreceni Dózsa vezetésével csapatokat küldött Máté ellen, de ezek nem vállalták a nyílt összecsapást a számbeli fölényben lévő és jobb fegyverzetű portyázókkal. A király kénytelen volt székhelyét Temesvárra helyezni, mert az ország közepén veszélyes volt maradnia.

1308 és 1311 között birtokába került fontosabb várak:

Tartományurak a Felvidéken

1311. július 6-án Gentilis Pozsonyban kiközösített Csák Mátét, akinek minden tisztjét, szolgáját és jobbágyát felmentette a neki fogadott hűség vagy egyéb kötelesség alól, hogy semmiben ne engedelmeskedjenek neki, hanem tíz napon belül hagyják el őt. Azt, aki másként cselekszik és Mátét szóval vagy tettel segíti, az egyház ugyanúgy kiközösíti, még ha az illető püspök vagy érsek is. Ha a kiközösítés ideje alatt elégtétel nélkül hal meg, nem kaphat egyházi temetést, miként Máté sem. Ugyanezen a napon a király leváltotta a tárnokmester tisztéről.

Mátét a kettős ítélet mélyen felháborította, és immár nyíltan szembefordult a királlyal. Ennek megfelelően magát princepsnek, azaz uralkodó hercegnek kezdte címeztetni, és formális hadjáratot vezetett fő ellenfelei:

  • a király,
  • az esztergomi érsek és
  • a nyitrai püspök

ellen. Az esztergomi érsek tulajdonában álló Barsberzence (szlovákul Tekovská Breznica, németül Bresnitz an der Gran) várát 1312-ben, a nyitrai várat 1317-ben dúlták fel és rabolták ki csapatai.

1311/12-ben volt a főúr hatalma tetőpontján. Közel 20 vármegyét birtokolt és ezeket mintegy 50 vára védte. Már Aba Amadé fiainak csatlakozása (behódolása) előtt szervilisei között volt az Aba nemzetség három ága:

  • Galgóci-ág,
  • Csobánka-ág és
  • Borh-Bodon ág.

Neki szolgált az ugyancsak nagy múltú Kacsics nemzetség több ága és még sok kis-, illetve középnemes (köztük a később elhíresülő Záh Felicián — köztük mintegy ezer fegyverforgató férfi, akik kötelesek voltak a meghirdetett hadfelkeléseken személyesen részt venni. A zsoldosok között főleg 1312 első felében nőtt meg a csehek száma, ekkor ugyanis a Máté tartományuraságával határos Morvaországban Luxemburgi János cseh király leverte a morva urak lázadását, és a vesztesek maradék csapataikkal átmenekültek Mátéhoz (Kristó 66–67.).

Magyarországon azonban 1311 őszére azonban Kán László kivételével minden tartományúr a király mögé sorakozott fel, és Károly Róbert ezzel a széles összefogással indult volna a Felvidékre, hogy megtörje a tartományúr hatalmát. Az évből hátralévő rövid időben nem ért el értékelhető eredményt, ezért 1312 tavaszára országgyűlést hívott össze, hogy az „hivatalos” háborút hirdessen Máté ellen — ekkor azonban a kassai incidens miatt először az Abák ellen kellett fordulnia (Kristó 66–67.).

Az Abák értelemszerűen Csák Mátétól kértek segítséget, és mélyen megalázkodva vállalták, hogy belépnek annak famíliájába (Kristó 1978, 67. o.). Máté kedvelt hadvezére, Nagy Aba vezetésével 1500 nehézlovast küldött az Abák segítségére, az oligarchák hadai azonban a rozgonyi csatában vereséget szenvedtek a királytól.

A rozgonyi csata illusztrációja a Képes krónikából

Ezután Máté befolyása csökkenni kezdett, de a király haláláig nem tudta térdre kényszeríteni. 1313-ban még Ibur fia István vezette csapatai még megostromolták Buják várát, de a felmentő sereg ezúttal időben érkezett. 1315-ben, amikor Csák Máté János cseh királlyal keveredett háborúságba és a Morva menti várak (Veselí, Holics) védelme kötötte le haderejét a Szécsényi Tamás vezette királyi had véres ostrommal vissza tudta foglalni Visegrádot.

1312 és 1321 között mindössze hét várat sikerült a királyi hadaknak visszafoglalniuk az oligarchától, Komárom várát például csak két hónapi kemény ostrom árán, 1317-ben. A királyi székhelyet Károly Róbert csak Csák Máté halála után két évvel tudta visszahelyezni az ország közepébe.

Uralma

Csák Máté uradalma már a rozgonyi csata előtt fokozatosan fejlődött, és 1311 körül érte el legnagyobb területi kiterjedését. Ekkor már a királyság 14 vármegyéje és mintegy 50 vára volt az ő és hívei uralma alatt.

1297 körül a király udvarához hasonlóan saját udvart szervezett, és a 14. század eleji oligarchákhoz (pl. Aba Amadé, Kőszegi Miklós) hasonlóan bitorolta a királyi előjogokat birtokain. Így lett birtokának de facto uralkodója, és a királytól függetlenül kötött szövetségeket. Nem volt hajlandó elfogadni a királyhoz intézett fellebbezéseket a döntései ellen, és megtagadta, hogy a követelőket birtokba adja a király által nekik adott földeket a területén. A helyi földbirtokosok egy része ugyan nem akarta elfogadni Máté uralmát, de előbb-utóbb el kellett hagyniuk birtokukat.

A szlovák romantikus mozgalomban

Csák Máté a 13–14. században jelentősen befolyásolta a mai Szlovákia regionális történetét. Egyéb tevékenysége mellett több új települést alapított, főként trencséni kerületben, emellett támogatta a városépítést. A függetlenségi szint, amelyet a csehországi (különösen Morvaországgal) való kapcsolataival együtt elért, pozitívan befolyásolta a helyi szlovák ajkú nemesség fejlődését is. Viszonylag rövid uralma ellenére (volt) birtokát már a 14. században Máté földjének (terra Matthei) hívták. Ez a felfogás egészen a 15. századig fennmaradt, amikor is az egyének a Magyar Királyság hivatalos közigazgatási felosztása vagy települései helyett még Máté földjéről vallották származásukat.

Ez később a 19. századi szlovák nemzeti megújulásban is megmutatkozott. Bár személyiségét az idősebb szlovák értelmiségi generáció ismerte, a nemzeti mitológia alanyává csak Ľudovít Štúr korában vált. Csák Máté motívumát 1836–37-ben Alexander Boleslavín Vrchovský szlovák jogász vezette be. Ezt követően számos szlovák költő és író foglalkozott a témával. A 19. század romantikus nemzeti beszédében szlovák nemzeti hősként, a szlovák érdekek védelmezőjeként és/vagy koronázatlan szlovák királyként fogták fel. Csák Máté és „birodalma” a szlovák függetlenség szimbólumává vált azzal a céllal, hogy történelmi örökségét kisajátítsa a formálódó Szlovákia nemzeti állama számára. Ľudovít Štúr, a szlovák nemzeti újjászületés korszakának legkiemelkedőbb személyisége Trencséni Matús című versében a szlovák érdekek bajnokaként mutatta be, akik a Nagy-Morvaország örökségére építenek, előrevetítve, hogy a szlovák nemzet "egy nap szabad lesz".

Az ilyen idealizált nézetet azonban csak a szlovák értelmiségiek egy szűk csoportja kedvelte, és a hétköznapi emberek (a legtöbb esetben) nem fogadták el. Csák Máté szlovák nemzeti hősről alkotott elképzelését már a 19. század második felében és a 20. század elején a szlovák értelmiség kritikusan gondolkodó tagjai (Jonáš Záborský, Július Botto) erodálták, végül 1923-ban vetett véget neki a szlovák történész, Jozef Škultéty. Hasonló nézeteket a modern kritikai szlovák történetírás is elutasít, és a szlovák történelmi emlékezetben Csák Máté egyszerűen feudális mágnásként, nevezetes regionális személyiségként és „Vág és Tátra urának” tekinthető.

Megítélése

Bár soha nem lett király, nagyon gazdag és befolyásos magyar főnemesként gyakorlatilag a mai Szlovákia jelentős területein uralkodott a 14. század elején. Tizennégy megyét birtokolt, 50 kastélya és erődje volt a mai Szlovákia középső és nyugati területein. Mintegy 5000 fős serege főleg idegen (elsősorban cseh) zsoldosokból állt — a független szlovák állam megteremtésének szándékát sugalló történészek vélekedésével szemben.

Saját pénzt is veretett, és udvartartásában ugyanazon rangokat használta, és ugyanazon előjogokkal élt, mint a magyar király. Gazdaságpolitikáját azonban a rablógazdálkodás jellemezte: nem figyelt a pénzgazdálkodás érdekeire, a kereskedelemre, a bányaművelésre és az árutermelésre sem. A király jogkörét bitorolva számos alkalommal vetett ki rendkívüli adókat. Jövedelmének jelentős részét a hadsereg fenntartására fordította. Hosszú távon valamennyi társadalmi réteg tartományúri hatalmának megszüntetésében volt érdekelt. Hatása nem volt tartós, Trencsénben halála (1321) után „birodalma” is elpusztult. Történelmi szerepének elemzésébe új színt hozott a csehszlovák nacionalista propaganda, amely az egységes, független Szlovákia megteremtésére tett első kísérletként értelmezi Csák Máté működését. Ezt az elméletet történelmi és demográfiai adatok nem támasztják alá. Vezetésének stílusát szabadságharcos helyett inkább despotikusnak, kalandornak nevezhetnénk.

Jegyzetek

  1. BnF-források (francia nyelven)
  2. Fügedi, Erik. Ispánok, bárók, kiskirályok. Magvető, 47-48. o. (1986). ISBN 963-14-0582-6 
  3. BOROSY ANDRÁS: HADI ÉRDEMEK MAGYARORSZÁGON A XIV. SZÁZADBAN. Hadtörténeti Közlemények
  4. Magyar nagylexikon I. (A–Anc). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1993. 10. o. ISBN 963-05-6612-5  
  5. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :1 nevű lábjegyzeteknek
  6. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) A magyar nemzet története nevű lábjegyzeteknek
  7. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :4 nevű lábjegyzeteknek
  8. A környék bemutatása (magyar nyelven). Pilisszentlászló. (Hozzáférés: 2021. március 18.)

Források

Read other articles:

Swedish actress Rebecka HemseHemse in 2014.BornIngrid Rebecka Elisabet Hemse (1975-08-04) 4 August 1975 (age 48)Södertälje, SwedenNationalitySwedishOccupationActressYears active1993–present Ingrid Rebecka Elisabet Hemse (born 4 August 1975) is a Swedish actress. She is best known for her role as Martin Beck's daughter Inger. She works at the Royal Dramatic Theatre in Stockholm. In 2008, she was Ofelia in Staffan Valdemar Holm's theatre play Hamlet and Karoline in the play Kasimi...

 

Jembatan SevernKoordinat51°36′33″N 02°38′18″W / 51.60917°N 2.63833°W / 51.60917; -2.63833Koordinat: 51°36′33″N 02°38′18″W / 51.60917°N 2.63833°W / 51.60917; -2.63833Moda transportasiJalan raya M48 (4 jalur)National Cycle Route 4 (shared cycle path and footway)[1]MelintasiSungai SevernSungai WyeKarakteristikDesainJembatan suspensiPanjang total9,94 mi (16 km)Tinggi445 ft (136 m)Bentang terpanjang...

 

Pour les articles homonymes, voir Feuer. Feuer Chanson de Ireen Sheer auConcours Eurovision de la chanson 1978 Durée 2:59 Langue Allemand Genre Pop, Schlager Auteur Jean Frankfurter, John Möring Compositeur Jean Frankfurter, John Möring Label EMI Classement 6e (84 points) Chansons représentant l'Allemagne au Concours Eurovision de la chanson Telegram(1977) Dschinghis Khan(1979)modifier Feuer (en français Feu) est la chanson représentant l'Allemagne au Concours Eurovision de la cha...

Questa voce o sezione sull'argomento edizioni di competizioni calcistiche non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Serie C2 1983-1984 Competizione Serie C2 Sport Calcio Edizione 6ª Organizzatore Lega Nazionale Serie C Date dal 18 settembre 1983al 3 giugno 1984 Luogo Italia Partecipanti 72 ...

 

Pour les articles homonymes, voir Maillard. Sylvain Maillard Sylvain Maillard en 2017. Fonctions Président du groupe Renaissance à l'Assemblée nationale En fonction depuis le 26 juillet 2023(8 mois et 7 jours) Élection 26 juillet 2023 Législature XVIe (Cinquième République) Prédécesseur Aurore Bergé Premier vice-président du groupe Renaissance à l'Assemblée nationale 5 juillet 2022 – 26 juillet 2023(1 an et 21 jours) Avec Florent BoudiéMarc FerracciAnne Ge...

 

Reruntuhan candi Watugudig di sebelah selatan candi Ratu Boko Candi Watu Gudhig adalah nama sebuah candi yang dibangun pada sekitar abad ke-9, terletak sekitar 4 km sebelah barat daya Candi Prambanan. Tepatnya di pinggir sebelah timur sungai Opak atau sebelah barat jalan raya Prambanan dengan Piyungan (sebelah timur Kota Yogyakarta). Nama Watu Gudhig adalah nama yang diberikan oleh penduduk setempat karena batu-batu candi (umpak batu) ditumbuhi lumut dan warnanya berbintik-bintik seperti...

American comic book publisher This article is about the publisher. For the publication, see Archie (comic book). Archie Comic Publications, Inc.Founded1939; 85 years ago (1939) (as MLJ Magazines)Founders Maurice Coyne Louis Silberkleit John L. Goldwater Country of originUnited StatesHeadquarters locationPelham, New YorkKey people Nancy Silberkleit (Co-CEO)[1] Victor Gorelick (editor-in-chief)[2] Jon Goldwater (CEO, publisher) Roberto Aguirre-Sacasa (chief cre...

 

Soccer clubColo ColoFull nameColo Colo de Futebol e RegatasNickname(s)Tigrão (Big Tiger)FoundedApril 3, 1948; 76 years ago (1948-04-03)GroundEstádio Mário PessoaCapacity10,000 Home colors Away colors Colo Colo de Futebol e Regatas, usually known simply as Colo Colo, is a football club from Ilhéus, Bahia, Brazil. Colo-Colo was champion of the Campeonato Baiano, Bahia football league, in 2006. History On April 3, 1948, the club was founded by a group of sportsmen led by Ai...

 

Artikel atau sebagian dari artikel ini mungkin diterjemahkan dari Fahrenheit di en.wikipedia.org. Isinya masih belum akurat, karena bagian yang diterjemahkan masih perlu diperhalus dan disempurnakan. Jika Anda menguasai bahasa aslinya, harap pertimbangkan untuk menelusuri referensinya dan menyempurnakan terjemahan ini. Anda juga dapat ikut bergotong royong pada ProyekWiki Perbaikan Terjemahan. (Pesan ini dapat dihapus jika terjemahan dirasa sudah cukup tepat. Lihat pula: panduan penerjemahan ...

Ne doit pas être confondu avec Conflit sino-soviétique (1929) ou Conflit frontalier sino-soviétique de 1969. Conflit frontalier sino-russe Forces de l'Empire Qing prenant d'assaut le fort d'Albazino. Informations générales Date 1652 – 1689 Lieu Extrême-Orient, Mandchourie, Transbaïkalie Casus belli Colonisation russe de la région de l'Amour et la quête de domination des Qing en Mandchourie-Extérieure Issue Victoire décisive des Qing Traité de Nertchinsk Expulsion des Russes du ...

 

Toronto BlizzardCalcio Segni distintivi Uniformi di gara Casa Trasferta Colori sociali Blu, bianco, rosso Dati societari Città Toronto Nazione  Canada Confederazione CONCACAF Federazione CSA Campionato NASL (1971-1984) CSL (1987-1992) APSL (1993) Fondazione 1971 Scioglimento1993 Stadio Varsity Stadium(21739 posti) Palmarès Titoli NASL 1 Si invita a seguire il modello di voce Il Toronto Blizzard fu un club calcistico canadese con sede a Toronto. Fondato nel 1971 come Toronto Metros, fu...

 

Danish engineer and astronaut (born 1976) Andreas MogensenMogensen in 2020Born (1976-11-02) 2 November 1976 (age 47)[1]Copenhagen, DenmarkStatusActiveNationalityDanishOther namesAndreas Enevold Mogensen, Andy MogensenAlma materImperial College London (MEng)UT Austin (PhD)OccupationAerospace engineerSpace careerESA astronautTime in space208 days, 22 hours and 34 minutesSelection2009 ESA GroupMissionsSoyuz TMA-18M/Soyuz TMA-16M, SpaceX Crew-7 (Expedition 69...

Artikel atau sebagian dari artikel ini mungkin diterjemahkan dari Telugu cinema di en.wikipedia.org. Isinya masih belum akurat, karena bagian yang diterjemahkan masih perlu diperhalus dan disempurnakan. Jika Anda menguasai bahasa aslinya, harap pertimbangkan untuk menelusuri referensinya dan menyempurnakan terjemahan ini. Anda juga dapat ikut bergotong royong pada ProyekWiki Perbaikan Terjemahan. (Pesan ini dapat dihapus jika terjemahan dirasa sudah cukup tepat. Lihat pula: panduan penerjemah...

 

Branch of Shia Islam Ismaili redirects here. For people with the name, see Ismaili (surname). For Ismaili, see Ismaili (disambiguation). For the Egyptian city, see Ismaïlia. For the administrative subdivision of Iran, see Esmaili District. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Isma'ilism – news · newspapers ·...

 

銮披汶·頌堪แปลก พิบูลสงคราม第3任泰國總理任期1938年12月16日—1944年8月1日君主國王拉玛八世前任披耶帕凤侯爵继任寬·阿派旺第8任泰國總理任期1948年4月8日—1957年9月16日君主國王拉玛九世前任寬·阿派旺继任乃朴·沙拉信 个人资料出生貝·基達桑卡(1897-07-14)1897年7月14日 暹罗暖武里府逝世1964年6月11日(1964歲—06—11)(66歲) 日本神奈川縣相模原市国籍&#...

Sepasang selop Selop atau selipar[1] adalah alas kaki ringan yang mudah dipakai dan dilepas yang digunakan di luar atau dalam ruangan.[2] Alas kaki ini memberikan kenyamanan dan perlindungan bagi kaki saat berjalan. Selop atau selipar merupakan bahasa melayu yang dituturkan di negara bermayoritas suku melayu seperti Malaysia, Berunei Darussalam Dan Indonesia selop atau selipar juga biasa disebut sebut dengan sandal di beberapa wilayah Indonesia, seperti bahasa melayu Kalimanta...

 

A24

Untuk kegunaan lain, lihat A24 (disambiguasi). A24 Films beralih ke halaman ini. Untuk filmografi perusahaan, lihat Daftar film A24. A24 Films LLCSebelumnyaA24 Films (2012–2016)JenisSwastaIndustriHiburanDidirikan20 Agustus 2012; 11 tahun lalu (2012-08-20)[1]Pendiri Daniel Katz David Fenkel John Hodges Kantorpusat31 West 27th Street, Manhattan, Kota New York, Amerika SerikatCabang2 (2016)Wilayah operasiSeluruh duniaTokohkunci Daniel Katz (Pimpinan) David Fenkel (CEO) Produk...

 

Naval museum in Nova Scotia, CanadaNaval Museum of HalifaxEstablished1974Location2725 Gottingen Street, Halifax, Nova Scotia, CanadaTypeNaval museumWebsitewww.psphalifax.ca/marcommuseum [dead link] National Historic Site of CanadaOfficial nameAdmiralty House National Historic Site of CanadaDesignated1978 The Naval Museum of Halifax (formerly Admiralty House and Maritime Command Museum) is a Canadian Forces museum located at CFB Halifax in the former official residence of the Commande...

Glaciation de Würm Données clés Équivalent nordique Glaciation vistulienne Équivalent russe Valdaï (ru) Équivalent sibérien Zyrian (Зырянское оледенение) Données clés Étendue DébutFin 115 000 ans 11 700 ans Interglaciaire Riss-Würm Holocène Subdivisions Würm I,Würm II,Würm III,Würm IV, dont Tardiglaciaire Faune et flore Évolution Remplacement de l'Homme de Néandertal et de l'Homme de Denisova par Homo sapiens modifier La glaciat...

 

Voce principale: Fotballklubben Bodø/Glimt. F.K. Bodø/GlimtStagione 2017Sport calcio Squadra Bodø/Glimt Allenatore Aasmund Bjørkan Assistente Kjetil Knutsen 1. divisjon1º posto (promozione) Coppa di NorvegiaTerzo turno Maggiori presenzeCampionato: Jonassen (30) Opseth (30)Totale: Jonassen (33) Miglior marcatoreCampionato: Opseth (28)Totale: Opseth (30) 2016 2018 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie le informazioni riguardanti il Fotballklubben Bodø/Glimt ne...