Adolfo Wildt
Önarckép (A fájdalom maszkja) (1909.)
Született	1868. március 1.[1][2][3][4][5] Milánó[6]
Elhunyt	1931. március 12. (63 évesen)[1][2][3][4][7] Milánó[6]
Állampolgársága	olasz
Gyermekei	Francesco Wildt
Foglalkozása	szobrász
Iskolái	Brera Akadémia
Sírhelye	Cimitero Monumentale[8]
A Wikimédia Commons tartalmaz Adolfo Wildt témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Adolfo Wildt (Milánó, 1868. március 1. — Milánó. 1931. május 12.) olasz szobrász. Neoklassszicista stílusban dolgozott, amelyet szerencsésen ötvözött a modern stílusirányokkal. Élete utolsó évtizedében divatba hozta saját stílusát, a neocentót, 1922-től a Novecento művészcsoport egyik vezető tagja lett.

Svájci eredetű szegény családban született, amely már több generáció óta Lombardiában élt. Kilencéves korában kimaradt az iskolából, hogy pénzkeresetével családját segítse. Fodrász-, majd ötvös műhelyben dolgozott. Később sikerült szobrászok körül működnie, Giuseppe Grandi szobrászművésznél megtanulta a modern műanyagok használatát, a Frigyes Villa^[9] díszítésekor a márványfaragást sajátította el. Tanulmányokat folytatott az Iparművészeti és a Képzőművészeti Főiskolán, ahol az ókori görög kultúra tanulmányozása mély benyomást tett rá, mesterei voltak Francesco Barzaghi és Ambrogio Borghi.

Első portrészobrát, amelyet a feleségéről mintázott, 1893-ban állította ki a milánói országos kiállításon, nagy sikere volt vele, megvásárolta a római Galleria d'Arte Moderna. Franz Rose, egy porosz gyűjtő 1894-ben szerződést kötött vele. Ettől kezdve rendszeresen szobrászati tevékenységet folytatott, 1900-ban megnyitotta műhelyét Milánóban a Garibaldi utca 97. szám alatt.^[10] Kiállításokon vett részt Milánóban, Monacóban, Zürichben, Berlinben, Drezdában. Az 1920-as évek első felében többször is kiállított a velencei biennálén.

1921-ben könyvet írt a márvány szobrászművészetről, s szobrászati iskolát alapított, amely aztán 1923-tól betagozódott a milánói Brera-akadémiába. Híres tanítványai voltak, köztük Lucio Fontana. 1922-től a Novecento művészcsoport egyik vezető egyénisége lett, a klasszicista hagyományok folytatása és a modern stílusokkal való szerencsés találkozása predesztinálta erre a megtisztelő feladatra. A legfelsőbb körökből kapott megrendeléseket, 1923-ban Mussolini portrészobrát^[11] is elkészítette.

Neoklasszicizmusra és dekorativitásra, olykor meghökkentésre törekvő művészete gyakran rokonítható a szecesszióval, az expresszionizmussal vagy a 19–20. századi naturalizmus mentén is jelentkező verizmussal. Portrészobrokat (maszkokat, groteszkeket is), monumentális köztéri alkotásokat és síremlékeket készített.

A bemutatott 1908-as önarcképe az expresszionizmus jegyeit mutatja, Szent Ambrusról készült életnagyságú portrészobra a klasszicizáló és a szecessziós stílust egyesíti, Arturo Ferrain (1895–1941) híres olasz pilótáról készült portrészobra a Novecento leghagyományosabb vonalát követi.

A stílusok sokfélesége közepette egyesítette alkotásaiban a mondanivalóját leginkább kifejező stílusjegyeket. Fájdalmait, groteszkjeit expresszionista stílusban ábrázolta, síremlékeinek stílusa a szecesszióhoz állt legközelebb.

• Trilógia kút (Milánó, Galleria d’Arte Moderna)
• Önarckép (Milánó, Galleria d’Arte Moderna)
• Atte (Róma, Galleria d’Arte Moderna)
• Toscanini portréja (Róma, Galleria d’Arte Moderna)
• Szent Ambrus szobra (Milánó, Katolikus Egyetem)

• Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

• Adolfo Wildt szobraiból
• Fonderia Artistica Battaglia, Milano^{[halott link]}