1944-ben végezte el a Zeneakadémiát. 1941–45-ben Kolozsváron, 1947–1948 között Szegeden játszott, ahol négy bemutatója volt, ekkor Debrecenbe szerződött, itt azonban nem kapott szerepet. de itt rendezett először, majd a Nemzeti Színházba hívták segédrendezőnek, játékmesternek. és egy alkalommal színpadra is léphetett.[1]
Három évig volt tagja a Budapesti Operettszínháznak, itt azonban sem rendezői, sem színészi feladatot nem kapott.[2] 1957-ben a Szegedi Nemzeti Színház rendezője lett. Vaszy Viktor alkotótársaként bontakozott ki rendezői karrierje. Itt klasszikus operák mellett számos magyarországi ősbemutatót színpadra állított, valamint lehetőséget kapott balett, operett és prózai előadások rendezésére is.
1950-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, egyetemi docense. Az intézménynél eltöltött négy évtized alatt színészgenerációk tanára, mentora volt, a magyar színészpedagógia legnagyobbjai között tartják számon. Tanítványait több alkalommal rendezte, kétszer színpadra is lépett velük.
Jelentős rendezői és pedagógusi munkássága ellenére nevét inkább A tanú és az Abigél című filmekben nyújtott alakításai tették ismertté.