Weiss Áron József és Gelb Cecília fiaként született magyarországi zsidó családban. Az 1900-as évek elején[m 1] belépett az MSZDP-be, amelyben a baloldali ellenzékhez csatlakozott. A szakszervezeti mozgalomban ő szervezte a banktisztviselőket, s tevékenyen részt vett a KMP megalakításában, amelynek a kezdetektől fogva tagja volt. 1919. február 20-án a kormány utasítására a budapesti főkapitány, Dietz KárolyKun Béla és mások közt őt is letartóztatta. 1919. március 6-án szabadult.[3] A Tanácsköztársaság idején helyettes pénzügyi népbiztos április elejéig (a helyettesi intézmény megszüntetéséig), majd április 5-től június 24-ig valódi pénzügyi népbiztos volt. 1919. május 3-án Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Ballagi Klárával, Bloch Artúr és Spitzer Eleonóra lányával.[4] Később beválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba. A diktatúra bukása után Bécsbe emigrált, ahol részt vett a KMP újraszervezésében, és tagja lett a párt ideiglenes intéző bizottságának. 1925-től 1930-ig a Szovjetunió bécsi, 1930 és 1933 között pedig berlini kereskedelmi kirendeltségének volt munkatársa. Berlini tartózkodása alatt Németország Kommunista Pártja munkáját segítette. 1933-ban a Szovjetunióba költözött, és a külkereskedelemben működött. 1938-ban koholt vádak alapján letartóztatták, majd kivégezték.
↑A Magyar Királyi Belügyminisztérium 1902. évi 51814. számú rendelete. MNL-OL 30806. mikrofilm 576. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1902. év 43. oldal 35. sor.
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–1987. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. Budapest, 1987, Akadémiai Kiadó.
Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.