Pályafutásának korai éveit Steffen szülővárosának csapatában, a Würzburger FV-ben töltötte, majd 1996-ban csatlakozott a Bayern München ifjúsági csapatához. A következő idényben utánpótlás bajnoki címet szereztek, 2000-től pedig a Bayern München Amatőr csapatában kapott lehetőséget, ami az utolsó lépcsőfok volt a bajorok nagy csapata előtt. Ott azonban mindössze egy mérkőzésen jutott szóhoz, 2001. október 21-énClaudio Pizarrót váltotta az 1. FC Köln elleni bajnoki 90. percében.(Miközben a tartalékok között 57 mérkőzésen 21 gólt termelt.)
2002-ben az osztrák Rapid Wien labdarúgója lett, és hamarosan a szurkolók kedvencévé vált. Andreas Ivanschitzcel nagyszerű középpályás-kettőst alkottak a pálya közepén, a 2004-2005-ös idény végén a Rapid 31. bajnoki elsőségét ünnepelhették. 2005 januárjában úgy döntött, hogy Németországba, a TSV 1860 Münchenhez szerződik, azonban nem tudta ugyanazt a teljesítményt nyújtani, így egy idény után visszatért a Rapidhoz.
Mindjárt a szezon elején megsérült, csak október végén térhetett vissza a csapatba, azóta azonban kihagyhatatlan tagja a bécsiek csapatának. 2009-ben újabb bajnoki címet ünnepelhetett, valamint másodszorra választották meg az év játékosának. Játékstílusát tekintve amolyan irányító középpályás, az utolsó passzok embere, akit ezért és technikai tudásáért, valamint a klubhoz való hűségéért kedvelnek a Rapid szurkolói.
A válogatottban
Az Osztrák labdarúgó-szövetség2005-ben igyekezett meggyőzni Hofmannt, hogy szerepeljen az osztrák válogatottban. Ennek elviekben nem lett volna akadálya, mert ugyan Hofmann Németországban született, felesége osztrák állampolgár, azonban a FIFA elutasította a kérelmet, mondván ifjúsági szinten pályára lépett a németek több korosztályos válogatottjában is.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Steffen Hofmann című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.