1879-ben született a kenti Sandwichben egy bőrkereskedő fiaként, hét testvére volt. 18 évesen elhagyta az otthonát és Ceylonba hajózott szerencsét próbálni teaültetvényesként, de az aszály tönkretette a vállalkozását és visszatért Angliába. Egy sörfőzdét kezdett irányítani és unaloműzőként színpadi leckéket vett.
1916-ban emlékezetes alakítást nyújtott az Ahogy tetszik újrafeldolgozásában. Greenstreet számos sikeres darabban játszott Angliában és Amerikában. A '30-as évektől kezdve főleg a New York-i székhelyű Theatre Guild darabjaiban lépett fel. Számos filmajánlatot is kapott, de azokat egészen 62 éves koráig mind visszautasította.
Filmes karrierje
1941-ben kezdett el dolgozni a Warner Brothersnél. Debütálása a filmvásznon John Huston nagy sikerű Máltai sólyomban (1941) volt Kasper Gutman szerepében. Az Amerikai Filmakadémia férfi mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra is jelölte. A filmben egyik partnere Peter Lorre volt, aki az izgága Joel Cairot alakította. A páros játéka annyira meggyőzte a Warner stúdiót, hogy még kilenc további filmben együtt szerepeltek. Ezek között volt az egy évvel későbbi Casablanca is, ahol Greenstreet 3 750 dolláros heti fizetést kapott hét héten keresztül.
Greenstreet veseelégtelenségben és cukorbetegségben szenvedett, az utóbbi szövődményei vezettek a halálához 1954-ben. A glendale-i Forest Lawn Memorial Parkban helyezték örök nyugalomra.
Fontosabb filmjei
1949 - Flamingo út(Flamingo Road) - Titus Semple sheriff
1947 - A házalók(The Hucksters) - Evan Llewellyn Evans
1946 - Az ítélet(The Verdict) - George Edward Grodman
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sydney_Greenstreet című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.