Az autó mindössze 8 versenyen indult, ugyanis gyatra teljesítménye és megbízhatatlansága miatt az előző évi, 184T modell átalakított változatát használták az idény második felében. Ez volt az Alfa Romeo második Formula–1-es korszakának befejezése csapatként, egészen 2019-es visszatérésükig.
Áttekintés
Az autót az Alfa Romeo saját gyártású, 890T kódnevű motorja hajtotta, amely egy körülbelül 780 lóerő leadására képes V8-as turbómotor volt.[1] A korrektnek nevezhető teljesítmény mellé csapnivaló üzemkészség párosult a kasztni részéről. A nyolc versenyből négyet kettős kieséssel zártak, az utolsó, brit nagydíjon már csak Patrese versenyzett ezzel a kasztnival. Patrese egy 2000-es interjúban egyenesen a legrosszabb autónak nevezte, amit valaha vezetett.[2]
Egy hatalmas baleset is kapcsolódik az autóhoz. A monacói nagydíj 16. körében Nelson Piquet meg akarta előzni a Brabhamjével Patresét a célegyenesben. Patrese, akit híresen nehéz volt megelőzni, nem hagyott elég helyet Piquet-nek, aki nekiment, majd először Patrese vágódott neki a szalagkorlátnak, rommá törve az Alfa Romeót, majd belecsapódott Piquet amúgy is összetört autójába, és mindketten a bukótérben végezték.[3] Csodával határos módon mindketten épségben megúszták a balesetet.
Ugyancsak Monacóban éerte el Cheever a legjobb időmérős pozíciót (a megyedik helyet), alig két és fél tizeddel lemaradva a pole pozíciós időtől.
.svg){kind=small}
