Szécsi Antal (Galac, 1938. május 12.–) erdélyi magyar helytörténetíró.
Életútja, munkássága
Székelykeresztúron szerzett tanítói diplomát (1955), utána egy évig pioníroktató volt Ditróban, 1956–80 között tanár, iskolaigazgató Vargyason, illetve 1960–63 között Felsőrákoson. Közben látogatás nélküli tagozaton román szakos tanári diplomát szerzett a BBTE-n (1965).
400 éves vargyasi iskoláját a közösségi és művelődési munka mellett a helyi fafaragás és bútorfestés hagyományainak felelevenítéséért is Kovászna megye kitűnő iskolái között tartották számon. 1980-ban leváltották az igazgatóságtól. Ekkor másfél évig községi párttitkár- és polgármester-helyettes volt (ez idő alatt indult meg a vargyasi Daniel-kastély renoválása), majd visszatért a tanügybe: 1982–90 között a Hargita megyei Bikafalván, 1990–2003 között Székelyudvarhelyen, a Bethlen Gábor Általános Iskolában tanított.
Munkájával kapcsolatos beszámolóit, pedagógiai tapasztalatokat összegező cikkeit 1964-től a Tanügyi Újság, Megyei Tükör, Tribuna Şcolii, Hargita, A Hét, 1990 után a Közoktatás közölte. Id. Sütő Béla fafaragóról a Művelődésben közölt személyes emlékekben gazdag írást (1983/11), iskolája évfordulójáról a Korunkban jelent meg cikke (A vargyasi iskola krónikája. 1984/8), Borbáth Károlyra előbb az Udvarhelyszék című lap hasábjain (2000. április 29.) emlékezett, majd – a kortársak visszaemlékezéseit is idézve – megírta részletes életrajzát, s önálló kötetbe gyűjtötte össze hátrahagyott tanulmányait („…Maga-felejtő sorsunk halk tudója…” Borbáth Károly élete és munkássága. Székelyudvarhely, 2008).
Kötetei
- Falu a Látóhegy alatt. Vargyas község monográfiája (Székelyudvarhely, 2005);[2]
- Kapuállítók hitével. Egy pedagógus életútja (Székelyudvarhely, 2007)
- "...Maga-felejtő sorsunk halk tudója...". Borbáth Károly élete és munkássága; Udvarhelyszék Kulturális Egyesület–Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Székelyudvarhely, 2008
- Borbáth Károly történész, a "lábon járó lexikon"; Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Barót–Tortoma, 2016 (Híres emberek)
Jegyzetek
- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum
- ↑ (hecser): Falu a Látóhegy alatt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2005. december 14. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.)
Források