PROFILPELAJAR.COM

	Szentföldi Ferences Kusztódia
Alapítva	1342
Székhelye	Szent Megváltó-kolostor
Védőszent	Páduai Szent Antal
	é. sz. 31° 46′ 44″, k. h. 35° 13′ 39″31.778942°N 35.227444°E
	A Szentföldi Ferences Kusztódia weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Szentföldi Ferences Kusztódia témájú médiaállományokat.

A Szentföldi Ferences Kusztódia (latinul: Custodia Terræ Sanctæ) a ferences rend szentföldi körzete. Központja a jeruzsálemi Szent Megváltó-kolostor.(wd)^[1]^[2]

Történelem

Alapítás

Assisi Szent Ferenc öt éves volt, amikor 1187-ben Szaladin egyiptomi szultán elfoglalta Jeruzsálemet, ami sokként érte a keresztény világot.^[3] Az 1209-ben jóváhagyott ferences rend a kezdetektől feladatának tartotta a missziós evangelizációt. Ferenc részt vett a IV. lateráni zsinaton 1215-ben, ahol III. Ince pápa megnyitó beszédében célul tűzte ki a Szentföld felszabadítását; ezzel kezdődött az V. keresztes hadjárat előkészítése. A zsinat másik célja az egyház megújítása – bűnbánat hirdetése, az Eucharisztia tisztelete – volt.^[4]

1217-ben a rend nagykáptalanja tizenegy tartományra osztotta fel a rendet, ezek egyike lett a Szentföldi Provincia (mely Siria, Romania vagy Ultramarina néven is ismert volt).^[1]^[4] A provincia Egyiptomtól Görögországig felölelte a Földközi-tenger keleti partvidékét. Az első ferencesek az év végén érkeztek Akkóba.^[4] Az V. keresztes hadjárat keretében maga Ferenc is a Szentföldre ment, ahol 1219-től 1220-ig több hónapot töltött. Damietta egyiptomi kikötővárosnál átment al-Kámil szultán táborába, és hirdette neki Krisztus hitét. Ezt követően „Szíriába”, vagyis a mai Szentföldre ment; nincs róla történelmi adat, hogy melyik szent helyekre látogatott el, és vitatott, hogy járt-e Jeruzsálemben. A szentföldi út lelkiségi hatása ugyanakkor érezhető: például a ferences rend regulája az első, amely regulájában említi a missziókat.^[5]

A VI. keresztes hadjárat során II. Frigyes német-római császár 1229-ben békét kötött al-Kámil szultánnal, melynek értelmében a keresztények visszakapták Jeruzsálemet, Betlehemet és Názáretet. Valószínűleg ekkor telepedtek le a ferencesek Jeruzsálemben, a keresztút V. stációja közelében. 1244-ben azonban a hvárezmi török csapatok betörésének áldozatául estek.^[6] Az 1263-as pisai nagykáptalan a provinciát felosztotta görög és „szíriai” (szentföldi) rendtartományra. Utóbbi húsz rendházból állt, és tovább osztották kisebb, kusztódiának nevezett egységekre: a szíriai, ciprusi és tarzuszi kusztódiára. Előbbi a mai Szíria, Egyiptom és Izrael, illetve Palesztina területére terjedt ki; ide tartozott Akko, Antiochia, Szidón, Türosz, Jeruzsálem és Jaffa.^[1]^[6] 1291-ben a szaracénok elpusztították az összes konventet Szíriában és Palesztinában, aminek sok ferences is áldozatul esett.^[1] Az akkóból menekülőket Cipruson fogadták be, és oda került a provincia székhelye is.^[6]

Az ezt követő időszakban a ferencesek várták az alkalmat a visszatérésre, és rendszeres utazásokkal tartották fenn a szentföldi kapcsolatokat. Al-Muzaffar Bajbarsz egyiptomi szultán egy 1309-es rendelete engedélyezte, hogy letelepedjenek a Cenákulum, a Szent Sír(wd) és a betlehemi Születés temploma(wd) mellett. XXII. János pápa 1328-ban engedélyezte a ciprusi ferenceseknek, hogy évente két testvért küldjenek a szent helyekre.^[6]

Kiépülés

1333-ban Róbert nápolyi király és felesége, Aragóniai Sancia nápolyi királyné megkapta I. An-Nászir Muhammad egyiptomi szultántól a Cenákulumot és a jogot, hogy a Szent Sírnál latin istentiszteletet végezzenek, és ennek gyakorlását a ferencesekre bízta.^[7] Ezt 1342-ben VI. Kelemen pápa is megerősítette Gratias agimus kezdetű bullájával,^[7]^[8]^[9] ami a szentföldi latin hierarchiában is változást hozott: ettől kezdve az 1099-ben a keresztesek által alapított, de eddigre Rómába áthelyezett és címzetessé vált jeruzsálemi latin patriarkátus élére hivatalból a ferences kusztosz (Sion-hegyi(wd) gvárdián^[10]) került. Létszámukat 20 főben korlátozták (ez 1414-ig volt érvényben). A ferencesek 1347-ben újra letelepedtek Betlehemben, majd 1392-ben a Getszemáni-kert közelében található Mária sírja(wd) szent helyen, 1485-ben pedig Keresztelő Szent János születésének helyén, Ain Karemben. Velencei támogatással (a konzulok káplánjaiként) letelepedtek a kusztódiához (de nem szorosan a Szentföldhöz) tartozó Aleppóban, Tripoliban, Alexandrettában, Damaszkuszban, Kairóban és Alexandriában is.^[7] 1420-ban V. Márton pápa – ismeretlen okból – bizottsággal vizsgáltatta ki, hogy a ferenceseknek előjoguk van-e a szent helyek őrzésére, majd annak határozata alapján 1420-ban Ad assiduum Christi servitium kezdetű bullájával megerősítette ezt a jogukat. 1434-től obszervánsokat neveztek ki kusztosznak, és 1439-ben vizitátorként Kapisztrán Szent János is a Szentföldre ment.^[10]

A nyugodtabb időszakok és az üldöztetések gyakran váltakoztak. 1391-ben Tavelić Miklós és három társa vértanúhalált halt. 1452-ben Az-Záhir Csakmak egyiptomi szultán elrendelte a ferencesek minden „új munkájának” lerombolását a szent helyeken, és Dávid király sírjának(wd) elvételét; utóbbit azonban 1462-re támogatók (főként III. Fülöp burgundi herceg) segítségével sikerült visszaszerezni. Az 1494-ban kusztosszá választott Francesco Surianót kétszer börtönözték be Kairóban. 1510-ben ugyanez várt minden ferencesre a kolostorok kifosztása mellett, mivel Al-Asraf Kánszauh egyiptomi szultán így állt bosszút a máltai lovagoktól elszenvedett tengeri vereségért. Ebben az időszakban a gvárdiánt és a sion-hegyi kolostorban élő testvéreket is három évente váltották, hogy minél többeknek legyen lehetősége egy időt a Szentföldön tölteni. A római egyházhoz tartozó zarándokok számára egyedül ez a kolostor adott szállást Jeruzsálemben.^[11]

A szentföldi kérdés időszaka

1517 két szempontból is fordulópontot jelentett: egyrészt ekkor vált külön a ferencesek két ága (a konventuális és az obszerváns ág, azaz a minoriták és a ferencesek), másrészt I. Szelim oszmán szultán 1516. december végén legyőzte a mamlúkokat, és ezzel a Szentföld az Oszmán Birodalom részévé vált. Szelim jóindulattal volt a keresztények után, de utóda, Nagy Szulejmán uralma – aki 1540-ben Jeruzsálem mai falait emeltette – különösen 1536, Pargali Ibrahim pasa halála után nehéz időket hozott a ferencesek számára. Már 1523-ban parancsot adott, hogy űzzék ki őket a Cenákulumból, de ezt még a velencei követ támogatásával sikerült elhárítani. A veszélyes helyzet miatt a kusztosz a Szentföldön remetéskedni kívánó Loyolai Szent Ignácot is eltanácsolta. A ferenceseket kitiltották a sion-hegyi kolostorból, majd a Velence és a török között 1537-ben Korfunál kirobbanó harcok hatására börtönbe vetették őket, a templomokat és kolostorokat kifosztották, kilencen meghaltak. A velencei befolyást közben visszaszorult a franciák javára, akik 1536-ban az Oszmán Birodalomban élő keresztények védnökeivé váltak a szultánnal kötött szövetség részeként. Egy 1551-ben kelt szultáni parancs értelmében a ferencesek végleg el kellett hagyják a Cenákulumot; 1559-ben a Velencei Köztársaság támogatásával a Keresztény negyedben(wd) tudták megvásárolni a grúz ortodox szerzetesek volt kolostorát, és ide, a Szent Megváltó-kolostorba helyezték a kusztódia központját.^[12]

1619-ben a pestis hét hónap alatt mintegy 30 testvér halálát okozta. XV. Gergely pápa 1622-ben megalapította a Propaganda Fide kongregációt a missziók támogatása céljából, ami 1627-től a kusztódia fölött közvetlen joghatóságot gyakorolt, ezáltal a kusztosz egyben Palesztina, Szíria, Egyiptom és Ciprus apostoli prefektusa is volt. Az 1619-ben kusztosszá választott Francesco Quaresmit(wd) a káldeusok és a maroniták apostoli delegátusává és a nesztoriánusok pátriárkai vikáriusává is kinevezték, és egységre tudta őket vezetni a katolikus egyházzal. Utóda Tommaso Obicini(wd) volt, aki 1620-ban megszerezte a názáreti Angyali üdvözlet szent helyet és a tábor-hegyi romokat, 1621-ben pedig Ain Karemben Keresztelő Szent János születési helyét is. 1623-ban VIII. Orbán pápa minden katolikus uralkodó kötelességévé tette a szentföldi ferencesek védelmezését. 1628-ban új választási rendet vezettek be, mely szerint a kusztosz mindig olasz, a vikárius francia, a prokurátor (ökonómus) pedig spanyol. XIV. Benedek pápa 1746-ban új konstitúciót adott a kusztódiának, melyben megerősítette ezt a rendet, kiegészítve további funkciók (pl. egyes házak elöljárói) felosztásával. Ez a rendszer biztosította, hogy a kusztódia nemzetközi közösség maradjon. Megszabta azt is, hogy a Szentföldön 100 pap és 60 laikus testvér teljesíthet szolgálatot. 1684-ben a ferencesek tulajdonába került a Getszemáni-kert is.^[13]

A szentföldi kusztódia mindig rászorult a katolikus országok segítségére. Az adományok gyűjtésére adományok gyűjtésével foglalkozó rendházakat, azaz komisszariátusokat szerveztek, az elsőt 1621-ben a Nápolyi Királyságban, majd 1636-ban Szicíliában is. A Velencei Köztársaság hajói a ferencesek Szentföldre utazását segítették, emellett konstantinápolyi diplomáciai kapcsolataikkal is támogatták őket. Később, az oszmán kortól Franciaország szerepe került előtérbe, amely XIV. Lajostól kezdve a szentföldi katolikusok protektora kívánt lenni; ezt később az Oszmán Birodalom, majd az Apostoli Szentszék is elismerte. A spanyol királyok Aragónia és Kasztília 1479-es egyesülését követően folyamatosan támogatták a szentföldi ferenceseket, ugyanakkor elégedetlenek voltak azzal, hogy patronátusukat pápai bulla nem ismerte el. Az ebből fakadó hosszú vitát csak az 1846-os Romani Pontifices bulla oldotta meg. A komisszariátusok a Habsburg Birodalomban is kiépültek, amíg II. József 1783-ban el nem törölte őket; csak 1843-ban állította vissza I. Ferdinánd. 1902-ben jött létre az első bécsitől független országos komisszariátus Magyarországon.^[14]

A ferencesek kizárólagossága a szentföldi misszióban 1624 körül kezdett megtörni, amikor a Szentszék más szerzetesrendek tagjait is oda küldte, először még a kusztos joghatósága alatt. 1644-ben létrehozták az Aleppói apostoli vikariátust,(wd) bár élére 1761-ig ferenceseket neveztek ki. 1841-ben a Szíriában működő ferenceseket az aleppói püspök alá rendelték. 1839-ben erről leválasztották az egyiptomi egyházmegyét. Míg a kusztódia nemzetiségi összetételében a 19. század elejéig az olaszok és spanyolok játszottak domináns szerepet, a zarándoklatok fellendülésével más nyelveken is igény támadt a gyóntatásra. A Propaganda Fide 1836-os rendelkezése szerint Jeruzsálemben tíz gyóntatót kell kinevezni: három arab nyelvű, valamint egy-egy olasz, spanyol, francia, angol, német, magyar és lengyel. Ezt 1841-ben görög és török nyelvvel is kibővítették.^[14]

A Szentföld oszmán kézre kerülését követően a görög ortodoxok megerősödtek; Jeruzsálemben ekkor tértek át a szír rítusról a görögre. A jeruzsálemi és betlehemi szent helyeken azelőtt három évszázadon át kizárólagosan működtek a ferencesek, a keleti rítusú közösségekkel jelentősebb konfliktus nélkül, az istentiszteletet közösen folytatva. A 16. század végén azonban a görög ortodoxok támadni kezdték a ferencesek tulajdonjogát a szultánnál. IV. Murád szultán uralkodása alatt a szent helyek kérdése diplomáciai kérdéssé vált; a szultán néhány év alatt hatszor ítélte őket másnak, végül 1634-ben a kusztódiát minden tulajdonától megfosztották, és csak a velencei és francia uralkodók tiltakozására vonták ezt vissza. A kusztódia rendházat létesített Konstantinápolyban, hogy el tudjon járni az udvarnál. A 17. és 18. században a ferencesek és a görög ortodoxok között nem egyszer tettlegességig fajult az ellentét; 1757 virágvasárnapján például a görög ortodoxok egyszerre több helyen fizikailag megtámadták és elűzték a ferenceseket. Végül a szultán rendeletet hozott, melyben csökkentette a kusztódia jogait a Szent Sírnál és Betlehemben; a szent helyek felügyeletét máig ez a rendelet határozza meg. Ebben az időszakban, 1766–1767-ben szolgált a kusztódiában Kiss István, aki erről útleírást is készített magyarul és latinul.^[15]

1799-ben Napóleon az egyiptomi hadjárata végén Szíria felé vonult, és egész Akkóig jutott, ahonnan a táborban kitört pestis fordította vissza. A három évszázadig jól működő török–francia kapcsolatokat ugyanakkor ez romba döntötte, aminek a ferencesek szempontjából a ramlehi rendház kifosztása és a testvérek megölése, a jeruzsálemi ferencesek megsarcolása lett a következménye. A görög ortodoxok tovább erősödtek, amit a Szent Sír épületének orosz segítséggel történő kijavítása és a bazilikában tett további átépítések is mutatnak. A 19. század végére a szent helyek körüli latin–görög viták a keleti kérdés,(wd) azaz a nagyhatalmaknak a hanyatló Oszmán Birodalomban folytatott befolyásnövelő harcai részévé váltak.^[15]

1847-ig, a jeruzsálemi latin patriarkátus visszaállításáig annak hívei között a kusztódia joghatósággal rendelkezett.^[1]

Szervezet

A jelenlegi kusztosz 2016 óta Francesco Patton.^[16] A korábbi kusztoszok listája 1937 óta:

Alberto Gori (1937–1949)
Giacinto M. Faccio (1950–1955)
Angelico Lazzeri (1955–1957)
Alfredo Polidori (1957–1962)
Vincenzo Cappiello (1962–1968)
Alfonso Calabrese (1968–1969)
Erminio Roncari (1969–1974)
Maurilio Sacchi (1974–1980)
Ignazio Mancini (1980–1986)
Carlo Cecchitelli (1986–1992)
Giuseppe Nazzaro (1992–1998)
Giovanni Battistelli (1998–2004)
Pierbattista Pizzaballa (2004–2016)^[17]

Tevékenységek

A katolikus egyház a ferenceseket bízta meg a Szentföldön a szent helyek őrzésével. Ez magában foglalja ezen szent helyek karbantartását, liturgikus szolgálatot a helyi egyház és a zarándokok számára, valamint a zarándokok fogadását, vendégházak működtetését.

A ferencesek számos plébániát vezetnek, melyek a szent helyeken működnek. A kusztódia számos oktatási és szociális szolgálatot végez: iskolákat működtet, lakásokat épít, különböző módon segíti a szegényeket.^[18]

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d ^e Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007. ISBN 963-361-626-3
↑ Várnai (2017), i. m. hátsó borító. o.
↑ Várnai (2017), i. m. 12. o.
↑ ^a ^b ^c Várnai (2017), i. m. 15–16. o.
↑ Várnai (2017), i. m. 16–22. o.
↑ ^a ^b ^c ^d Várnai (2017), i. m. 22–24. o.
↑ ^a ^b ^c Várnai (2017), i. m. 25–27. o.
↑ History (angol nyelven). Jeruzsálemi latin patriarkátus. [2017. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 26.)
↑ Magyar katolikus lexikon V. (Homo–J). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2000. ISBN 963-361-626-3
↑ ^a ^b Várnai (2017), i. m. 27–31. o.
↑ Várnai (2017), i. m. 31–35. o.
↑ Várnai (2017), i. m. 37–40. o.
↑ Várnai (2017), i. m. 40–44. o.
↑ ^a ^b Várnai (2017), i. m. 45–48. o.
↑ ^a ^b Várnai (2017), i. m. 49–51. o.
↑ The current Custos (angol nyelven). Szentföldi Ferences Kusztódia, 2016. (Hozzáférés: 2018. január 20.)
↑ The Custodes of the Holy Land from 1937 to 2016 (angol nyelven). Szentföldi Ferences Kusztódia, 2016. [2018. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 20.)
↑ About us (angol nyelven). Szentföldi Ferences Kusztódia, 2011. [2012. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 20.)

Források

Várnai (2017): Várnai Jakab OFM. 800 éve a Szentföldön – A Szentföldi Ferences Kusztódia rövid története, Sapientia Füzetek 30. (magyar nyelven). Budapest: L'Harmattan Kiadó / Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (2017). ISBN 978-963-414-326-0. Hozzáférés ideje: 2017. december 31.

További információk

Hivatalos honlap (angol, spanyol, francia, olasz, portugál, orosz, héber, arab)
Várnai Jakab: 800 éve a Szentföldön. A Szentföldi Ferences Kusztódia rövid története; L'Harmattan–Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp., 2017 (Sapientia füzetek)