Seiber Budapesten született. Édesanyja, Patay Berta, jó nevű zongoraművész volt, így Seiber elsőként ezen a hangszeren szerzett számottevő jártasságot, tízévesen kezdte meg gordonka tanulmányait. Mivel mindkét testvére tanult hangszeren, a házi muzsikálás örömét családjában korán megismerte. Középiskolai tanulmányai befejeztével, ahol matematikából és latinból is kiválónak minősítették, 1918 és 1925 között a Zeneakadémia növendéke volt gordonka ill. zeneszerzés szakon. 1921 és 1922-ben Kodály Zoltánnál folytatta zeneszerzés tanulmányait, 1925-ben diplomamunkája, I. a-moll vonósnégyese kiváltotta a Neues Pester Journal éles kritikáját. A fiatal zeneszerzőt Kodály Tizenhárom fiatal zeneszerző című cikkében védte meg.[1]
Karrier
Seiber Kodállyal együtt gyűjtött népdalokat, majd a népzenegyűjtésen túl Bartók Béla és Kodály Zoltán a népzenei gyűjtemény tudományos feldolgozásába is bevonta. Érdeklődése ezután részben a középkori gregorián zene, később a dzsessz felé fordult.
1926-ban váratlan lépésre szánta el magát: egy Észak- és Dél-Amerikába közlekedő hajó zenekarába csellistának szerződve megismerhette a „Black-America" zenéjét, a dzsesszt.[2] Miután visszatért Európába, 1927-ben a Budapesti Nemzetközi Zeneszerző versenyre Seiber Fúvós Szerenád című művével pályázott, mivel részére az első díjat visszautasították Bartók Béla tiltakozásul elhagyta a zsűrit.
1928-ban a Frankfurti Hoch Konservatorium dzsessz tanszakának vezetője lett, mely a világon elsőként nyújtott akadémiai szintű dzsessz oktatást.[3] A Melos lapjain megjelent két nagy jelentőségű cikkében: Jazz als Erziehungsmittel (1928) és Jazz-Instrumente-ben a stúdiumok végcéljaként mindenekelőtt az oldott és szabad ritmusosság elérését jelöli meg egyfelől. "Szükséges tanítani – írja -, hiszen a 20. század műzenéje messzemenőkig megköveteli a ritmusbeli jártasságot" (Igor Stravinsky, Bartók és Paul Hindemith zenéjét említi példaként). 1929-ből származik tankönyve, a Schule für Jazz-Schlagzeug, mely az elméleti kívánalmainak gyakorlati összegezése.
A nemzeti szocialista hatalomátvétel után 1933-ban a dzsessz tanszakot felszámolták, Seiber elhagyta Németországot és hazatért Magyarországra, de itt sem sikerült letelepednie, ezután két évig zenei referensként dolgozott a Szovjetunióban, munkájára azonban a továbbiakban nem számítottak.[4]
1935-ben Angliába emigrált, és Londonban telepedett le, miután 1935-ben megkapta a brit állampolgárságot, lakóhelye Caterham volt.[5] Zeneszerzés és cselló magánórákat adott, valamint a Schott londoni leányvállalatának konzultánsaként dolgozott Londonban, emellett filmekhez komponált kísérőzenét.
Seiber Mátyás egyik alapító tagjai volt az angol kortárs zenei szervezetnek, a Society for Promotion of New Music-nak, mely tevékenységében egész életén át aktívan részt vett.
Felesége, Lilla Bauer, Magyarországról emigrált balett táncos a londoni Goldsmith's Collage-ban tanított.[7]
1960-ban előadó körúton vett részt Dél-Afrikában, ahol Fokvárosban, a Kruger Nemzeti Parkban autóbaleset következtében halt meg. Kodály korábbi növendéke emlékére komponálta a Media vita in morte sumus című darabját, Ligeti György az Atmosphérest, de zeneművel emlékeztek meg róla tanítványai, Peter Racine Fricker és Don Banks is.
Jelentősebb művei: az Ulysses (1947), James Joyce szövegére írt kantátája, melyet nem sokkal halála előtt adott ki a Decca egy másik Joyce-szal kapcsolatos kompozícióval együtt: Three Fragments a „A Portrait of the Artist as a Young Man" alapján íródott. További ismert művei Klarinét verseny-e (1951), egy balett, The Invitation (1960), operája az Eva spielt mit Puppen (1934).[8]Londoni Filharmonikus Zenekar felkérésére 1959-ben született meg John Dankworth altszaxofonistával közös darabja, az Improvisations for Jazzband and Orchestra. Hegedűre komponált művét a Fantasia concertantet Gertler Endre játszotta lemezre.
A Palágyi Pékek valamint a Balaton, Seiber két vígoperája, Pauline Fairclough angol zenetudós szerint inkább politikai kabaré, a londoni emigráns magyar színház, a "Londoni Pódium" számára íródott. Mindkét mű librettó írója Mikes György, a későbbi neves angol humorista. A Palágyi Pékek (1943) az első Seiber és Mikes együttműködéseként született mű, a Balaton (1944), Mikes György visszaemlékezése szerint a BBC kezdeményezésére a háború alatt született, a háború után Budapestre is eljutott a darab.
[9]
Filmzenéi közül az Állatfarm (film, 1954) kísérő zenéje ismert, a By the Fountains of Rome című daláért az akkor alapított Ivor Novello díjat kapta 1956-ban.
Seiber dzsessz- és populáris műveit G. S. Mathis vagy George Mathis álnéven adta közre, nevének monogramjait felcserélve.
Művei (válogatás)
Zenekari művek
Fantasia Concertante for violin and string orchestra (1943; 17 mins.; Ars Viva Verlag, Mainz ; BL)
Concertino for clarinet and string orchestra (1951; 15 mins.)
Notturno for horn and string orchestra (1944) (8.5 mins.; Schott; BL)
Besardo Suite No. 2 (1942; 14 mins.; Schott; BL)
Elegy for viola and small orchestra (1954; 8 mins.)
Tre Pezzi for cello and orchestra (1957; 20 mins.; Schott; BL)
Improvisations for Jazz Band and Orchestra (with John Dankworth) (1959; 14 min.; BL)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mátyás Seiber című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
