A dal a 2013. december 21-én rendezett ukrán nemzeti döntőben nyerte el az indulás jogát, ahol a zsűri és a nézői szavazatok együttese alakította ki a végeredményt. A dal a maximális 24 ponttal az első helyen végzett a 20 fős mezőnyben.
A dalt az Eurovíziós Dalfesztiválra teljesen átdolgozták; új hangszerelést, és új dalszöveget is kapott, melyet a 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes szövegírója, Sandra Bjurman jegyzett.[1]
A május 10-én rendezett döntőben fellépési sorrendben elsőként adták elő a belaruszTeoCheesecake című dala előtt. A szavazás során 113 pontot szerzett, ez a 6. helyet jelentette a huszonhat fős mezőnyben.