Los Angelesben született,[3] Sari Newmann belsőépítész és Mark Ehrenreich könyvelő egyetlen gyermekeként. Nevét Phil Alden Robinson filmrendező után kapta.[1][2][4][5] Alden zsidó származású,[6] ősei között zsidó származású osztrák, magyar, orosz és lengyel emigránsok is találhatóak.[3] A New York Egyetemen tanult színésznek, de nem fejezte be a szakot.[7]
Az ifjú színészt Steven Spielberg fedezte fel egy bar-micvó ünnepségen,[8] ezt követően kisebb sorozatbéli szerepeket kapott, olyan produkciókban mint az Odaát vagy a CSI: A helyszínelők.[9][10] 2007-ben elindult Bennie Tetrocini szerepéért Francis Ford CoppolaTetro című filmjében, és el is nyerte azt.[1] Alakítása pozitív kritikai visszhangot keltett.[11][12] Coppolával később is dolgozott együtt a Mostantól napkeltéig-ben, ahogyan lányával, a szintén filmrendező Sofia Coppolával is.[13]
2016-ban bekerült aközé a néhány színész közé, akiket beválogattak a készülő Solo: Egy Star Wars-történet című Csillagok háborúja szuperprodukcióra, amely a legendás Han Solo karakterének előzményeit meséli el.[18][19] 2016. május 5-én hivatalosan is bejelentették, hogy Ehrenreich kapta meg Solo szerepét.[20][21] Ehrenreich-al eleinte nem voltak teljes mértékben megelégedve a Lucasfilm vezetői, ezért színészeti segítőt kapott maga mellé,[22] valamint olykor maga Harrison Ford is jelen volt a forgatáson, hogy segítse őt Han Solo karakterének lehető leghitelesebb megformálásában.[23] A filmben olyan színészekkel játszik együtt, mint Woody Harrelson, Emilia Clarke, Paul Bettany vagy Donald Glover.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Alden Ehrenreich című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.