Szóalakvegyülés

A magyar nyelvészetben szóalakvegyülésnek, szóvegyülésnek vagy szókeveredésnek, latinul contaminatio-nak nevezik azt a véletlen vagy tudatos szóalkotási módot, amely során két azonos vagy rokon értelmű szó elemei összekeverednek egymással úgy, hogy az egyik első része a másik végső részével egyesül. Az így létrejött új szó jelentése megegyezik az alapszavakéval.

Lengyel (2000) a szóösszevonás egyik fajtájának tartja, ennek másik típusa, a szóösszerántás mellett, és mindhármat a mozaikszó-alkotás nagyobb kategóriájába sorolja.[1] Ezzel szemben Cs. Nagy 2007 nem sorolja a mozaikszó-alkotás kategóriájába, a szóösszerántást pedig a szóvegyülés egyik fajtájának tekinti.[2]

Mindkét szerző szerint a szóvegyülés abban különbözik a szóösszerántástól, hogy ez utóbbi új szó tudatos alkotása két egymástól eltérő jelentésű szóból szintén úgy, hogy az egyik első része a másik végső részével egyesül (pl. cső + orrcsőr),[1] a szóösszevonástól pedig abban, hogy ez egy szószerkezethez tartozó két vagy több egyszerű szó, illetve összetett szó tagja első részének az összetevéséből áll, pl. Mozgókép-forgalmazási Rt.Mokép.[1][2]

A szóvegyülés főleg véletlen nyelvbotlásnak tudható be. Akkor történik, amikor egy szóalak felidézésének pillanatnyi zavara közben két azonos vagy rokon értelmű szó egyszerre jut a beszélő tudatába, és a hangalakok kimondásakor összekeverednek.[2] Ilyenek az alábbi példák:

(angolul) swurseswear ’átkozódik, esküszik’ + curse ’átkozódik’;[3]
(angolul) Mozart’s symphonatas *’Mozart szimfonátái’ ← symphoniesszimfóniák” + sonatasszonáták’.[4]

Máskor a szóvegyülés ugyancsak egyéni, de tudatos, például tréfás szándékkal keletkezik. Egyes ilyen szavak kikerülnek a nyelvbotlás, az egyéni nyelvhasználat köréből, általánossá válnak és egyesek az értelmező szótárakba is bekerülnek, mint például a csokréta (← csokor + bokréta) szó.[5]

Egyéb meghonosodott magyar példák az alábbiak:

bugyborékbugyog + buborék;[6]
csupaszcsupa + kopasz;[1][2]
ordibálordít + kiabál;[1][2]
rémisztrémít + ijeszt;[1][2]
zargatzavar + kerget;[1][2]

Egyéb nyelvekben is vannak meghonosodott szóvegyülések:

(középkori latinul) carminumarab qirmiz ’karmazsin’ + latin minium ’hegyi cinóber, természetes mínium’;[7]
(franciául) cahute ’kunyhó’ ← cabane ’bódé’ + hutte ’viskó’;[8]
(románul) cocostârc ’gólya’ ← cocordaru’ + stârcgémféle’.[9]

Szóvegyüléssel keletkezett szavak is lehetnek jövevényszavak. A carminum-ból ún. vándorszó lett. Megvan a német nyelvben (Karmin), a hollandban (karmijn), a franciában és az olaszban (carmin), az oroszban (кармин [karmin]). Olasz és német közvetítéssel került a magyarba kármin alakban.[7]

Jegyzetek

  1. a b c d e f g Lengyel 2000, 346–347. o.
  2. a b c d e f g Cs. Nagy 2007, 318. o.
  3. Crystal 2008, 57. o.
  4. Bussmann 1998, 1111. o.
  5. ÉrtSz., csokréta szócikk.
  6. Zaicz 2008, bugyborék szócikk.
  7. a b Zaicz (2008), kármin szócikk.
  8. Grevisse – Goosse 2007, 207. o.
  9. Răuțu 2010.

Források

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. Kuwe lilin Carangoides gymnostethus Status konservasiRisiko rendahIUCN20429774 TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumChordataKelasActinopteriOrdoPerciformesFamiliCarangidaeGenusCarangoidesSpesiesCarangoides gymnostethus Cuvier, 1833 Distribusi lbs Kuwe lilin ...

 

Wakil Bupati MarosLambang MarosPetahanaSuhartina Boharisejak 26 Februari 2021Pemerintah Kabupaten MarosKediamanBola Sima Rumah Jabatan Wakil Bupati MarosJl. Jenderal Sudirman No. 1 Pettuadae, Turikale, Maros, Sulawesi Selatan, IndonesiaDibentuk31 Desember 1999Pejabat pertamaAndi PaharuddinSitus webwww.maroskab.go.id Berikut ini adalah daftar wakil bupati Maros yang menjabat sejak pengadaannya pada tahun 1999. No. Potret Wakil Bupati Mulai menjabat Akhir menjabat Partai Bupati Periode Ref...

 

Opera company in New Zealand (2000–) New Zealand OperaHeadquarters in Parnell, AucklandFormation2000 (2000)Merger ofAuckland OperaWellington City OperaSouthern OperaTypeOpera companyLocationAuckland, New ZealandGeneral DirectorThomas de Mallet BurgessWebsitenzopera.com Formerly calledThe NBR New Zealand Opera New Zealand Opera is New Zealand's only full-time professional opera company, formed in 2000 from the merger of companies in Auckland and Wellington (and later Christchurch)....

Region around an astronomical object in which its magnetic field affects charged particles A rendering of the magnetic field lines of the magnetosphere of the Earth. In astronomy and planetary science, a magnetosphere is a region of space surrounding an astronomical object in which charged particles are affected by that object's magnetic field.[1][2] It is created by a celestial body with an active interior dynamo. In the space environment close to a planetary body, the magnet...

 

Japanese anime television series Magical DestroyersKey visual魔法少女マジカルデストロイヤーズ(Mahō Shōjo Majikaru Desutoroiyāzu)GenreMagical girlsurreal comedyCreated byJun Inagawa Anime television seriesDirected byHiroshi IkehataMasao Kawase (assistant)Written byDaishiro TanimuraMusic byGin HashibaStudioBibury Animation StudiosLicensed byCrunchyroll SEA: Plus Media Networks Asia[1]Original networkMBS, TBS, BS-TBSOriginal run April 8, 2023 �...

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、�...

American actor and director (1940–2019) This article is about the American actor. For his grandfather, the Swiss artist, see René Auberjonois (painter). René AuberjonoisAuberjonois in 2013BornRené Murat Auberjonois(1940-06-01)June 1, 1940New York City, U.S.DiedDecember 8, 2019(2019-12-08) (aged 79)Los Angeles, California, U.S.EducationCarnegie Mellon University (BFA)Occupations Actor director Years active1962–2019Spouse Judith Helen Mihalyi ​ ​(m. 196...

 

We Can't Have EverythingSutradaraCecil B. DeMilleProduserCecil B. DeMilleDitulis olehWilliam C. de MilleBerdasarkanWe Can't Have Everythingoleh Rupert HughesPemeranKathlyn WilliamsSinematograferAlvin WyckoffPenyuntingAnne BauchensCecil B. DeMillePerusahaanproduksiFamous Players-LaskyDistributorParamount PicturesTanggal rilis 7 Juli 1918 (1918-07-07) Durasi60 menitNegaraAmerika SerikatBahasaBisu (intertitel Inggris) We Can't Have Everything adalah sebuah film drama bisu Amerika Serikat ta...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

Radio station in Baltimore, MarylandWWINBaltimore, MarylandBroadcast areaBaltimore metropolitan areaFrequency1400 kHzBrandingSpirit 1400 AMProgrammingFormatUrban GospelOwnershipOwnerUrban One(Radio One Licenses, LLC)Sister stationsWERQ-FM, WOLB, WWIN-FMHistoryFirst air date1951; 73 years ago (1951)Technical informationFacility ID54709ClassCPower500 wattsLinksWebsitemybaltimorespirit.com WWIN (1400 kHz) is a commercial AM radio station in Baltimore, Maryland. Owned by Urban O...

 

Chemical compound TiletamineClinical dataAHFS/Drugs.comInternational Drug NamesRoutes ofadministrationIV, IM, SC, OtherATC codenoneLegal statusLegal status AU: S4 (Prescription only) US: Schedule III (when combined with Zolazepam) Pharmacokinetic dataMetabolismLiverExcretionKidneysIdentifiers IUPAC name 2-Ethylamino-2-(2-thienyl)cyclohexanone CAS Number14176-49-9 YHCl: 14176-50-2 YPubChem CID26533ChemSpider24714 YUNII2YFC543249HCl: 99TAQ2QWJI YKEGGD0859...

 

حكومة إبراهيم محلب الأولىإبراهيم رشدي محلب في القاعة الزرقاء خلال عشاء قمة القادة الأمريكية الإفريقية في البيت الأبيض. 5 أغسطس 2014معلومات عامةالبلد جمهورية مصر العربيةالاختصاص مصر نظام الحكم مجلس الوزراء الواحد والعشرون بعد المئةرئيس الجمهورية عدلي منصور (مؤقت)رئيس مجلس ...

2010 United States elections← 2008          2009          2010          2011          2012 → Midterm electionsElection dayNovember 2Incumbent presidentBarack Obama (Democratic)Next Congress112thSenate electionsOverall controlDemocratic holdSeats contested38 of 100 seats(34 seats of Class III + 5 special elections)[1]Net se...

 

Capital city of Cross River State, Nigeria For other uses, see Calabar (disambiguation). City in Cross River, NigeriaCalabar Kingdom of CalabarCityGiant Hand Sculptures near National Museum, Calabar. FlagCalabarLocation in NigeriaShow map of NigeriaCalabarCalabar (Africa)Show map of AfricaCoordinates: 04°58′36″N 08°20′18″E / 4.97667°N 8.33833°E / 4.97667; 8.33833Country NigeriaStateCross RiverArea • Total406 km2 (157 sq mi)El...

 

Giovanni TruppiGiovanni Truppi in concerto a Milano nel 2019 Nazionalità Italia GenereMusica d'autoreIndie rock Periodo di attività musicale2010 – in attività EtichettaCinico Disincanto, Jaba Jaba Music, Woodworm, Virgin Album pubblicati7 Studio5 Raccolte2 Sito ufficiale Modifica dati su Wikidata · Manuale Giovanni Truppi (Napoli, 21 febbraio 1981) è un cantautore e musicista italiano. Indice 1 Biografia 2 Opere 2.1 Volumi 3 Discografia 3.1 Album in studio ...

Punta CanaKoordinat: 18°32′N 068°22′W / 18.533°N 68.367°W / 18.533; -68.367NegaraRepublik DominikaProvinsiProvinsi La AltagraciaMunisipalitasHigüeyTerinkorporasi sebagai kota27 Juni 2006[1]Pemerintahan[2][3] • Wali Kota HigüeyRafael Barón Duluc (Blok Institusional Demokrat Sosial, 2020–2024) • Direktur Verón-Punta CanaRamón Antonio Ramírez (Partai Pembebasan Dominika, 2016–2024)Luas[4] •&#...

 

17th century battle in Assam Battle of SaraighatPart of Ahom-Mughal conflictsDateMarch 1671LocationSaraighat, Assam, IndiaResult Ahom victoryTerritorialchanges Ahoms retake Guwahati from MughalsBelligerents Ahom KingdomSupported by:Jaintia KingdomDimasa Kingdom Mughal Empire Jaipur StateSupported by:Koch BeharCommanders and leaders Lachit BorphukanChakradhwaj SinghaUdayaditya SinghaAtan Burhagohain Ram Singh IMunnawar Khan †Strength 100,000 (militia)[1] (35,000+ infantry, 1...

 

US Cold War Early Warning Radar for ballistic missile defense For preceding northern radar networks for detecting Soviet bombers, see Pinetree Line, Mid-Canada Line, and DEW Line. This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (December 2016) Ballistic Missile Early Warning SystemBMEWS Central Computer and Display Facility in United StatesSke...

This template was considered for deletion on 2016 July 23. The result of the discussion was keep. This template does not require a rating on Wikipedia's content assessment scale.It is of interest to the following WikiProjects:Countries Countries portalThis template is within the scope of WikiProject Countries, a collaborative effort to improve the coverage of countries on Wikipedia. If you would like to participate, please visit the project page, where you can join the discussion and see a li...

 

Libertarian feminist movement This article is about libertarian feminism. For individualist anarchist feminism, see Anarcha-feminism. For libertarian feminism in general, see Feminist movements and ideologies § Libertarian. For liberal feminism, see Liberal feminism. This article may rely excessively on sources too closely associated with the subject, potentially preventing the article from being verifiable and neutral. Please help improve it by replacing them with more appropriate cita...