2022 novemberében a Máltai Közszolgálati Műsorsugárzó bejelentette, hogy az együttes résztvevője lesz a 2023-as Malta Eurovision Song Contest máltai eurovíziós nemzeti döntőnek.[1]Dance (Our Own Party) című versenydalukat a január 20-i második válogatóban adták elő először, ahonnan továbbjutottak az elődöntőbe és a döntő.[2] Az utolsó fordulóban a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján megnyerték a válogatóműsort, így ők képviselhetik hazájukat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A dalt először a május 9-én megrendezett első elődöntőben fellépési sorrendben másodikként adták elő, a Norvégiát képviselő AlessandraQueen of Kings című dala után és a Szerbiát képviselő Luke BlackSamo mi se spava című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok pontjai alapján nem került be a dal a május 13-án megrendezésre került döntőbe. Ez volt sorozatban a második alkalom, hogy Málta nem jutott tovább.
A Magic 91.7 máltai rádióállomásnak adott interjúban az együttes frontembere, Dav.Jr elmondta, hogy a dal eredetileg egy gitárkísérettel előadott ballada lett volna, és az Un/lovable címet viselte. A dal a végleges hangzását a szaxofon hozzáadásával nyerte el.[3]