1939–1945 között vasgyári kifutóként dolgozott Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben, ekkor kezdett ösztönösen írni. 1944–1945-ben édesanyja rokonainál Heves környékén bujkált. A "Fogaskerék" Irodalmi Társaság és újság (Csepel újság elődje) alapító tagjaként újságírással is foglalkozott, így nagyobb lapok is felfigyeltek írásaira. 1948–1949 között a Szabad Nép, 1949–1950 között pedig a Friss Újság munkatársa volt. 1950–1951 között a MÚOSZ titkára volt. 1951–1954 között a Kulturális Kapcsolatok Intézetében főelőadói beosztásban dolgozott. 1954–1956 között a Szabad Ifjúság munkatársaként működött. 1956-tól szabadúszó. 1975–1984 között a Képes Újság irodalmi rovatának írt. A Csepel Művek Oktatási Intézetéből ment nyugdíjba 1984-ben.
Magánélete
1945-től házas, felesége Nagy Mária. Két gyermekük született; Mária 1947-ben és Béla 1954-ben.
Művei
Lázadóból forradalmár lettem (1951)
Út a messzeségbe (vers, 1956)
A világ peremén (vers, 1959)
A föld fia (vers, 1960)
Duna-parti románc (regény, 1962)
Forgószél (regény, 1965)
Zajló időben (vers, 1966)
Ne csüggedj, Atlasz! (vers, 1973)
Emberként élni (válogatás vers, 1984)
Aranymosó (új és válogatás vers, 1989)
Életszomj. Csillagporos út egy vajúdó világban. Csepeli Szabó Béla versei és elbeszélései 1-2.; Művészetbarátok Egyesülete, Bp., 1999
