Az 1992-es olaszországi parlamenti választások1992. április 5-6-a között zajlottak. A választás történelmi fordulópont volt Olaszország történelmében: ez volt az utolsó választás amin az Olasz Kereszténydemokrata Párt elindult és az Első Olasz Köztársaság utolsó választása. A választáson elért eredmények után felbomlott a Quadripartito(Négypárti koalíció).[2]
Választási rendszer
A választást az 1946-os választási rendelet alapján tartották meg. A képviselőházi mandátumokat listás-arányos szavazáson lehetett megválasztani, 32 választókerületben. A választásokon az imperiáli kvóta alapján osztják el a maradék mandátumokat, úgy hogy először országos egységes választói csoportba kerültek a maradékszavazatok, majd elosztották őket a pártoknak.
A Szenátus esetében is a listás-arányos rendszer működött, azonban a választókerületek száma 20 volt, amiknek területe egyenként megegyezett az olaszországi régiók területével.
Politikai helyzet
Az 1992-es választás volt az utolsó, amin az arányos választási rendszer volt érvényes az elsőbbségi szavazatokkal.
1991-ben véget ért a Pentapartito(ötpárti koalíció) korszaka, az Olasz Republikánus Párt kilépett a koalícióból, és a Hetedik Andreotti-kormány így alakult meg.
A választások eredményére nagy hatással voltak a Tangentopoli-ügy keretében lelepleződött korrupciós ügyek.
A választások után az Északi LigaÉszak-Olaszországban vezető politikai erővé vált. A Hálózat, amit az egykori kereszténydemokrata Leoluca Orlando vezetett jó eredményeket ért el Palermóban és Torinóban.
A kereszténydemokraták történelmük legrosszabb eredményét érték el: 34,31%-ról a párt 29,66%-ra esett vissza. A választás vesztesei voltak, hiszen nem érték el a 30%-ot, ami példátlan volt addig. A párt elvesztette addigi 1948 óta fennálló dominanciáját.
A szocialisták az 1970-es évek óta tartó növekedése megtorpant: 2 mandátumot vesztettek a Képviselőházban. A republikánusok, liberálisok és szociáldemokraták eredménye nem változott.
A Négypárti koalíció (Quadripartito, DC, PDS, PSI, PLI) a mandátumok abszolút többségét szerezte meg 48,85%-kal, 331 képviselőházi és 163 szenátusi mandátumot. Ezzel az eredménnyel azonban nem szerezték meg a parlamenti többséget, ennek ellenére a hagyományos ellenzékben támogatták a koalíciót.
Az új kormányt számos nehézség és botrány sújtotta: a Tangentopoli-ügyben sorozatos letartóztatások és nyomozások indultak meg a kor vezetői politikusai ellen; 1992 júliusában megölték Paolo Borsellino vizsgálóbírót; leértékelték az olasz lírát.[5]
1993-ban népszavazást tartottak a Sergio Mattarella által beterjesztett új választási törvényről. Az új törvénnyel vegyes választási rendszer lépett életbe 1993. augusztusától: A Képviselőház mandátumainak 75%-át többségi rendszerben osztották ki a maradék 25%-ot listás rendszerben. A Szenátus mandátumainak 25%-a a töredékszavazatokból tették ki. A Képviselőházban bevezették a 4%-os bejutási küszöböt, amivel a kispártokat kényszerítették rá koalíció kötésre és stabilabb kormányzást próbált a hatalom elérni.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Italian general election, 1992 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Elezioni politiche italiane del 1992 című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
