A Tűz-tánc nagy hatású, 1958-ban megjelent magyar versantológia volt, amelyben egy új, fiatal költőnemzedék jelentkezett, a politizálásra is hajló szocialista költészet megújításának szándékával.
Az antológiát már a kortársak is az 1956-os forradalom történelmi élményére való válaszként értelmezték a többnyire pályakezdő lírikusok részéről, akik egyébként nem szerveződtek irányzattá vagy szoros csoporttá – sőt az 1960-as évek elejére különböző utakra léptek, de a Tűz-tánc nemzedékeként emlegették őket későbbi pályájuk folyamán.
Előzmények
A forradalmat megelőző időben a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Írószövetség elődje jelentős szerepet játszott a forradalmi eseményekhez vezető politikai erjedésben. A forradalom leverését követően is kiállt a demokratikus szocializmus, az emberi szabadságjogok mellett és mindez 1957. január 17-én az Írószövetség rendeleti feloszlatásához vezetett.
A szervezet csak 1959-ben alakulhatott újra. Az addig eltelt időben a hatalmát konszolidálni igyekvő Kádár-kormány az írók megnyerésére törekedett és szívesen támogatta a szocializmus ügye mellett kiálló új irodalmi törekvéseket. Ekkor még javában folyt a forradalom utáni megtorlás, a kivégzések.
Az antológia
A cím Garai Gábor ötlete volt. "Engem oda Garai Gábor és Váci Mihály vittek be. Ők voltak a Tűztánc legmarkánsabb képviselői" – emlékezett 45 évvel később Mezei András. [1]
A kötet 1958 decemberében jelent meg, Darázs Endre, Györe Imre és Imre Katalin szerkesztésében.
Az antológia költői
Az antológia folytatása
Harminc évvel később, nagyrészt a korábbi antológia költőinek az előző antológia megjelenése után írt verseiből jelent meg Györe Imre, Imre Katalin és Jovánovics Miklós szerkesztésében a Tűz-tánc — Harminc év múltán 1958–1988 címmel az új antológia.
Az antológia költői
