Gölnicbányától 26 km-re délnyugatra, a Szomolnok-patak partján.
Története
Az itteni bányászat története a régmúlt időkbe nyúlik vissza. Valószínűleg már a kelták is bányásztak itt nemesfémeket.
Az itteni aranybányászatról az első írásos említés 1243-ból származik. A szűk völgyben meghúzódó települést német bányászok alapították a 13. században.[2] Nevét a Szomolnok patakról kapta, amely mellett fekszik. A patak neve a szlávsmola (= gyanta) főnévből ered. 1327-ben említik először „Semelnech” néven, amikor Károly Róbert királytól szabad bányászvárosi rangot kapott. Polgárai bányászati, halászati, vadászati és vásártartási joggal rendelkeztek. 1332-ben „Smulnuczbanya”[3] néven találjuk. 1338-ban a várost és Gölniczbányát a határaikon belül fekvő három Swedlér és Remete birtokába iktattja.[4]1344-ben „Smelnycz”, „Smelnichbanya”-ként említik, amikor Lassupatak vagy Stilbach bányahelyet itéli oda a városnak a tárnokmester.[5]1346-ban „Smulnich” a neve. A 14. században a Bányászkamara székhelye, melynek vezetője kamarai gróf volt. 1350 körül már szállítottak innen aranyat, ezüstöt, rezet és vasat nemcsak az ország területére, hanem Nyugat-Európába és Krakkóba is. 1375-ben „Smolnykbanya”, „Smolnukbanya”, 1397-ben „Szmolnicza”,[6]1437-ben „Szmolnycz”,[7]1439-ben „Smolnyczbanya” alakban szerepel a korabeli forrásokban.[8]
1444-ben területén egy cseh zsoldosok által épített erősség állt.[9]V. László uralkodása alatt a bányászatot egy időre megtiltották arra hivatkozva, hogy kevés a fa a kohók üzemeltetéséhez. 1456-ban a király halála után új bányákat nyitottak. 1465-től a Szapolyaiak szepesvári uradalmához tartozott, mely az itteni ezüst-, rézbányákat és hámort bérbe adta.
A 16. század elején a bányák a Dölen és Sauer családok birtokában voltak és főként ezüstöt termeltek. 1600-ban súlyos pestisjárvány pusztította, melynek több százan estek áldozatul. A Thurzó, majd 1638-tól a Csáky család birtoka volt. 1671-től a Királyi Kamarához tartozott. A település ekkor főként rézbányáiról volt nevezetes, a fémfeldolgozáshoz szükséges ipara volt, vízi erőműve, hámorai működtek. Az itteni hámorokban nemcsak a helyben termelt ércanyagot dolgozták fel, de a 16. századtól máshonnan (egyebek közt Telkibányáról) is hoztak ide ércdúsítmányokat, illetve színporokat bérkohósításra.
A 18. század közepétől pénzverdéje is működött. 1787-ben 915 házában 6050 lakos élt. 1793-ban Teleki Domokos járt itt és útleírásában megörökítette a bányakerületet.[10]
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „SZOMOLNOK. Schmelnicium, Schmölnitz, Smolnik. Gazdag német Bánya Város Szepes Vármegyében, földes Ura a’ Kir. Kamara, lakosai leginkább katolikusok, fekszik az ország útban, nagy hegyek között, egy mély vőlgyben, Iglóhoz, és Alsó Mettzenzéthez is 2 mértföldnyire. Az előtt Gróf Csáky Uraságnak bírtoka vala, míg tsere által, más jószágokért, a’ Kir. Kamarának által nem engedtetett. Annakutánna a’ Kassai Kamarabéli igazgatás alatt vólt, de 1737 egy Kir. Igazgatónak, 1748-dikban pedig egy Bányászi Tanátsnak gondviselése, ’s igazgatása alá bízattatott, a’ több szomszéd Bánya Városokkal egyetemben. Most az említett Tanáts folytattya mind a’ rézbányáknak, mind a’ büdös, és gálitzkövet készítő házaknak igazgatását, nem külömben a’ pereket is. Rézbányái számosak, és hasznosak, ’s a’ Kir. Kamarán kivűl más külömbféle embereknek is vagynak határjában bányáik. A’ réz pénz, melly itten verettetik, S. betűvel szokott megjegyeztetni. Határja hegyes, fájok elég van, vásárjai meglehetősek.”[11]
1800. április 10-én nagy tűzvész tört ki a városban, melyben a templom és a kamara épülete is leégett. 1828-ban 560 háza és 4003 lakosa volt. A 19. században a bányászati termelés fokozatosan csökkent. Ebben az időszakban sok család vándorolt ki Szomolnokról.
Szomolnok katolikus temploma
Fényes Elek1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról: „Szomolnok, (Schmölnicz, Smolnik), csinos német bányaváros Szepes vmegyében, egy szűk völgyben, Rosnyóhoz észak-keletre 2 1/2 mfldnyire, 3664 kath., 384 evang. lak. Kath. és evang. anyatemplom. Itt van a fő bányászkerület széke, egy bányász- és pénzverő hivatal, kerületi bányász-törvényszék. A fő bányászkerületnek alá van rendelve a maluzsinai réz-kereskedési igazgatóság, két bánya-igazgatóság Szomolnokon és Gölniczen, 4 olvasztóházi igazgatóság, u. m. Szomolnokon, Ó-vizen, Ópákán és Jákubjánban; 2 rézhámor Szomolnokon, a fil. pénzverő-ház Szomolnokon, a czémentvizre s vasmivesekre felügyelő tisztek, és az erdő-tisztség. A kerületi bányász-törvényszék alá tartoznak: a gölniczi, rosnyói, iglói helyettes bányász-törvényszékek. Az idevaló rézbányák már Zápolya és Báthory grófok alatt híresek voltak. Most az egész szomolnoki bányász-kerületben kiásott rezet 25,000 mázsára becsülik, s ezen öszveg csak az ujabb időkben növekedett ennyire, mert e század elején a bányászat nagyon hanyatlott. Vannak itt nézésre méltó rézbányák, hámorok, vizerőmüvek, czémentviz, melly a vasat rézzé változtatja, s még nagyobb sikerrel mint az urvölgyi Zólyomban; egy nagy kamarai épület, pénzverő ház, mellyben réz pénzt szoktak verni S betüjegygyel; 2 vendégfogadó, postahivatal. A lakosok némelly elsőséggel birtak a többi szepességi bányavárosok felett, t. i. mind az előfogati, mind a beszállásolási tehertől szabadok voltak. F. u. a kamara.”[12]
Itt működött Czember György (meghalt 1692-ben) evangélikus lelkész.
Itt működött Fuchs Vilmos (1802–1853) vegyész, bányamérnök.
Itt működött Czott Ferenc (1821–1860) rozsnyói kanonok, költő.
Gazdasága
Dohánygyárát 1872-ben alapították. Elsősorban szivarok készítéséről volt nevezetes. Az 1970-es években alkalmazottainak száma meghaladta az 500 főt, ekkor évente 90 millió szivart gyártottak itt. Arról is nevezetes, hogy 1968 óta az egykori Csehszlovákiában egyedül itt készítettek szivarokat. Az 1989-es rendszerváltás után a termékei iránti kereslet csökkent, alkalmazottainak számát csökkentették, 1995-ben az üzemnek már csak 130 dolgozója volt.[13] Végül a dohánygyárat 2008-ban bezárták.
Képtár
A katolikus templom
A katolikus templom belseje
Községháza
Községháza - részlet
Községháza
Harangtorony
Dohánygyár (egykori bányakamara)
Kultúrház (egykori Fekete Sas-vendéglő)
Szentháromság-oszlop
Az utolsó csille Szomolnokon bányászott érc (1989)
Főtér
Főtér
Főtér
Temetői nagykereszt
Kilátás a központra a temető felől
Temetői kápolna
A bányaszerencsétlenségek áldozatainak emlékműve
19. századi magyar nyelvű síremlék a temetőben
Utcakép
19. századi polgárház a Rozsnyói utcában
Szomolnoki utcakép
Útmenti barokk kápolna a település északkeleti szélén
Útmenti barokk kápolna - részlet
Barokk kápolna a Szomolnoki-patak völgyében, Szomolnok és Szomolnokhuta között
Az Úhornái-víztározó
Feszület az Úhornái-víztározónál, az 549-es út mentén
↑Tóth-Szabó Pál 1917: A cseh huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, 204; Engel Pál 1996: Magyarország világi archontológiája - 1301–1457.
↑Matejovič, Róbert. „Rarita strednej a východnej Európy”. Slovenský Profit1995 (22).
Források
Lacko, Miroslav - Mayerová, Erika 2016: Das älteste Stadtbuch von Schmöllnitz 1410-1735 - Eine Quelle zu den mitteleuropäischen wirtschaftlichen Verflechtungen
Benke L.: Telkibánya bányászatának története. In: Zsámboki L., 2001: Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből XI. Miskolci Egyetem
