Az U–190tengeralattjárót a német haditengerészet rendelte a brémai AG Wessertől 1940. november 4-én. A hajót 1942. június 8-án vették hadrendbe. Hat harci küldetése volt, ezek során egy kereskedelmi és egy hadihajót küldött a tenger fenekére.[1]
Pályafutása
Első hadi küldetésére 1943. február 20-án futott ki Max Wintermeyer kapitány irányításával. Az Atlanti-óceán északi részén sikeresen megtorpedózta a 7805 tonna fagyasztott és általános árut szállító britEmpire Lakelandet, amely leszakadt az SC–121-es konvojtól. A brit hajó fedélzeten tartózkodó 64 ember meghalt.[3] Második járőrszolgálata során az amerikai keleti part előtt cserkészett, nagyjából Philadelphia és Miami között. Nem sikerült elsüllyesztenie egy hajót sem, de május 28-án egy amerikai B–24 Liberator bombát dobott rá, és a búvárhajó megsérült.[4]
1943. október 7-én Brestből indult Brazília partjai elé, de kénytelen volt eredmény nélkül visszatérni Lorient-ba. Az út során a USS Turner romboló megpróbálta elsüllyeszteni.[5] Szintén sikertelenül végződött következő harci feladata is, amikor Kelet-Afrika partjainál keresett zsákmányt, egészen Ghánáig.[6] Következő, 49 napos útján Lorient-ból indulva megkerülte a brit szigeteket, és a németországiFlensburgban kötött ki.[7]
Utolsó járőrútjára a norvégiaiHortenből indult 1945. február 19-én. Április 16-án Új-Skócia partjainál megtorpedózta a kanadaiHMCS Esquimalt aknaszedőt. A 70 tengerészből 44 elesett.[8][9]
A tengeralattjáró legénysége 1945. május 14-én az új-fundlandi Bay of Bullsnál megadta magát. Júniusban az U–190-et St. John's-ba, majd Halifaxbe vontatták. Teszteket végeztek rajta, majd 1947. október 21-én kanadai hadihajók és repülőgépek Új-Skócia partjainál hullámsírba küldték.[1]
