1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2022. szeptember 9.
A Makkabi Haifa akadémiáján nevelkedő Weissman 2014-ben debütált a felnőtt csapatban, majd miután többször is kölcsönadták őt más izraeli csapatoknak, a 2019–2020-as szezonban a Wolfsberger AC csapatában az osztrák Bundesliga gólkirálya lett.
Az izraeli válogatottban 2019-ben mutatkozott be.
Pályafutása
Klubcsapatokban
Pályafutását szülővárosának csapatában, a Makkabi Haifában kezdte. 2014 januárjában mutatkozott be az izraeli első osztályban, azaz a Ligat háAlban egy Hapóél Beér-Seva elleni bajnokin. A szezon során összesen tíz alkalommal kapott játéklehetőséget, azonban az ezt követő 2015–2016-os bajnokságban csak két mérkőzést játszott a Makkabiban.
2015 augusztusában a Hapóél Akko vette kölcsön a szezon végéig. Tizennyolc bajnokin lépett pályára a klub színeiben, gólt nem szerzett. A 2016–2017-es idényt a másodosztályú Makkabi Netánjá együttesénél töltötte kölcsönben,[5] és 21 bajnokin 12 gólt szerezve segítette bajnoki címhez és feljutáshoz a csapatot.
2017 augusztusában a szintén első osztályú Íróní Kirjat Smóná igazolta le, ugyancsak kölcsönbe.[6]
Miután kölcsönszerződése lejárt, visszatért a Makkabi Haifához, ahol ezúttal az első csapatnál számítottak a játékára. Augusztus 26-án, a Makkabi Tel-Aviv ellen játszotta első bajnokiját,[7] első gólját pedig szeptember 1-jén szerezte az Asdód ellen. Összesen 25 alkalommal lépett pályára a szezon során és nyolc gólt ért el.
2019. június 26-án kétéves szerződést írt alá az osztrák élvonalban szereplő Wolfsberger AC csapatához.[8] Augusztus 17-én négy gólt szerzett a Mattersburg elleni 5–0-s győzelem alkalmával.[9]
Szeptember 19-én az Európa-ligában is eredményes volt, ő szerezte csapata első gólját a Borussia Mönchengladbach ellen. A Wolfsberger 4–0-ra győzött.[10]
A 2019–2020-as Bundesliga kiírásában összesen 30 gólt szerzett, és ő lett a bajnokság gólkirálya.[11]
2020. augusztus 31-én a spanyol másodosztályú Real Valladolid 2024 nyaráig szóló szerződést kötött vele.[12] Négymillió eurós vételárával ő lett a klub történetének legdrágább igazolása.[13]
A válogatottban
2019. szeptember 19-én mutatkozott be az izraeli válogatottban, a Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtező 61. perében csereként beállva.[14]