1993-ban lett tagja a Szerb Radikális Pártnak és még abban az évben képviselőnek választották a szerb parlamentbe. 1995-től, 24 évesen a Szerb Radikális Párt (SRS) főtitkára lett.
1998–2000 között a Mirko Marjanović vezette kormány hírközlési minisztere volt. A 2004-es szerbiai helyhatósági választásokon indult Belgrád főpolgármesteri tisztségéért, de nem sikerült megszereznie a posztot. Az SRS 2008-ban is őt jelölte, de ismét veszített a demokrata párti ellenjelölttel szemben.
2008-ban a Szerb Nemzetgyűlés (parlament) elnökhelyettese, valamint az SRS parlamenti frakciójának helyettes vezetője lett Tomislav Nikolić mögött. Az SRS 2008-as szétszakadása után kilépett a Radikális Pártból, és a Nikolics vezette Szerb Haladó Párthoz (SNS) csatlakozott. 2008-tól az SNS alelnöke, a 2012-es államfőválasztás után pedig elnöke.
2012–2014 között miniszterelnök-helyettes, 2012–2013 között védelmi miniszter a Dačić-kormányban. A kormány legbefolyásosabb tagjaként fontos kérdésekben sokszor ő döntött a miniszterelnök helyett. Pártja a 2014-es választások során abszolút többséget szerzett a törvényhozásban, így Vučić április 27-én kormányt alakíthatott a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és más kisebb pártok részvételével. Az addigi miniszterelnök, a szocialista Ivica Dačić a kormányfő helyettese és külügyminiszter lett. A választásokon 6 képviselői helyet szerzett Vajdasági Magyar Szövetség államtitkári szinten vesz részt a kabinet munkájában.
Jelentős szerepet vállalt a magyar–szerb megbékélés érdekében. 2014. október 2-án Szabadkán, a Zentai úti temetőben részt vett az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen. Ez volt az első alkalom, amikor a szerbiai vezetés a szabadkai emlékműnél lerótta kegyeletét. A megemlékezésen Vučić bejelentette, hogy a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt hatályon kívül helyezték.[9]
↑* (2018. július 1.) „Patterns of competitive authoritarianism in the Western Balkans”. East European Politics38 (3), 337–54. o. DOI:10.1080/21599165.2018.1490272.
(2016. október 1.) „Decoding the authoritarian code: exercising 'legitimate' power politics through the ruling parties in Turkey, Macedonia and Serbia”. Southeast European and Black Sea Studies16 (4), 529–549. o. DOI:10.1080/14683857.2016.1242872.
(2017) „De-Europeanization in the Balkans. Media freedom in post-Milošević Serbia”. European Politics and Society19 (3), 264–281. o. DOI:10.1080/23745118.2017.1419599.
(2019) „Regime Legitimation Strategies (RLS), 1900 to 2018”. V-Dem Working Paper86, 1–36. o. DOI:10.2139/ssrn.3378017.
(2018) „The EU and the Crisis of Democracy in the Balkans”. Political Insight9 (1), 9–11. o. DOI:10.1177/2041905818764698.
Voltmer, Katrin. Media, Communication and the Struggle for Democratic Change: Case Studies on Contested Transitions. Springer Nature, 6. o. (2019). ISBN 978-3-030-16747-9
↑ (2019) „'You're Simply the Best': Communicating Power and Victimhood in Support of President Aleksandar Vučić in the Serbian Dailies Alo! and Informer”. Journal of Media Research11 (2), 22–42. o. DOI:10.24193/jmr.31.2.
↑Hungary no longer a democracy, Freedom House says. Politico, 2020. május 6. [2020. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 8.) „'Years of ... strongman tactics employed by Aleksandar Vučić in Serbia and Milo Đukanović in Montenegro have tipped those countries over the edge,' it says. 'For the first time since 2003, they are no longer categorized as democracies.'”
.png)
.svg){kind=small}
