1987-ben választották először szenátornak, ekkor kapta a Senatùr (kiejtése: „szenátűr”) becenevet, amely lombard nyelven szenátort jelent. 1992 óta hétszer választották meg Képviselőházi tagnak, négyszer európai parlamenti képviselőnek.
Kormányzati szerephez 2001-ben jutott először, amikor a második Berlusconi-kormányban az intézményes reformokért felelős miniszternek nevezték ki.
2012. április 5-én Bossi lemondott a párt vezetéséről, miután kiderült, hogy a párt pénzeket magáncélra használta ő és a családja. A párt főtitkára volt 1989-es megalapítás óta.[1]
Élete
Fiatalkora
1941-ben született. Édesapja Ambrogio Mauri (1900–1989) textilmunkás volt Gallaratéban, édesanyja Ida Valentina Mauri (1918–2013) házmester. Umberto volt az elsőszülött gyerek, öccse Franco 1947-ben és húga Angela 1951-ben született.
A Scuola Radio Elettra elektronikai szakközépiskolában érettségizett, elektronikai műszerészként. Érettségi után gyári munkásként dolgozott Paviában.
Politikai pályafutása
Az 1970-es évek elején az il manifesto kommunista napilap aktivistája volt. 1975-ben jelentkezett az Olasz Kommunista Pártba. A pártba való belépéskor kitöltött űrlapon hivatásához orvost írt, mert Paviában orvostudományt tanult, de sosem diplomázott le.[2]
1974–75-ben a kommunista párt egy olyan szervezetének volt alkalmazottja Samaratében, amely az Augusto Pinochet által vezetett katonai puccs után Olaszországba menekült chileieket segítette meg.[3]
1979 fordulópontot jelentett addigi életében: megismerte Bruno Salvadorit az Union ValdotaineValle d’Aosta tartomány autonómiájáért küzdő mozgalmának a vezetőjét. Elhatározta Bossi, hogy egyesíti az észak-olaszországi tartományok függetlenségéért küzdő mozgalmakat és pártot hoz létre.
1982-ben Roberto Maronival és Giuseppe Leonival megalapította a Lombaridai Autonóm Ligát, aminek főtitkára lett.
Az 1983-as olaszországi választáson indult Lombardia választókörzetében, de nem választották meg. 1984. április 12-én megalapította a Lombard Ligát, aminek 1993-ig volt vezetője.
Az 1980-as évekre sikerült Bossinak egységbe szerveznie a függetlenségi mozgalmakat, az 1989-es európai parlamenti választásokon Észak Szövetsége néven indultak, ahol 2 mandátumot sikerült szerezniük. 1989. december 4-én hivatalosan is létrejött az Északi Liga. Az 1990-ben először megtartott pontidai gyűlésen a párt főtitkárának nevezték ki.
Az 1992-es parlamenti választásokon újra megválasztották képviselőnek, és a pártja országos jelentőségűvé vált. Ebben az évben robbant ki a Tangentopoli-ügy, amely a pártok korrupciós botrányáról szólt, Bossi a milánói vizsgáló ügyészi bizottságot támogatta, ám 1993-ban személye és a pártja is belekeveredett az Enimont-botrányba; az ügyészség azzal vádolta, hogy az Enimonttól 200 milliárd líra kenőpénzt fogadott el. Az ügyészi bizottság munkáját támogatta, és részt vett az Olasz Szociális Mozgalommal, Baloldali Demokratikus Párttal és a Zöldek Szövetségével közösen egy tüntetésen is.[4][5]
1994. január 5-én az Enimont-ügy kapcsán Bossi beismerte, hogy a Montedison vegyipari vállalattól kenőpénzt fogadott el. Ez ügyben az ügyészség 1995-ben a pártfinanszírozási törvény megsértése miatt 8 hónapos szabadságvesztésre ítélte,[6]1997-ben a milánói Fellebviteli Bíróság és 1998-ban a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta az ítéletet.[7]
Rövid szövetség a Forza Italiaval
Az 1994-es parlamenti választásokra készülve Silvio Berlusconi vállalkozó bejelentette, hogy indul a választásokon és megalapítja a Forza Italia pártot, a párttal északon velük, a déli tartományokban az Olasz Szociális Mozgalommal alakítva koalíciót létrehozzák a Szabadság Pólusa jobbközép választási szövetséget.
1994. december 22-én az Első Berlusconi-kormány elvesztette a Bossi által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, miután Bossi szerint Berlusconi megfeledkezett az Északi Liga függetlenségi törekvéseiről.
Ellenzékben (1995–2001)
1995-ben a párt himnusza VerdiNabucco operájának harmadik felvonásának Va, pensiero kórus dala lett.
Ebben az évben megalapították Mantovában az Északi Parlamentet (később Padániai Parlament) emellett számos médiumot alapítottak meg: La Padania napilap, Radio Padania rádiót és a TelePadaniát mint televíziós csatornát.
Silvio Berlusconival való kapcsolata továbbra is feszült volt, ráadásul a Padania napilap lehozott egy cikket, amiben a Forza Italia elnökét maffiakapcsolatokkal vádolta meg.[9]
A balközép kormányok (1996–2001) ideje alatt Bossi ismét szövetségre lépett Berlusconival és a 2000-es helyhatósági választásokon már közös listán indultak, a Szabadság Háza nevű koalícióban. Ezzel a koalícióval nyerték meg a 2001-es parlamenti választásokat is, annak ellenére, hogy az Északi Liga külön csak 3,9%-ot ért el.
Betegsége és visszatérés a politikába
2004. március 11-énszélütést kapott és súlyos állapotban a varesei Ospedale Fondazione Macchi di Varese kórházba került. Felépülése után 51 napra rehabilitációs intézetbe került Svájcba. Rossz egészségi állapota ellenére (féloldali bénultsága volt a szélütés miatt, nehezen tudott járni és beszélni is) jelöltette meg a 2004-es európai parlamenti választáson pártja listavezetőjeként.[10]2005 júniusában tért vissza ismét a politikai életbe.
2008-ban a választásokon győzött a Szabadság Népe választási koalíció, így ismét kormánypárttá váltak. Bossi lett az intézményes reformokért felelős miniszter, 2009-ben miniszterként beterjesztette törvénymódosító javaslatát, a pénzügyi föderalizmusról, amit megszavaztak.[11]
Bossi lemondása
2012. április 5-én lemondott Umberto Bossi az Északi Liga főtitkári tisztségéről, miután a milánói, nápolyi és Reggio calabriai Ügyészség nyomozása megállapította, hogy a párt pénzeit saját családja javára magáncélra használta fel.[12]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Umberto Bossi című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
