Salat-Zakariás Levente

Salat-Zakariás Levente
Született1957. április 4. (67 éves)
Csíkszereda
Állampolgárságaromán
HázastársaZakariás Erzsébet
Foglalkozása

SablonWikidataSegítség

Salat-Zakariás Levente (publikációit Salat Levente név alatt jegyzi) (Csíkszereda, 1957. április 4. –) erdélyi magyar esszéíró, filozófiai és politikatudományi szakíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Zakariás Erzsébet férje. Gyermekei Salat-Zakariás Csaga és Salat-Zakariás Soma.

Életútja

1976-ban érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban; 1982-ben a kolozsvári Műegyetem számítástechnika szakán szerzett diplomát. 2001-ben politikai filozófiából doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1982–89 között Sepsiszentgyörgyön a Számítástechnikai Karbantartó Vállalatnál dolgozott. Már ebben az időszakban foglalkoztatták ismeretelméleti és kisebbségpolitikai kérdések. Tagja volt a Limes Körnek, részt vett annak Brassóban (1985. november 2–3.), Illyefalván (1986. augusztus 30.) és Bukarestben (1986. november 10.) rendezett vitaülésein. 1990-ben Kolozsvárra költözött, ahol a Korunk megújult szerkesztőségének lett a tagja: 1995-ig volt belső munkatársa, előbb szerkesztőként, majd főszerkesztő-helyettesként. 1992–97 között, majd a 2004–2006 közötti második folyamban részt vett az Éneklő Borz „(vissz)hangzó (szép)irodalmi folyó(só)” szerkesztésében és rendezvényein.

1990–99 között a Romániai Soros Alapítvány Kolozsvári Fiókintézeté­nek igazgatója, ezt követően az Alapítvány által létrehozott Etnokulturá­lis Kisebbségi Forrásközpont munkatársa, ügyvezető elnöke. 2001-től a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának oktatója, 2003-tól előadótanár, 2008-tól dékánhelyettes; 2004 tavaszától 2006 decemberében történt lemondásáig az egyetem rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője. 2013-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

2006-ban tagja volt a kommunizmus bűneit tanulmányozó Román Elnöki Bizottságnak, és részt vett az annak munkája eredményeként született ún. Tismăneanu-jelentés romániai magyarságra vonatkozó fejezetének kidolgozásában.

Munkássága

Első írása, A fogalmazódás igénye a Művelődésben jelent meg (1978/5), majd verseit közölte az Igazság című folyóirat Fellegvár c. melléklete (1979. április 14.), az Igaz Szóban (1979/5), Ifjúmunkásban (1979/32) 1989 előtt főként tudományfilozófiai, ismeretelméleti írásokat közölt.

1990 után a kisebbségi léthelyzet, azon belül az erdélyi/romániai magyarság helyzetének különböző aspektusai foglalkoztatják esszéiben, tanulmányaiban. 2001 után politikatudományi szakíróként az etnikai és nyelvi megosztottság politikai következményeiről közölt magyar, román és angol nyelven tanulmányokat. Kutatási területe az etnopolitika, multikulturalizmus, inter­kulturális kommunikáció, etnikumközi kapcsolatok, a román–magyar viszony. Román és angol nyelvű publikációival az erdélyi magyarság helyzetének anomáliáira próbálja felhívni a figyelmet.

Tanulmányai (válogatás)

Gyűjteményes kötetekben és szakfolyóiratokban

  • Az „intellektuális áldozathozatal” szociológiájához (in: Ember és világ, szerk. Bodó Barna, Bukarest, 1986);
  • A strukturalizmus és rendszerelmélet mint közös gyökerű szellemi divatok (in: A Hét Évkönyve. Bukarest, 1989);
  • A tudomány helyzete a huszadik század második felének szellemi közegében (TETT 1989/50);
  • Tudásszociológiai szempontok az ismeretrendszerek elkötelezettségének kérdéséhez (in: Tény és való. Bukarest, 1989);
  • A vers joga a félelemhez (Sólyom S. Levente álnéven, in: Harmadkor. Antológia, Budapest, 1989);
  • Elveszett otthon, elveszett közösség, kétségbevont kollektív egzisztencia (in: Lehet – nem lehet, szerk. Cseke Péter. Marosvásárhely, 1995);
  • A kisebbségi helytállás modelljei (in: A magyar művelődés és a kereszténység. Szerk. Jankovics József – Monok István – Nyerges Judit. III. köt. Budapest–Szeged, 1998);
  • A romániai magyarság szellemi helyzete. Kényszerpályák a kisebbségi közgondolkozásban (Provincia, 2000/6);
  • Szempontok a multikulturalizmus fogalmának romániai értelmezéséhez (Magyar Kisebbség 2000/1);
  • Az európai integráció és a politikatudomány dilemmái (Provincia, 2001. máj.);
  • Javaslat a romániai magyar kisebbségi társadalom intézményes keretének megreformálásához (Magyar Kisebbség 2002/1);
  • Az erdélyi magyar politikatudomány a második évezred utolsó évtizedében (Bakk Miklóssal, Bodó Barnával, Kántor Zoltánnal, Lőrincz D. Józseffel, Szász Alpárral, in: Tizenkét év. Kolozsvár, 2002);
  • Multikulturális demokrácia? (Regio, 2002/1);
  • Erdély státusa (in: Státustörvény. Dokumentumok, tanulmányok, publicisztika. Szerk. Kántor Zoltán, Budapest, 2002);
  • A romániai magyar közgondolkodási minták analízise és szimptoma­tológiája (in: „Kínlódni ebben az országban?” – Ankét a romániai magyarság megmaradásának szellemi feltételeiről. Kv. 2002);
  • Az RMDSZ 2003-ban – útkeresés integrációs határpontokon (Bakk Miklóssal és Horváth Andorral. Magyar Kisebbség, 2003/1);
  • Kisebbségi magyar jövőképek esélyei és buktatói Erdélyben (Kisebbségkutatás 2003/3);
  • The Role of Central and Local Public Administration in the Dynamics of Inter-ethnic Relations in Romania (Veres Valérral, in: Multi-Level Governance: New Approaches to Decentralizing Power in European Countries. Szerk. Tony Bovaird – Elke Loeffler – Salvador Parrado Diez. Cheltenham 2003);
  • Southeast European Challenges to Representative Democracy (in: A New Balance: Democracy and Minorities in Post-Communist Europe. Szerk. Monica Robotin – Salat Levente. Budapest, 2003);
  • A 2000. év küszöbén: Politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában (Bakk Miklóssal és Horváth Andorral, in: Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában. 2002–2004. Budapest, 2004);
  • László Dezső kisebbségi bölcseletének időszerűsége (in: László Dezső emlékezete. Kv. 2004); *Pers­pec­tivele minorităţii maghiare din România, în lumina studiilor elaborate pe baza rezultatelor Barometrului Relaţiilor Etnice 1994–1996, 2000–2002 (in: Barometrul relaţiilor etnice. 1994–2002. Kolozsvár, 2005);
  • Időutazás Gáll Ernő kisebbségpolitikai írásainak világában (in: Nemzetiség – felelősség. Szerk. Földes György – Gálfalvi Zsolt. Budapest, 2005);
  • Dokumentumok a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának történetéből (in: Romániai magyar évkönyv 2004–2005. Temesvár, 2005);
  • A szintézis esélyei az etno­politikai konfliktusok okaival foglalkozó elméleti magyarázatokban (in: Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről. Szerk. Kántor Zoltán – Majtényi Balázs. Budapest, 2005);
  • A politikaelmélet néhány sarkalatos kérdése és a kulturális megosztottság körülményei közötti feszültség (in: Etnikai identitás, politikai lojalitás. Szerk. Kovács Nóra – Osvát Anna – Szarka László. Bp. 2005);
  • A liberalizmus és autonómia viszonyáról – kisebbségi nézőpontból (in: Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia. Szerk. Törzsök Erika. Bp. 2006);
  • A győző hajdúk (in: Kié Erdély? – Wem gehört Siebenbürgen? Kv. 2006);
  • A magyar nemzetstratégia kisebbségpolitikai alternatívái (Magyar Kisebbség 2006/3–4); *Prevailing Identity Structures and Competing Ethno­political Strategies in Transyl­vania (Hungarian Studies 2007/1–2);
  • Megvádolt értelmiség (in: Az emberfejű madár. Erdélyi magyar esszéírók 1918– 2001. Szerk. Balázs Imre József. Kolozsvár, 2007);
  • A kommunizmus romániai öröksége és az erdélyi magyarok (Magyar Kisebbség 2008/1–2);
  • Are Members of the Hungarian Minority in Romania Part of the Romanian Political Community? (Studia Politica. Romanian Political Science Review 2008/2);
  • Regimul minorităţilor naţionale din România şi contextul internaţional al acestuia (in: Politici de integrare a minorită­ţilor naţionale din România. Aspecte legale şi instituţionale într-o perspec­tivă comparată. Kolozsvár, 2008).

Kötetei

  • Philippika az idő ellen (esszék, tanulmányok, Kolozsvár, 1996. Ariadné Könyvek);
  • Multi­cultu­ralismul liberal. Bazele norma­tive ale existenţei minoritare autentice (doktori értekezés, Iaşi, 2001);
  • Etno­politika: a konfliktustól a méltányosságig. Az autentikus kisebbségi lét normatív alapjai (doktori értekezésének magyar változata. Marosvásárhely, 2001);
  • Kulturális megosztottság és demokrácia. A normatív és empirikus politikatudomány érvei a közösségi autonómia kérdésében (Kolozsvár, 2011).

Szerkesztései

  • Tény és való (tudományelméleti írások, Buk. 1989);
  • Interetnic Relations in Postcomunist Romania (Lucian Nas­tasăval, Kolozsvár, 2000; ua. románul uo. 2000);
  • Kínlódni ebben az országban?” Ankét a romániai magyarság megmaradásának szellemi feltételeiről. Kolozsvár, 2002;
  • Maghiarii din România şi etica minoritară. 1920–1940 (Lucian Nastasăval, uo. 2003);
  • New Balance – Democracy and Minorities in Post-Comunist Europe. (Monica Robotinnal, Budapest, 2003);
  • A román–magyar kapcsolatok alakulásának kilátásai és a francia–német megbékélési modell (Smaranda Ena­chéval, román–magyar–angol nyelvű kiadvány, Kolozsvár, 2004);
  • Kié Erdély? – Wem gehört Sieben­bürgen? (többekkel, uo. 2006);
  • Politici de integrare a minorităţilor naţionale din România. Aspecte legale şi instituţionale într-o perspec­tivă comparată (uo. 2008).
  • Autonomy arrangements around the world. A collection of well and lesser known cases; szerk. Salat Levente; Institutului pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj-Napoca, 2014 (Documenta et studia minoritatum)

Románra fordított munkái

  • Cuvânt înainte; Autonomia intelectuală, pre­cum o permanentă căutare; Pistele constrângerii intelectualităţii în so­cie­tăţile postcomuniste (in: Cumpăna I. Korunk 1994);
  • Să vorbim despre autonomie (in: Cumpăna II. Korunk, 1995).

Források

További információk

  • Gáll Ernő: A megkérdőjelezett tény. A Hét, 1989. augusztus 10.
  • Bakk Miklós: Tudás és evidencia. Korunk, 1989/11.
  • Király Károly, Kónya Hamar Sándor, Markó Béla, Tokay György: Hozzászólások Salat Levente [A bénultság természetrajza c.] tanulmányához. Korunk, 1994/3.
  • Nagy Antal István: Táguló közérzetünk. Látó, 1996/11.
  • Kelemen Attila: Sodronyt e hazában. Korunk, 1996/12.
  • Cseke Péter: Létértelmezések kisebbségi helyzetben. A Hét, 1997/36.
  • Gerold László: Éppígy létünk. Alföld, 1997/6.
  • Juhász Erzsébet: Ideje komolyan vennünk magunkat. Kalligram, 1997/11–12.
  • Cs. Gyímesi Éva: Ariadné fonala. Beszélő, 1998/9.
  • Demeter Szilárd: Filippika az idő ellen. Kellék, 1998/11–12.
  • Plainer Zsuzsa: Egy bicegő óriás. Korunk 2004/7.
  • Egyed Péter: Kisebbségek a liberális és demokratikus deficitben. Korunk 2003/12.
  • Balla Bálint: Az autentikus kisebbségi lét. Látó, 2004/1.
  • Transzcendens remény. A Limes-kör dokumentumai 1985–1989. Szerk. Molnár Gusztáv. Csíkszereda, 2004.
  • Életútja, munkássága, www.tarsadalmiegyutteles.hu, 2011

Read other articles:

Segelas jus wortel dan tiga buah sayur wortel. Jus wortel adalah minuman jus yang berasal dari sari sayur wortel. Ikhtisar Jus wortel memiliki kandungan yang sangat tinggi pada β-karoten, vitamin A, vitamin B kompleks seperti asam folat, dan banyak mineral termasuk kalsium, tembaga, magnesium, kalium, fosfor, dan zat besi. Satu pon (454 gram) wortel akan menghasilkan sekitar satu cangkir jus wortel (sekitar 150 gram), yang isi airnya sedikit, karena jus wortel memiliki banyak ampas. Kandunga...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. Ryszard SiwiecLahir(1909-03-07)7 Maret 1909Dębica, Austria-HungariaMeninggal12 September 1968(1968-09-12) (umur 59)Warsawa, Republik Rakyat PolandiaKebangsaanPolandiaPekerjaanakuntan, guruDikenal atasaksi bakar diri Ryszard Siwiec (pengucapan ba...

 

Gugus bola Mayall II yang mungkin merupakan kandidat yang menampung lubang hitam bermassa menengah di pusatnya. Lubang hitam bermassa menengah (Inggris: Intermediate-mass black holes; IMBH) adalah lubang hitam hipotetis yang memiliki massa antara seratus hingga beberapa ratus ribu kali massa matahari.[1][2] Hal ini karena massa mereka menempatkannya di antara lubang hitam bermassa bintang yang terdokumentasi dengan baik dan sering dipelajari di satu ujung skala massa dan luban...

العلاقات النيبالية الميكرونيسية نيبال ولايات ميكرونيسيا المتحدة   نيبال   ولايات ميكرونيسيا المتحدة تعديل مصدري - تعديل   العلاقات النيبالية الميكرونيسية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين نيبال وولايات ميكرونيسيا المتحدة.[1][2][3][4][5] مقا...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع نيويورك (توضيح). نيويورك    علم شعار الشعار:(باللاتينية: Excelsior)‏ (1778–)    الإحداثيات 43°N 75°W / 43°N 75°W / 43; -75   [1] تاريخ التأسيس 26 يوليو 1788  سبب التسمية دوق يورك  تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2][3]  الت�...

 

Bandar Udara RovaniemiRovaniemen lentoasemaIATA: RVNICAO: EFROInformasiJenisPublik / MiliterPengelolaFinaviaMelayaniRovaniemi, FinlandiaKetinggian dpl196 mdplKoordinat66°33′42″N 025°49′51″E / 66.56167°N 25.83083°E / 66.56167; 25.83083Koordinat: 66°33′42″N 025°49′51″E / 66.56167°N 25.83083°E / 66.56167; 25.83083Situs webfinavia.fiPetaRVNLokasi di FinlandiaLandasan pacu Arah Panjang Permukaan m kaki 03/21 3,002 9,...

May. De Brabant dekat Singkawang. Antara tahun 1854-1855, Belanda melancarkan ekspedisi balasan terhadap orang Tionghoa di Monterado, Kalimantan Barat. Latar belakang Keadaan setelah ekspedisi sebelumnya tidak terlalu memuaskan. Pada bulan Mei 1854, sebuah ekspedisi dikirimkan ke Kalimantan Barat (berkekuatan 2.200 prajurit) dipimpin Augustus Johannes Andresen, yang harus maju ke Monterado. Kapal uap Celebes, Borneo dan Onrust, kici Banda serta skuner Haai dan Doris membawa 1.700 orang dan ar...

 

Magazine focused on international arts and culture ViceThe Syria Issue (November 2012)Editor-in-chiefEllis JonesCategoriesLifestyleFrequencyMonthlyCirculation900,000 (worldwide)80,000 (UK)[1]PublisherVice MediaFounder Gavin McInnes Shane Smith Suroosh Alvi FoundedMontreal, CanadaFirst issueOctober 1994; 29 years ago (1994-10) (as Voice of Montreal)Based inNew York City, United StatesWebsitevice.comISSN1077-6788OCLC30856250 (Online Computer Library Center) Vice (...

 

State of Mexico For the Mexico City Metrobús stations, see Nuevo León (Mexico City Metrobús, Line 1) and Nuevo León (Mexico City Metrobús, Line 2). You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Spanish. (January 2023) Click [show] for important translation instructions. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the transla...

Chinese tai chi martial artist In this Chinese name, the family name is Yang. Yang Banhou楊班侯Born1837 (1837)Guangfu, Yongnian, Hebei, ChinaDied1890 (aged 52–53)StyleYang-style tai chiNotable studentsYang ShaohouWu QuanyouWang Jiaoyu (王矯宇) Yang BanhouTraditional Chinese楊班侯Simplified Chinese杨班侯TranscriptionsStandard MandarinHanyu PinyinYáng BānhóuWade–GilesYang Pan-hou Part of a series onChinese martial arts (Wushu) Styles of Chinese martial arts...

 

ابن الحاجب معلومات شخصية الميلاد سنة 1174   إسنا  الوفاة سنة 1249 (74–75 سنة)  الإسكندرية  الحياة العملية المهنة كاتب ، ومؤرخ ، ومفتٍ ، ومدرّس اللغات العربية  أعمال بارزة منتهى الوصول والأمل في علمي الأصول والجدل  [لغات أخرى]‏،  وجامع الأمهات،  ومختصر ا...

 

Sistema Integrado Guatemalteco de Autobuses LugarUbicación Ciudad de GuatemalaDescripciónTipo PúblicoMedios de transporte TransurbanoInauguración 18 de diciembre de 2009Rutas 32Características técnicasParadas 500 aprox.Sistemas de seguridad Seguridad Privada, Policía Nacional Civil de GuatemalaPropietario Asociación de Empresarios de Autobuses Urbanos (AEAU) (Rutas Metropolitanas de Transporte, S.A. Concesionarios de Transporte, S.A. Tendencias Modernas latinoamericanas, S.A. y Expans...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (مايو 2016)Learn how and when to remove this message حركة خط الشهيدالتأسيسالنوع حزب سياسي المقر الرئيسي ولاية تندوف التأسيس 2004 معلومات أخرىموقع الويب fpjatchahid.org (العربية) تعديل - تعديل مصدري...

 

United States Army general (1855–1926) Clarence Page TownsleyBorn(1855-09-24)September 24, 1855De Kalb, New YorkDiedDecember 28, 1926(1926-12-28) (aged 71)Washington, D.C.BuriedWest Point Cemetery, West Point, New YorkAllegiance United States of AmericaService/branch United States ArmyYears of service1881–1918Rank Major GeneralUnitUnited States Army Field Artillery BranchUnited States Army Coast Artillery CorpsCommands heldPensacola Coast Artillery DistrictU.S. Army Coast A...

 

1950 battle during the Korean War Battle of Nam RiverPart of the Battle of Pusan PerimeterTroops of the US 35th Infantry display a North Korean flag captured along the Nam RiverDateAugust 31 – September 19, 1950LocationNam River, South KoreaResult United Nations victoryBelligerents  United States South Korea  North KoreaCommanders and leaders William B. Kean Pang Ho SanPaek Nak ChilUnits involved 25th Infantry Division 27th Infantry Regiment 35th Infantry Regiment National Po...

ويكيميديا كومنزالشعارمعلومات عامةموقع الويب commons.wikimedia.org (لغات متعددة) نوع الموقع  القائمة ... مشروع محتوى من ويكيميديا — أرشيف — ويكي مع تحويل السكريبت — مشروع ويكيميديا — مكتبة الصور — منصة المحتوى التي أنشأها المستخدم التأسيس 7 سبتمبر 2004 الجوانب التقنيةاللغة لغات م�...

 

State electoral district of New South Wales, Australia This article is about the New South Wales state electorate. For the former Australian federal electorate, see Division of Prospect. For the former South Australian state electorate, see Electoral district of Prospect (South Australia). Australian electorate ProspectNew South Wales—Legislative AssemblyInteractive map of district boundaries from the 2023 state electionStateNew South WalesCreated2015MPHugh McDermottPartyLabor PartyNamesake...

 

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: 1992 Coppa Italia final – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2012) (Learn how and when to remove this message) Football match1992 Coppa Italia Final44th Coppa Italia FinalEvent1991–92 Coppa Italia Juventus Parma 1 2 First leg Juventus Parma 1 0 Date7 May 1...

This article is about the airline based in Bangladesh. For the major airline in United States, see United Airlines. For other uses, see United Airways (disambiguation). United Airways (BD) Ltd.ইউনাইটেড এয়ারওয়েজ IATA ICAO Callsign 4H[1] UBD[1] UNITED BANGLADESH[1] Founded28 June 2005[2]Commenced operations2007Ceased operations2016HubsShahjalal International AirportSecondary hubsShah Amanat International Airport Osmani Intern...

 

العلاقات الإسرائيلية الليختنشتانية إسرائيل ليختنشتاين   إسرائيل   ليختنشتاين تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الإسرائيلية الليختنشتانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين إسرائيل وليختنشتاين.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة و...