Bodó Barna

Bodó Barna
2023-ban (Orosz Sándor felvétele)
2023-ban (Orosz Sándor felvétele)
Született1948. július 29. (76 éves)
Sepsiszentgyörgy
Állampolgárságaromán
Nemzetiségemagyar
HázastársaBodó Mária
Foglalkozásapolitológus,
egyetemi tanár,
közíró,
politikus

A Wikimédia Commons tartalmaz Bodó Barna témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bodó Barna (Sepsiszentgyörgy, 1948. július 29. –) magyar politológus, egyetemi tanár, közíró, korábban újságíró, politikus.

Életútja

Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte (1955–1966), a temesvári egyetem fizika karán szerzett felsőfokú képesítést (1968–1972). Több posztgraduális képzésben vett részt (újságírás, közigazgatási jog, művelődéspolitikai mesterképzés).

1972 és 1993 között főfoglalkozású újságíró volt (Szabad Szó, Ifjúmunkás, Előre, Romániai Magyar Szó), mellékállásban középiskolai (1972–1978) és egyetemi oktató (1978–1980).

Az 1990-es évek elején bekapcsolódott az RMDSZ munkájába, helyi és országos szinten, valamint önkormányzati szervezetekben, civil szervezetekben működött. 1996-tól a Kisebbségi Szórványkutató Központ vezetője. A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség elnöke (1990–1991), az RMDSZ országos politikai alelnöke (1990–1991), az RMDSZ ügyvezető politikai alelnöke (1993–1995), a Szövetségi Képviselők Tanácsának alelnöke (1995–1998), Temes megye ideiglenes tanácsának a tagja (1990 január–augusztus), Temes megye tanácsának tagja (RMDSZ, 1992–2004).

2000–2007 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékén adjunktus, ugyanott doktorált filozófiából 2003-ban. 2007-től docens, majd 2015-től tiszteletbeli professzor[1] a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékén. 2017–től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktori iskolájában doktorátusvezető. 2018–as nyugdíjazásától óraadó tanár Sapientia kolozsvári karán.

Munkássága

Újságíróként írásaiban a gazdasági és társadalmi valóság összetett jelenségeit tárta fel, ill. a fizika haladó hagyományait és eredményeit népszerűsítette. Írással szerepelt A Demeter gyerekek pályaválasztása és más igaz történetek (1977) c. kötetben. Hegedűs Imrével közösen írt könyve De la desene simple la holografie (Temesvár, 1978) címmel az optika problémarendszerét és fejlődését tekintette át. Gondozója volt az Eötvös Loránd tudományos és tudománypolitikai írásait tartalmazó Téka-kötetnek (1980). Szerkesztésében jelent meg a Mit tettem mint fizikus? című kötet Nobel-díjas tudósokról, e kötet megjelenését segítették többek közt Varga Lajos Károly kutató fizikus fordításai (Bukarest, 1985).

Kutatási területei: szórványhelyzet, interetnikus kapcsolatok, regionalizmus-határmentiség. 1984 és 2024 között 125 szakdolgozatot közölt magyar, román és angol nyelvű kötetekben. 1990 és 2024 között 124 esszét, tanulmányt, recenziót közölt magyar, román, német és angol nyelven.

Kötetei (válogatás)

  • Eötvös Loránd tudományos és művelődéspolitikai írásaiból (Bukarest, 1980)
  • Feleúton – útfélen. Följegyzések, beszélgetések (Bukarest, 1982)
  • Mit tettem mint fizikus? Nobel-díjasok önéletírásaiból (Bukarest, 1985)
  • Ember és világ. Tanulmányok a hitről; válogatta Bodó Barna; Kriterion, Bukarest, 1986 (Századunk)
  • Holnap is köszönnek. Riportfüzér (Bukarest, 1989)
  • Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt / Bodó Barnaː Szenvedő Temesvár; Romániai Magyar Szó, Bukarest, 1990 (RMSZ zsebkönyvek)
  • Erdélyi egyházaink évszázadai; szerk. Barabás Zoltán, Miklós László, Bodó Barna; Transil, Bukarest, 1992 (RMSZ zsebkönyvek)
  • A Romániai Magyar Demokrata Szövetség III. Kongresszusa: Brassó, 1993. január 15–17.; fel. szerk. Bodó Barna, Somai József; RMDSZ, Marosvásárhely, 1995
  • Kisebbségi érdekvédelem. Kormányból és/vagy ellenzékből. Az 1996. december 16-án, a Temesvári Református Egyházközség Újvárossy Ernő gyülekezeti termében megtartott tudományos tanácskozás anyaga; felelős kiadó Bodó Barna; Temesvári Szórvány Alapítvány, Temesvár, 1997 (Szórvány füzetek)
  • Szórvány és iskola. Elemzések és programok a szórványoktatás témaköréből; szerk. Bodó Barna; Iskola Alapítvány, Kolozsvár, 2001
  • Tradiţie şi interculturalitate; szerk. Bodó Barna; Centrul de Cultură şi Artă al Judeţului Timiş, Timişoara, 2002 (Interferenciae Banaticae)
  • Szereppróba. Elitek, szerepek, peremlét; szerk. Bodó Barna; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2002 (Diaszpóra könyvek)
  • Bakk Miklós–Bodó Barnaː Státusdiskurzus; utószó A. Gergely András; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2003 (Diaszpóra könyvek)
  • Talpalatnyi régiónk. Politológiai esszék (Kolozsvár, 2003)
  • Az identitás egyetemessége (Kolozsvár, 2004)
  • Imagine şi comunicare; szerk. Bodó Barna; Diaspora, Timişoara, 2006 (Interferenciae Banaticae)
  • Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás; szerk. Balogh Balázs, Bodó Barna, Ilyés Zoltán; Lucidus, Bp., 2007 (Kisebbségkutatás könyvek)
  • Európai Unió és regionális politika; szerk. Bodó Barna; Scientia, Kolozsvár, 2008
  • Kisebbségben, közösségben. Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára; szerk. Bodó Barna; Tempus, Temesvár, 2008
  • Szórvány és nyelvhatár. Tanulmányok (Budapest, 2009)
  • Nations and national minorities in the European Union; szerk. Bodó Barna, Tonk Márton; Scientia, Cluj-Napoca [Kolozsvár], 2009
  • Bánsági magyar panteon; szerk. Bodó Barna; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2009
  • Közpolitika; Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2011
  • Civil szerepek – civil szereplők; 2015 (A kötet huszonhárom írást tartalmaz a civil társadalomról)[2]
  • Fiatal tudomány, tudományunk fiataljai a Kárpát-medencében; szerk. Bodó Barna, Szoták Szilvia; Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium–Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bp., 2017 (Határhelyzetek)

Szaklapok szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagság

  • Civil Fórum – a romániai magyar civil szféra lapja, szerkesztőbizottsági tag (2000–2012), kiadó-szerkesztő (2013–2016)
  • Magyar Kisebbség – a Politeia Politikatudományi Egyesület által kiadott kisebbségpolitikai lap – szerkesztőbizottsági tag (2007–)
  • Convieţuirea – a szegedi Egyetem Román Nyelv és Irodalom Tanszéke által kiadott lap – szerkesztőbizottsági tag (2007–2012)
  • Regi(j)óvilág – regionális helytörténeti és honismereti szemle, kiadó (2006–2017)
  • Acta Universitatis Sapientiae, European and Regional Studies – a Sapientia EMTE szakfolyóirata, főszerkesztő (2010–2016), szerkesztőbizottsági tag (2008–)
  • Bécsi Napló (egyetlen nyugati országban megjelenő magyar folyóirat, szerkesztőbizottsági tag 2018–)
  • Kisebbségvédelem (kisebbségjogi folyóirat, Budapest) –szerkesztőbizottsági tag (2019–)

Közéleti tevékenysége

  • Szórvány Alapítvány Temesvár – alapító elnök (1993), elnök
  • Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége – alapító és elnök (2005–)
  • Bánság Magyar Értékekért Egyesület – alapító elnök (2022)
  • Interkulturális Intézet Temesvár – tag (1993–), igazgatótanácsi tag (2006–2017, 2019–)
  • Erdélyi Múzeum Egyesület – tag (1993–)
  • Román Írószövetség – tag (1993–)
  • Zenebarátok Társasága Temesvár – tag (1995–)
  • POLITEIA - Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület, Kolozsvár – alapító elnök (2000), tag
  • MTA – köztestületi tag (2005–)
  • Esélyt a Szórványnak Alapítvány, Magyarország – alapító (2015)
  • Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) – tag, igazgatótanácsi tag (2010–2015), tanácsadó testület tagja (2018–)

Tagja volt a következő társaságoknak: Pro Amicitia Egyesület, Temesvár; Magyar Regionális Tudományok Társasága; Magyar Politikatudományi Társaság; TECHNÉ – temesvári magyar egyetemi oktatók egyesülete; CÖF-CÖKA Tanácsadó Testület tagja (2018–)

Díjak, elismerések (válogatás)

  • 1984 – írószövetségi elsőkötetes-díj a Feleúton-útfélen c. kötetért
  • 1985 – riporteri nívódíj a Román Újságírószövetség részéről
  • 2002 – Csongrád Megye Alkotói Díja, Szeged
  • 2004 – az Írószövetség Temesvári Társasága díja a Talpalatnyi régiónk c. kötetért
  • 2006 – Wass Albert-díj, Sepsiszentgyörgy
  • 2006 – Julianus-díj, Csíkszereda
  • 2008 – Pro Cultura-díj, Megyei Tanács Temesvár
  • 2010 – Regionális EMKE-díj
  • 2013 – Báthory István-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adományozza)
  • 2014 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
  • 2018 – Szellemi honvédő-díj, Budapest
  • 2018 – Kós Károly-díj, Nagyvárad
  • 2019 – Közösségért-díj, Temesvár
  • 2021 – Magyar Kultúra Lovagja
  • 2021 – Pesty Frigyes-díj, Temesvár
  • 2022 – Balogh Artúr-érdemérem (Sapientia, NKET Tanszék)

Jegyzetek

  1. Szenátusi határozat
  2. Könyvismertető (Kisebbségkutatás, 2015. 4. szám, 173–174. oldal.)

Források

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

1963 British film by Clive Donner. The CaretakerA poster bearing the film's alternative title: The GuestDirected byClive DonnerWritten byHarold PinterProduced byMichael BirkettStarringAlan BatesDonald PleasenceRobert ShawCinematographyNicolas RoegEdited byFergus McDonellMusic byRon GrainerRelease date June 1963 (1963-06) Running time105 minutesCountryUnited KingdomLanguageEnglishBudget£30,000[1] The Caretaker (also known as The Guest) is a 1963 British drama film directed b...

 

 

العلاقات المارشالية النيكاراغوية جزر مارشال نيكاراغوا   جزر مارشال   نيكاراغوا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات المارشالية النيكاراغوية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين جزر مارشال ونيكاراغوا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة �...

 

 

حديقة شيناندوا الوطنية IUCN التصنيف II (حديقة وطنية) طريق سكالين درايف الذي يمر وسط حديقة شيناندوا الوطنية البلد الولايات المتحدة  الموقع فرجينيا، الولايات المتحدة أقرب مدينة فرونت رويال، فيرجينيا إحداثيات 38°32′N 78°21′W / 38.533°N 78.350°W / 38.533; -78.350 تاريخ التأسيس 26 د�...

Canadian racing cyclist (born 1992) Tory NyhaugNyhaug at the 2016 OlympicsPersonal informationFull nameTory Nyhaug-HeinonenNationalityCanadianBorn (1992-04-17) April 17, 1992 (age 31)New Westminster, BC, CanadaHeight185 cm (6 ft 1 in)Weight92 kg (203 lb)Cycling careerTeam informationCurrent team CanadaDisciplineBMX racingRoleRider UCI BMX Supercross careerStarts23Championships0Wins0Podiums7Best finish3rd in 2017 Medal record World Championships 201...

 

 

追晉陸軍二級上將趙家驤將軍个人资料出生1910年 大清河南省衛輝府汲縣逝世1958年8月23日(1958歲—08—23)(47—48歲) † 中華民國福建省金門縣国籍 中華民國政党 中國國民黨获奖 青天白日勳章(追贈)军事背景效忠 中華民國服役 國民革命軍 中華民國陸軍服役时间1924年-1958年军衔 二級上將 (追晉)部队四十七師指挥東北剿匪總司令部參謀長陸軍�...

 

 

Swedish multinational power company owned by the Government of Sweden Vattenfall ABVattenfalls Headquarters (2014)Company typeState-owned enterpriseIndustryEnergy productionFounded1909 as Kungliga VattenfallsstyrelsenHeadquartersSolna, SwedenKey peopleMats Granryd [sv]   (Chairman of the Board) Anna_Borg_(företagsledare) [sv] (President and CEO)ProductsElectricity generation, distribution and sales, district heating, renewable energy.ServicesCharging solutions ...

Mieszko II LambertRaja PolandiaBerkuasa25 Desember 1025 – 1031Penobatan25 Desember, 1025 Katedral Gniezno, Polandia.PendahuluBolesław I ChrobryPenerusBezprymAdipati PolandiaBerkuasa1032–1034PendahuluBezprymPenerusBolesław ZapomnianyInformasi pribadiPemakamanKatedral Santo Petrus dan Santo PaulusWangsaWangsa PiastAyahBolesław I ChrobryIbuEmnildaPasanganRicheza dari LotharingiaAnakKazimierz I Odnowiciel Rycheza dari Polandia, Gertruda, Putri Agung Kiev Mieszko II Lambert (tahun 990 – 1...

 

 

Landsgemeinde di Trogen tahun 1814 Landsgemeinde (Jerman: [ˈlantsɡəˌmaɪndə]) adalah sistem pemilihan terbuka dan tidak rahasia yang merupakan salah satu bentuk demokrasi langsung yang paling tua. Sistem yang dijalankan berdasarkan asas kekuasaan mayoritas ini masih digunakan di dua kanton di Swiss, yaitu Appenzell Innerrhoden dan Glarus. Sistem ini juga diselenggarakan di beberapa distrik di Appenzell Innerrhoden, Graubünden, dan Schwyz untuk mengambil keputusan dalam permasala...

 

 

DiplodocusRentang fosil: Jurassic akhir Tulang Diplodocus carnegiei dari Museum für Naturkunde Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Sauropsida Superordo: Dinosauria Ordo: Saurischia Subordo: Sauropodomorpha Infraordo: Sauropoda Famili: Diplodocidae Genus: DiplodocusMarsh, 1878 Spesies D. longus Marsh, 1878 (tipe) D. carnegiei Hatcher, 1901 D. hayi Holland, 1924 D. hallorum (Gillette, 1991) Lucas et al., 2004 Sinonim Seismosaurus Gillette, 1991 Diplodocus (pengucapan:...

Dvination technique using molten metal A molybdomancy kit includes a set of shaped lead ingots, to be melted over a candle flame in a spoon. A piece of molten lead after immersion in cold water Molybdomancy (from Ancient Greek: μόλυβδος, romanized: molybdos, lit. 'lead'[1] and -mancy) is a technique of divination using molten metal. Typically, molten lead or tin is dropped into water. It can be found as a tradition in various cultures, including Austria, Bos...

 

 

Museum in Nava, Asturias, Spain For the museum in England, see Cider Museum, Hereford. Cider Museum (Museo de la Sidra)Established1996LocationPlaza del Príncipe de AsturiasNava, Asturias, SpainWebsitehttp://www.museodelasidra.com/index2.htm The Cider Museum (Spanish: Museo de la Sidra) is located in the Plaza del Príncipe de Asturias in Nava, Asturias, Spain. Opened in 1996 by Prince Philip,[1] it is a themed museum that showcases Asturian national drink, cider. The museum is a memb...

 

 

American ice hockey player (born 1996) Ice hockey player Kyle Connor Connor in 2022Born (1996-12-09) December 9, 1996 (age 27)Clinton Township, Michigan, U.S.Height 6 ft 1 in (185 cm)Weight 177 lb (80 kg; 12 st 9 lb)Position Left wingShoots LeftNHL team Winnipeg JetsNational team  United StatesNHL draft 17th overall, 2015Winnipeg JetsPlaying career 2016–present Kyle Connor (born December 9, 1996) is an American professional ice hockey player ...

منتخب تايبيه الصينية لكرة السلة للسيدات  تايبيه الصينية التصنيف 39 ▲ 1 (1 أكتوبر 2018)[1] انضم للاتحاد الدولي 1981 البلد  تايبيه الصينية كأس العالم لكرة السلة المشاركة 4 بطولة آسيا  [لغات أخرى]‏ المشاركة 22 الميداليات (1): 1972 (8): 1965, 1968, 1970, 1974, 1986, 1988, 1999, 2005 الموقع الرسم�...

 

 

Planning region in India Region in IndiaNational Capital Region Rāṣṭrīya Rājadhānī KṣētraNCRRegionLocation of the NCR in IndiaMap of the National Capital Region, showing the union territory of Delhi (red) and states and the boundaries of their districts. The states shown are: Haryana (green), Rajasthan (blue), and Uttar Pradesh (purple).Coordinates: 28°39′38″N 77°06′32″E / 28.66056°N 77.10889°E / 28.66056; 77.10889Country IndiaStates Haryan...

 

 

Insiden MayaguezBagian dari Perang VietnamPuing-puing helikopter CH-53 Angkatan Udara AS Knife 23 dan Knife 31, ditembak jatuh pada pertempuran, terbaring di Pantai Timur Koh Tang tak lama usai pertempuran.Tanggal12–15 Mei 1975LokasiKoh Tang, KambojaHasil Pembebasan sukses SS Mayaguez beserta krunyaPihak terlibat  Amerika Serikat Kamboja DemokratikTokoh dan pemimpin Randall W. Austin Em SonPasukan 1st Battalion, 4th Marines2nd Battalion, 9th Marines21st Special Operations Squadron40th ...

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (أكتوبر 2020) قرار مجلس الأمن التاريخ 2007 الرمز S/RES/1789(2007)  الأعضاء الدائمون  الصين فر�...

 

 

Tibetan 1 srang silver coin, dated 15–43 (= AD 1909) obverse.Tibetan 1 srang silver coin, dated 15–43 (AD 1909) reverse. Part of a series onNumismaticsthe study of currency Glossary Currency Coins Banknotes Forgery List ISO Circulating currencies Africa Asia Europe North America South America Oceania Local currencies Company scrip LETS Time dollars Fictional currencies Proposed currencies History of money Historical currencies Aksumite Achaemenid Byzantine Chinese Filipino Greek Indian It...

 

 

Program that executes source code without a separate compilation step W3sDesign Interpreter Design Pattern UML Program execution General concepts Code Translation Compiler Compile time Optimizing compiler Intermediate representation (IR) Execution Runtime system Runtime Executable Interpreter Virtual machine Types of code Source code Object code Bytecode Machine code Microcode Compilation strategies Ahead-of-time (AOT) Just-in-time (JIT) Tracing just-in-time Compile and go system Precompilati...

American public opinion pollster (1950–2019) Patrick CaddellCaddell at the 2014 CPACBornPatrick Hayward Caddell(1950-05-19)May 19, 1950Rock Hill, South Carolina, U.S.DiedFebruary 16, 2019(2019-02-16) (aged 68)Charleston, South Carolina, U.S.Alma materHarvard UniversityOccupation(s)pollster, political firm consultant Patrick Hayward Caddell (May 19, 1950 – February 16, 2019)[1] was an American public opinion pollster and a political film consultant who served in the ...

 

 

French-American ornithologist (1785–1851) John James AudubonPortrait of Audubon by John Syme, 1826BornJean-Jacques Rabin(1785-04-26)April 26, 1785Les Cayes, Saint-Domingue (now Haiti)DiedJanuary 27, 1851(1851-01-27) (aged 65)New York City, U.S.CitizenshipFranceUnited StatesOccupation(s)Artist, naturalist, ornithologistSpouse Lucy Bakewell ​(m. 1808)​Signature John James Audubon (born Jean-Jacques Rabin, April 26, 1785 – January 27, 1851) was a French...