Kiemelkedő jelentőségű volt a város két szentélykörzete: a Kulaba, melyet An égistennek szenteltek, és Inanna szerelem- és termékenységistennő – későbbi, akkád eredetű nevén Istár – lakhelye, az Éanna.
Uralkodói kezdetben valószínűleg az en címet viselték, ami egyben a templom főpapi tisztségét is jelentette. Később, a Sumer feletti főhatalommal a lugal cím is megjelent, és a két cím – bár viszonyuk nem teljesen tisztázott – függetlenül létezhetett. Az en cím később is az egyik főpapi méltóságot jelentette Mezopotámia történetében.
Korai története
Uruk i. e. 4. évezredben domináns szerepet játszott a térségben, innen a korabeli régészeti kultúra elnevezése: Uruk-kultúra. Eleinte a város ellátására mintegy 6 kilométeres sugarú földterületre volt szükség, de az évezred végére a város a kor legnagyobb és legnépesebb településévé nőtte ki magát, és mintegy 16 kilométeres sugarú területet ellenőrzött közvetlenül. A város jelentősen fejlődött, népessége becslések szerint ekkor már elérhette az 50 ezer főt.[1] Feltehetőleg itt lehetett a világ első nagyvárosa.
A kereskedőváros hajdani befolyása több helyen érzékelhető, többek között Eriduban, emellett az Uruk-kultúra közvetett hatásait egészen a Földközi-tengerig, Délnyugat-Iránig és Észak-Mezopotámiáig éreztette. Sok helyen olyan jelentős a kulturális hasonlóság, hogy feltételezhető az urukiak kolóniaalapítása. Erre nyilván a legfontosabb nyersanyagok, (épületfa, fémek) biztosítása miatt volt szükség. Írásos források hiányában azonban nem tudjuk pontosan, hogy az uruki uralkodók politikai befolyása meddig terjedt.
Uruk az észak-mezopotámiai eredetű Dzsemdet Naszr-korszakban (i. e. 3100–2900 körül) hanyatlani kezdett, és ebből a korból kevés épülete maradt fenn. Vallási súlya is csökkent, mivel a sumer panteonban An pozícióját átvette Enlil, akinek Nippurban volt a szentélye.
Az i. e. 3. évezred
Nem véletlen, hogy a tekintélyes gazdagságot felhalmozó településen jött létre az írás – a legendás hagyomány szerint Enmerkar király találta fel. Az ékírás fejlődése végigkövethető a leletek alapján a kezdetektől egészen a kiforrott szövegekig. Az első írott emlékek kb. Kr. e. 3300-ra datálhatóak – ennek ellenére még vagy ezer évnek kellett eltelnie, hogy az események rekonstrukciójához szükséges feliratok maradjanak ránk.
A várost a kora dinasztikus korban kb. 9,5 kilométeres fal vette körül, amit a hagyomány szerint Gilgames király emeltetett, bár a legkorábbi uruki eposzok (uruki epikus ciklus) szerint valójában Enmerkar volt az építtető. Fontos személy lehetett még az uruki történelemben Lugalbanda is, aki az eposzok harmadik főszereplője. A sumer királylista szerint a királyság Mebarageszi fia, Aggakisikirálytól szállt Urukba. Igaz, a lista szerint nem Gilgamesre, aki a dinasztia ötödik királya volt, viszont a Gilgames-eposz megemlékezik az uruki király és Agga összecsapásáról, tehát nyilván kortársak voltak és Gilgames elődei Kis királyának vazallusai lehettek. Mebarageszi – neve itt az uralkodói mivoltát jelző Enmebarageszi – létezését feliratos leletek is igazolják. A fal építése is nyilván összefügg azzal, hogy Gilgames függetlenítette magát Aggától és így már szabad volt falat építenie saját hatalma megvédésére.
A kora dinasztikus kor végén a megszaporodó és megerősödő sumer államok között versengés, folyamatos háborúskodás alakult ki. Uruk ebben csak másodrendű szerepet játszott: a keselyűsztélé tanúsága szerint a lagasiÉannatum elfoglalta. Később Lugalkiginedudu egyesítette Urral. Lugalzageszi, az ummai uralkodó végül meghódította Urukot, mielőtt i. e. 2334-ben Sarrukín le nem győzte. Ekkor az Akkád Birodalom része lett.
A sumer reneszánsz
Uruk királya volt Utu-hégál (i. e. 2119 – i. e. 2113), aki legyőzte az Akkád Birodalmat megdöntő gutikat. Utódja Ur katonai kormányzója, Ur-Nammu lett, aki Ur és Uruk mellett Eridut, Nippurt, Kist és számos más települést is uralma alá hajtott. Ő a szakrális legitimáció érdekében egyik fiát az uruki Inanna-templom papjává tette. A III. uri dinasztia bukását hozó elámi támadásban (i. e. 2004) Uruk súlyos károkat szenvedett.
A következő évszázadok hatalmi vetélkedésében Uruk nem vett részt, végül az azoknak véget vető Hammurapi hódította meg i. e. 1787-ben. Utóda, Szamszuilúna ellen fellázadt a larszai bitorlót, II. Rím-Színt támogatva, ám i. e. 1739-ben falait lerombolták. Ugyanekkor súlyos gazdasági válság rázta meg Sumert, amiből valószínűsíthető, hogy az óbabiloni király elterelte az Eufráteszt. A terület ekkor elnéptelenedett, elhagyottá vált.
A későbbi idők
Uruk a továbbiakban sokat vesztett hajdani fényéből és jelentőségéből. Végül az Újasszír Birodalom részeként úgy tűnt, hogy ismét szebb idők kezdődnek: nagy helyőrséget telepítettek ide, ami fellendítette a helyi gazdaságot. Ez azonban már későn történt – az asszírokat megbuktató Nabú-apal-uszurnak hiába próbált ellenállni. Az Újbabiloni Birodalom idején a város korlátozott belső autonómiával rendelkezett, és II. Nabú-kudurri-uszur uralkodása alatt templomait felújították. Nabú-naid feliratának tanúsága szerint több más várossal egyetemben fellázadt az uralkodó ellen, talán Szín kultuszának támogatása miatt. Nem sokkal ezután a város egész Babilóniához hasonlóan a Perzsa Birodalom részévé vált. Templomait még a Szeleukida-dinasztia és a Parthus Birodalom korában is felújították. A templomok felújítására utoljára az i. e. 3. századból van bizonyíték, a belváros az i. e. 1. században leégett. A templomok helyén lakónegyed épült, és a lakóházakból előkerült érmeleletek a 4. századig vezetnek. Eközben azonban fokozatosan elnéptelenedett, végül eltűnt a történelem színpadáról.[2]
A feltárás
Urukot német régészcsoport kezdte feltárni 1912-ben. 1928-1939 között ismét ásatások folytak, majd 1954-től kezdődően megint. Gazdag írásos és tárgyi leletanyag került elő, és a város hajdani kinézetéről is képet alkothatunk. A homokkal fedett lelőhelyet az iraki háborúbanhollandCIMIC-erők (a NATO égisze alatt működő, civil szakértőkből képzett fegyveresek) őrizték 2003-ban.
A romok 550 hektáros területet borítanak, a településrétegek 18-28 méter mélységet ölelnek fel, így a teljes feltárás csak hosszú évek múltán fejeződhet be. Kb. 100 hektár egyelőre teljesen feltáratlan.