Ez a szócikk a sakkmesterről szól. Hasonló címmel lásd még: Sillye Jenő (egyértelműsítő lap).

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Sillye Jenő (Budapest, 1915. december 6. – Budapest, 1977. április 12.), magyar sakkmester.

A Hajdú kerület utolsó főkapitánya, Sillye Gábor unokájaként született. Édesapja, Sillye Jenő Pál, zálogházi igazgató, miniszteri tanácsos. Édesanyja, Legény Erzsébet, gyári munkás. Latin érettségi után a MÁV Főnökségen dolgozott, mint tisztviselő 1940. november 1-ig. Azután a Kelet Európai Biztosító Társaság következett 1952. november 1-ig. Ezt a munkát folytatva az Állami Biztosító alkalmazottja 1960. június 1-ig. Végül ismét a MÁV-nál, a Számviteli Főnökségnél dolgozott nyugdíjba meneteléig, 1976. december 31-ig. Sajnos nem sokáig élvezte, mert meghalt 1977. április 12-én. Fia, Sillye Jenő zeneszerző, egyházi könnyűzenész.

Sillye Jenő bár sakkmester volt, de a harmincas évek után már, mint Szerkesztő Urat emlegették. A harmincas években a Zuglói Sakk-kör oszlopos tagja, egy időben főtitkárhelyettese volt. A Zuglói Sakk-körnek nem voltak neves tagjai, mégis éveken keresztül keserítették az akkori első osztályú csapatbajnokság tagjainak életét. Ebben az egyik erősség Sillye Jenő volt. Emellett toborzott új tagokat, oktatta a kör tagjait és 1937-38-ban két teljes éven át, saját pénzét beleölve létrehozta és szerkesztette a Zuglói Sakk-kör értesítőjét. Ez már óriási kincsesbánya e szerény két évfolyam, hiszen például Pongrácz József az akkori idők legtehetségesebb tagjának sok játszmáját őrzi, amelyek máshol nem jelentek meg. Mindamellett még arra is jutott az energiából, hogy 1940-ben az akkori mesterképző főtorna B csoportjának megnyerésével elnyerje a mesteri címet.

Ahogy Kapu Jenő írta a Magyar Sakkéletben 1977-ben: „Váltakozó eredménnyel versenyzett, még a sikertelenségek, csalódások sem szegték kedvét. Élete és a sakk összeforrott. Élversenyzők szekundánsaként is támogatta a női sakkozásunk ügyét. Az edzőképzésben aktív szerepet vállalt éveken át. Felfedezte és éveken át volt edzője a háromszoros magyar sakkbajnoknőnek, Hönsch Irénnek, aki később a felesége lett.”