1916. április 17-én született az erdélyiKolozsváron, egy római katolikus vallású vállalkozó második fia volt. Gyermekkorát többnyire Budapesten töltötte el, viszont tizenéves korában hónapokat töltött a svájciVevey egy francia nyelvű internátusában. Németül tanult osztrák nemzetiségű nagyanyáitól, angol és latin nyelvből vizsgázott és érettségizett a budapestiÉrseki Reálgimnáziumban, annak ellenére, hogy alig járt oda. A matézisre, fizikai tárgyakra barátja, Ajtay Miklós készítette fel. Később édesapja birtokán élt Makón, kamaszkorában. Iskola helyett inkább számos könyvet olvasott többek közt magyar, német és francia nyelven. 1934-ben a budapestiPázmány Péter Tudományegyetem (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) bölcsészeti karának hallgatója lett, ahol a közelibb Kelet ókori vallásaival szeretett volna ismerkedni. Magyar-német szakos alapvizsgát is tett.[7]
Kezdetben Német Gyula nyelvész turkológus terelte rá a figyelmét a török világra és nyelvekre, később Ligeti Lajos tanítványaként kapott ismeretek a mongol nyelvről, a belső-ázsiai történelemről és az altaji filológiáról.[7]
1939 és 45 között Franciaországban élt, csatlakozott a francia ellenálláshoz és később a francia hadsereghez is. 1948 és 1962 között a Cambridge Egyetem Orientalisztikai Intézetének oktatója és az egyetemen a Magdalene College tagja volt. 1962-től az Indianai Egyetem professzora volt, ahol az egyetem és az amerikai állam minden anyagi segítséget megadott neki a világ egyik legjelentősebb belső-ázsiai kutatóintézetének létrehozásához.
Kezdeményezésére adományozza az Indianai Egyetem a PIAC-aranyérmet, melyet Sinor maga kétszer is megkapott: 1982-ben és 1996-ban. 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjai közé választotta.[6][7]
Nyolc könyv szerzője (köztük egy Magyarország-történetnek, egy velős belső-ázsiai történeti összefoglalásnak és egy közép-eurázsiai stúdiumokba bevezető fontos könyvészeti kalauznak) és tizenháromnak szerkesztője vagy nagy részben szerzője volt.[8] Ezen kívül több mint 125 könyvbírálatot tudhatott magáénak. Műveiben főként az összehasonlító történeti nyelvészet, a művelődéstörténet és a történettudomány módszereit és szemléletét ötvözte.[7]
Cikkeinek száma több mint százhatvan fölé tehető, például magyar és altaji szófejtéseknek, köztük a „hajó” szavunkról vagy a „tár” szavunkról szólónak, középkori történeti tanulmányoknak volt a legtöbbször írója.[7]
Több mint száz recenziót jelentetett meg. Ezeken kívül különböző lexikonokba (többek közt az Encyclopædia Britannicába) is írt szócikkeket. Finnugrisztikai szempontból az egyik legjelentősebb munkája az általa szerkesztett és részben írt Az uráli nyelvek: leírás, történet és idegen hatások(The Uralic languages: description, history, and foreign influences) címet viselő kézikönyv.[8]
.svg){kind=small}
