A dal az első világháború centenáriumi évfordulója alkalmából készült, és emléket állít azoknak az embereknek, akik nem tértek haza a harcokból; erre utal a dalcím is (Hazatérés).
A dal a 2014. február 8-án rendezett Malta Eurovision Song Contest című műsorban nyerte el az indulás jogát, ahol a telefonos szavazók és a zsűri szavazata alakította ki a végeredményt, egyhatod illetve öthatod arányban. A dal 63 ponttal az első helyen végzett a 14 fős döntő mezőnyben.
A dalt Koppenhágában először a május 8-i második elődöntőben adták elő, fellépési sorrendben elsőként az izraeliMei FeingoldSame Heart című dala előtt. A szavazás során 63 ponttal a 9. helyen végzett, így továbbjutott a döntőbe.