A vándorgalamb (Ectopistes migratorius) a madarak (Aves) osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe, ezen belül a galambfélék (Columbidae) családjába tartozó kihalt faj.
Nemének az egyetlen faja.
Előfordulása
Kanada és az Amerikai Egyesült Államok északkeleti részén volt honos. Telelni Mexikóba és Kubába vonult.
Kihalása
A faj az északi területekről délre vonult, végig egész Észak-Amerikán, napi 160 kilométert is megtett naponta a több milliós csapat. Az amerikai őslakosok vadásztak rájuk, de a hatalmas pusztítást az Európából érkezettek mérték rájuk. 1896-ban még egy 250 000 madárból álló sereghez riasztották a vadászokat. Az utolsó hiteles feljegyzés egy vadon élő példányról 1900. március 22 vagy 24-éről származik, amikor egy Press Clay Southworth nevű fiú lelőtte a madarat.[1][2][3] Ezt követően 1930-ig többen is láttak vándorgalambokat,[4][5][6] de ezeknek a beszámolóknak egyike sem hiteles.[7]
Az utolsó madár, egy Martha nevű példány 1914 szeptember elsején pusztult el a cincinnati állatkertben. A madarat kitömték és a washingtoni Smithsonian Intézetben (Smithsonian Institution) állították ki.
Megjelenése
A vándorgalamb hossza 30–42 centiméter, szárnyfesztávolsága 34–44 centiméter volt. Feje és háta szürkéskék volt, nyaka és torka sötétrózsaszín. Testalja túlnyomórészt fahéjbarna színben pompázott, farkaljánál fehérbe hajlott. A két nem ugyanúgy nézett ki, de a tojó valamivel kisebb méretű és fakóbb színű volt. Hosszú és vékony farka szürkéskék színű. Szeme vöröses volt. Vékony, fekete csőrével csipegette fel a földről a magokat és a diókat. Vörös lábán, fekete karmok ültek.
Életmódja
A vándorgalamb nagyon társas, költöző madár volt. Hatalmas rajokban élt és költött. A vándorgalamb a fán töltötte az éjszakát, de táplálkozni mindig lejött a földre. Tápláléka fán termő gyümölcsök, magok, de földigiliszták és rovarok is.
Szaporodása
A párzási időszak márciustól májusig tartott. A laza fészket bokorra vagy fára építette a galambpár. A fészekaljban csak egy tojás volt. A kotlás 14 napig tartott, és a szülők felváltva ültek a tojáson. A fióka csukott szemmel kelt ki, és mindkét szülő etette. A fiatal vándorgalamb 14 naposan vált röpképessé.
Vándorgalamb a szépirodalomban
A vándorgalamb legismertebb irodalmi ábrázolása James Fenimore Cooper Bőrharisnya c. regényében olvasható, itt az állatok oktalan pusztítása a telepesek féktelenségének következménye, egyben jellemzésük kelléke. Bőrharisnya (Natty Bumpoo) elítéli a természeti javak öncélú felhasználását. Bár Cooper regényét (s vele a Nagy indiánkönyvet) a kortársak bírálták túlzott idealizmusuk miatt, a faj alig több mint fél évszázaddal később bekövetkezett végleges eltűnése ezt az idealizmust igazolta.
Képek
Jegyzetek
- ↑ Department of Vertebrate Zoology, National Museum of Natural History: The Passenger Pigeon. Encyclopedia Smithsonian. Smithsonian Institution, 2001. március 1. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Passenger Pigeons: The Extinction of a Species. Wisconsin Historical Society
- ↑ Reeve, Simon (2001. március 1.). „Going Down in History”. Geographical 73 (3), 60–64. o, Kiadó: Campion Interactive Publishing. ISSN 0016741X.
- ↑ Passenger Pigeons in Alabama. Birds of Alabama. ulala.org, 1924
- ↑ (1960) „A History Of The Passenger Pigeon In Missouri”. Auk 77 (4), 399–420. o. DOI:10.2307/4082414.
- ↑ (1930) „Passenger Pigeon” 17, 136. o, Kiadó: Web.ncf.ca.. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ „Reward for Wild Pigeons. Ornithologists Offer $3,000 for the Discovery of Their Nests”, The New York Times, 1910. április 4.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Passenger pigeon című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
