A dél-afrikai koncertsorozat miatt rengeteg kritika érte az együttest, mivel az apartheid rendszer miatt az ország kulturális tiltólistán volt világszerte. A Rock in Rio fellépésről kiadták a Live in Rio koncertfilmet, az együttes utolsó japán turnéjáról pedig a Final Live in Japan videót.
Szakaszok
Európa (1984. augusztus–szeptember)
Hiába jelent meg a The Works album 1984 februárjának végén, a világ körüli lemezbemutató turné csak fél évvel később, augusztusban indult el. Addig mindössze Svájcban, a négynapos Montreux-i Arany Rózsa fesztiválon lépett fel a Queen május 12-én, ahol négy számot adtak elő az új albumról playbackkelve. A playback nem a Queen stílusa, Mercury nyilvánvalóvá is tette, hogy nem élőben énekel, de a fesztivál hatalmas reklámértékkel bírt az album számára a televíziós közvetítésnek köszönhetően.[1] A turné kezdetéig a tagok saját projektjeikkel foglalkoztak. Mercury első szólólemezének (Mr. Bad Guy) dalain dolgozott Münchenben a tavasz folyamán, júniusban pedig Roger Taylor kiadta második szólóalbumát (Strange Frontier).[2]
1984 nyarán már Münchenben próbált a zenekar a közelgő turnéra. A Bavaria Filmstúdióban felállított színpadon gyakorolták össze a programot és állították össze a színpadképet, ami a Radio Ga Ga klipjéhez hasonlóan Fritz Lang 1927-es klasszikus filmjének, a Metropolisnak a hangulatát idézte, hatalmas forgó fogaskerekekkel a színpad két oldalán.[3] A turné első állomása augusztus 24-én Belgium fővárosa, Brüsszel volt. A nyitó koncert délutánján a Forest National stadionban a Hammer to Fall klipjéhez szánt jeleneteket vette fel a zenekar, amit aztán később az esti koncert közönségképeivel vágtak össze.[3] A brüsszeli bemelegítés után írországi és angliai dátumok következtek: Dublinban két, Birminghamben három, Londonban négy koncertet adtak. Korábban egy-egy országban több nagyvárost is útba ejtett egy Queen-turné, ezzel ellentétben a The Works Tour során inkább egymás után többször felléptek egy adott helyszínen. Az ír és angol dátumokon a Queent a General Public nevű new wave zenekar kísérte el, melyet az előző év végén feloszlott ska/post-punk The Beat együttes két korábbi zenésze alapított.[4]
Frankfurt, 1984. szeptember 26.
A Queen az előző turnéhoz képest alaposan felforgatta a koncertprogramot. Az intrót az új lemezről a Machines dal alapjai és effektjei szolgáltatták, majd a szintén új szerzemény Tear It Up indította be a bulit. Több dal is bekerült a műsorba a The Works albumról: a Tear It Up mellett az It’s a Hard Life, az Is This the World We Created..?, a Hammer To Fall, a Radio Ga Ga és az I Want to Break Free. Utóbbi kettő már korábban megjelent kislemezen, a Hammer to Fall pedig az Európa-turné közben, szeptember 10-én. Szintén újdonság volt, hogy Brian May megszokott gitárszólója mellett az egész turnén állandó kisegítőként közreműködő Spike Edney szintetizátorszólója is színesítette a programot. Meglepetésként sok régi számot újra elővettek erre a turnéra, melyek pályafutásuk kezdetén állandóan műsoron voltak, mint például a Liar, a Keep Yourself Alive, a Seven Seas of Rhye, a Stone Cold Crazy, vagy a Great King Rat. Kikerültek viszont olyan dalok, melyek évek óta a koncertprogram állandó részei voltak: Play the Game, Get Down, Make Love, Save Me, Fat Bottomed Girls. Dublinban mindkét este a God Save the Queen helyett az A Day at the Races lemez outrójával zárták a koncertet, ahogy máskor is Írországban, tekintettel az írek nemzeti érzelmeire.[1][4] Freddie Mercury a londoni koncerteken használta először színpadon az I Want To Break Free klipjében is látható műmelleket és női parókát, és mivel a közönségnek bejött, azután a többi európai fellépésen is a műsor része lett.[3] Szeptember 7-én, a harmadik londoni koncerten a ráadásban Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa is csatlakozott a Queenhez a Jailhouse Rock előadásában.[4]
Szeptember 11-én Dortmundban már újra a kontinensen játszott a zenekar. Az Európa-turné további részén már az elsőlemezes Airrace nevű brit heavy metal együttes volt az előzenekar, melyben a Led Zeppelin dobos fia, Jason Bonham dobolt.[5] Dortmundból a Queen Milánóba utazott, hogy az együttes történetében először Olaszországban koncertezzenek két egymást követő estén. Szeptember 22-én Hannoverben a koncert második felében, a Hammer to Fall előadása közben Freddie Mercury megcsúszott a színpadon és kibicsaklott a térde. Hogy a koncertet ne kelljen teljesen félbeszakítani, segítői a zongorához ültették, ahonnan még a hátralévő hét dalból a három legnagyobb slágert (Bohemian Rhapsody, We Will Rock You, We Are The Champions) még eljátszotta, elénekelte. A koncert utáni röntgenvizsgálat nem mutatott törést, így a turné folytatódhatott. A térdsérülés előzménye egy korábbi baleset volt, ami a müncheni New York nevű éjszakai bárban történt Mercuryval ’84 májusában, amikor barátaival szórakozott és kirúgták a lábát. A tréfa következményeként akkor combközéptől bokáig begipszelték.[3]
Szeptember végéig további négy nyugat-német koncert mellett felléptek Hollandiában, Franciaországban, Brüsszelben is újra, a turné európai szakaszát pedig két bécsi fellépés zárta.
A Queen nagy kockázatot vállalt a Dél-Afrikába szervezett koncertekkel. Az ENSZ ugyanis kulturális bojkottot hirdetett a dél-afrikai apartheid rezsim ellen, ami mellé a brit zenészszakszervezet is odaállt. Ennek ellenére a zenekar és a menedzsment úgy döntött, hogy két hét alatt tizenegyszer lépnek fel a Las Vegas mintájára felépített dél-afrikai kaszinóvárosban, Sun Cityben. Már az október 5-i első koncerten is problémák voltak Freddie Mercury torkával, de végigcsinálta a koncertet. Az orvos tanácsai ellenére a másnapi fellépést is végigjátszották, de október 7-én, a harmadik előadáson 30 perc után Mercury hangja teljesen elment. A koncertet félbe szakították, a zenekar nem is tért vissza a színpadra.[6] A következő két napra tervezett fellépéseket lemondták. Mercury pedig kezelést kapott a hangszálain kialakult csomók miatt.[7] A koncertsorozatot október 12-én folytatták. Három előadás után három nap szünet következett, majd újabb három előadás. A műsor csupán annyiban változott az Európa-turnén játszott programhoz képest, hogy elhagyták a Stone Cold Crazy/Great King Rat egyveleget és a hangszeres szólókat, cserébe több közös improvizációt illesztettek be.
A koncertsorozat végeztével az Angliába visszatérő zenekart rengeteg támadás érte. Egyrészt a bojkott megszegéséért, másrészt azért, mert hiába léptek fel vegyes etnikumú közönség előtt, tehát nem csak a fehér kisebbségnek játszottak, viszont a borsos jegyárakat csak a felső tízezer engedhette meg magának, bőrszíntől függetlenül.[2] Mindezek ellensúlyozására a következő évben jótékonysági céllal koncertlemezt adtak ki kizárólag Dél-Afrikában, amelynek bevételeit felajánlották egy süket és vak gyermekeket oktató helyi iskolának.[8] A koncertlemez az 1979-es Live Killers album egy rövidített változata volt.[9]
A Queen négy év után 1985 januárjában tért vissza Brazíliába. Az első ízben megrendezett, tíznapos Rock in Rio fesztiválon a Queen mellett az AC/DC, Rod Stewart, a Yes és George Benson voltak a kiemelt fellépők. Mindannyian 2-2 este léptek színpadra olyan nemzetközi előadók társaságában, mint az Iron Maiden, a Whitesnake, Nina Hagen, a Scorpions, Ozzy Osbourne, Al Jarreau, a The B-52’s és a George Bensonnal felváltva headliner James Taylor. A Queen mindkét fellépését filmre vették és a brazil Globo televíziós társaság egész Dél-Amerikában közvetítette. Emellett a helyszínen 250-300 000 fizető néző előtt játszottak esténként, ami világrekordnak számított.
A fesztivál nyitónapjának zárásaként, január 12-én hajnali 2-kor lépett színpadra először a Queen. A műsor gyakorlatilag megegyezett a Dél-Afrikában játszott programmal. Az első ráadásban ugyanúgy, mint a The Works turné többi állomásán, az I Want To Break Free klipjében is látható műmelleket és női parókát magára véve jelent meg Freddie Mercury a brazil közönség előtt, akik fújoltak ugyan, de a brit sajtóban megjelent koncertbeszámolókkal ellentétben nem dobálták meg az énekest.[1] Egy héttel később a második előadáson már nem kerültek elő ezek a kellékek. A majd’ kétórás koncertekből Live in Rio címmel 1985 májusában egy 60 percesre vágott hivatalos koncertvideót adott ki a Queen. A január 20-i második koncerten elhangzott négy és félperces hangszeres és vokális improvizációt tíz évvel később az A Winter’s Tale kislemez B-oldalán kiadták Rock in Rio Blues címmel.
Szinte napra pontosan 9 év telt el azóta, hogy a Queen utoljára Ausztráliában turnézott 1976-ban az A Night at the Opera albummal. Az 1985 áprilisára szervezett turnészakaszra három új-zélandi és nyolc ausztráliai koncertet terveztek. A zenekar április 5-én érkezett Új-Zélandra, hogy egy hétig próbáljanak és akklimatizálódjanak. Az új-zélandi koncertekre viszont alig fogytak a jegyek, így az április 11-én Tamoanába, a 13-án Aucklandbe és a 14-én Christchurch-be tervezett előadások közül egyedül az aucklandi koncertet tartották meg.[1] A déli féltekén ősznek számító április ellenére a nyitott Mount Smart rögbi-stadionban lépett fel a Queen. A koncert meglepetésvendége a szintén az országban turnézó Spandau Ballet együttes énekese, Tony Hadley volt, aki a Jailhouse Rockban csatlakozott a Queenhez a színpadon. A turné további része Ausztrália két legnagyobb városában folytatódott. Április 16-20. között Melbourne-ben, április 25-29. között pedig Sydney-ben adtak négy-négy koncertet. A rajongókon kívül néhány apartheid ellenes tüntetés is fogadta a Queent Ausztráliában a Dél-Afrikai fellépéseik okán.[8]
Ausztráliából egyenesen Japánba repült az együttes, ahol május 8-tól egy hét alatt öt alkalommal léptek színpadra. Az első két este Tokióban a híres Budokan Hallban játszottak. A május 11-i harmadik tokiói koncertet a Jojogi Arénából közvetítette a rádió. Ugyanennek a koncertnek a filmfelvétele később Final Live in Japan címmel kizárólag Japánban hivatalosan is kiadásra került. A nagojai és az oszakai koncerteken hosszabb programot játszottak. A Crazy Little Thing Called Love után Elton John dala, a Saturday Night’s Alright for Fighting szólalt meg, a ráadásban pedig a Jailhouse Rock-ot bővítették ki Jerry Lee LewisWhole Lotta Shakin’ Goin’ On számával.[4]
A The Works Tour május 15-én Oszakában véget ért. Az együttes a tervek szerint egy hosszabb pihenőre vonult volna, ám az utolsó pillanatban elfogadták Bob Geldof felkérését a Live Aid segélykoncertre, hogy július 13-án a Wembley Stadionban, Londonban, az egész világ szeme láttára életük fellépést produkálják.[1][3]
