Ilbaszanban, a mai Elbasanban született, alap- és középfokú iskoláit albániai és macedóniaigörög tannyelvű iskolákban járta ki. 1902-től 1906-ig az Athéni Egyetem(wd) bölcsészettudományi karának hallgatója volt.[3] Tanulmányai befejeztével, 1906 augusztusában Nápolyba utazott, ahol helyi arberes (olaszországi albán) értelmiségiekkel kötött ismeretséget. Közbenjárásukra tanári állást kapott a calabriaiSan Demetrio Corone Szent Adrián Kollégiumában (Collegio di San Adriano).[4] 1909-ben hazatért szülővárosába, ahol az év végén megnyílt első albán tanítóképző intézet, a Shkolla Normale tanára lett. 1910-ben, az iskola hatósági bezáratásakor külföldre, ezúttal Egyiptomba ment, ahol előbb Kairóban, majd Alexandriában újságírásból élt.[5]Albánia függetlenségének 1912-es kikiáltása után hazatért, újra elindította a Shkolla Normalét, és az 1913/1914-es tanévben az iskola igazgatója volt.[6] 1918-ban irodalmi kört alapított Elbasanban.[7]
Az elkövetkező évtizedekben elsősorban elbasani oktatótevékenysége kötötte le, de 1920 és 1922, majd 1929 és 1933 között a tiranai közoktatási minisztérium alkalmazásában Karl Gurakuqival(wd) együtt tankönyvek és iskolai szöveggyűjtemények szerkesztésével is foglalkozott.[8] A közbeeső években, 1922 és 1929 között továbbra is az elbasani Shkolla Normale igazgatói feladatait látta el.[9] A második világháborút követően, 1945 januárjától Kostaq Cipo közbenjárására a közoktatási minisztérium véglegesített alkalmazottja lett, feladata továbbra is iskolai szöveggyűjtemények kiadása volt.[10] 1947 januárjától 1953 szeptemberéig a tiranai Tudományos Intézet(wd) nyelvészeti és irodalmi szakosztályában folyó munkát irányította, egyúttal 1947-től 1957-ig az intézet elnökségi tagja is volt.[11] Ezzel párhuzamosan 1945 decemberétől az albán nemzetgyűlés képviselője volt, élete vége felé pedig a nemzetgyűlés alelnöki tisztségét is betöltötte.[12]
Lánya, Semiramis Xhuvani az Enver Hoxha halála után a pártfőtitkári tisztséget megöröklő Ramiz Alia felesége lett.[13]
Munkássága és emlékezete
Az 1950-es évek előtt elsősorban pedagógusi és tankönyvírói tevékenysége volt jelentős, amelyért megkapta a Nép Tanítója kitüntetést is.[14] 1916-tól alapító tagja volt az Albán Irodalmi Bizottságnak,[15] 1945-től pedig az Albániai Írók és Művészek Szövetségének(wd).[16] A második világháborút követő kommunista korszakban az albán tudományos élet, azon belül a nyelvészet dédelgetett alakja volt, aki elsősorban az albán nyelv egységesítésének, a nyelvi norma kialakításának kérdéseivel foglalkozott. A nyelvművelés(wd) területén írt több cikket és egy könyvet is (Për pastërtinë e gjuhës shqipe, ’Az albán nyelv tisztaságáért’, Tirana, 1956).[17] Emellett foglalkozott történeti nyelvészettel, közreműködött több szótár szerkesztési munkálataiban. Így például ő vezette az 1953-ban Budapesten megjelent albán–magyar szótár lektori munkaközösségét,[18] valamint közreműködött az albán nyelv első értelmező szótárának szerkesztésében (Fjalor i gjuhës shqipe, ’Az albán nyelv szótára’, Tirana, 1954). 1961-ben az általa gondozott szöveggel jelent meg újra Kostandin Kristoforidhi eredetileg 1904-ben kiadott albán szótára.[19]
1980-ban hat kötetbe rendezve adták ki összegyűjtött írásait.[20] Szülővárosának egykori tanítóképző intézete, a Shkolla Normale, amelynek tanára és igazgatója is volt, halálának huszonötödik évfordulóján, 1986-ban felvette a nevét, 1991 óta pedig egyetemi címmel, Aleksandër Xhuvani Egyetem néven működik.[21] Az elbasani várnegyedben álló szülőházában emlékkiállítást rendeztek be.[22]
.svg){kind=small}
