A síugrás olyan téli sport, amelyben a síelők lesiklanak a sáncon, majd a végén, a „sáncasztalon” elrugaszkodnak, és megpróbálnak olyan messzire repülni, amennyire csak lehetséges. Az ugrás hosszára kapott ponthoz hozzáadódik az ugrás stílusára kapott pont, amit öt versenybíró oszt ki. A síugráshoz hosszú és széles sílécet használnak. A síugrásnak ma már van műfüves változata is. Része a téli olimpiák műsorának is.
Ma a FIS síugró versenyeket háromféle sáncon tartják.
A sáncok besorolást a leérkező lejtő (ezt felugró lejtőnek nevezik) kialakítása szerint osztályozzák. A legmeredekebb szakasz a lejtő inflexiós pontja, ez alatt van a K (kritikus) pont, amelyen még az ugró leérkezése lágy, a röppálya és a lejtő hegyes szögben találkozik, ez alatt van a kifutó lejtő. A sáncasztal alsó éle és a K pont közötti távolsággal osztályozzák a sáncok méretét.
„Normálsánc” vagy K90-től K110-ig.
„Nagysánc” vagy K120-tól K140-ig.
„Sírepülősánc”, amin a K 240 méter is lehet.
Az egyéni olimpiai verseny egy tréning-ugrásból és két pontozott, „éles” ugrásból áll. A csapatversenyben egy nemzetből négy versenyző vesz részt, akik szintén két sorozatot ugranak. A síugrás az egyik eleme az északi összetett sportnak is.
Női síugrás
A 2011/12-es szezontól a női ugróknak is rendeznek világkupa sorozatot. Ugyan jóval kevesebb verseny van jelen pillanatban mint a férfi világkupában és az első szezonban még csak normál sáncon rendeztek versenyeket de a női síugrás szépen fejlődik. A történelmi első összetett világkupát az amerikai Sarah Hendrickson nyerte meg óriási fölénnyel. A 2012/13-as szezonban a szezonzárót Oslóban már nagysáncon rendezik. 2012-ben már Nyári GP versenyeket is rendeznek a hölgyek számára és szintén ebben az évben hozták létre a vegyes csapatversenyt is amely ugyanúgy zajlik, mint egy normál csapatverseny, azzal a különbséggel hogy két női és két férfi ugróból áll egy csapat. A vegyes csapatverseny szerepel a 2013-as val di fiemmei északi sí világbajnokság programjában is.
Pontozás
A síugrás pontozása mára már korántsem olyan egyszerű. A pontszámnak minimum három de akár négy összetevője is lehet. Az ugrók mindenképpen kapnak pontot a távolságukra, a stílusukra és kapnak még bonyolult matematikai képlettel kiszámolt szélkompenzációt is amely hátszél esetében plusz ellenszél esetében mínusz pont. A negyedik összetevő pedig a beülő kompenzáció lehet. Ez akkor kerül képbe ha valami oknál fogva a zsűri úgy dönt hogy fentebb vagy lentebb kell tenni a beülőt (de akár a versenyző edzője is küldheti lentebb a versenyzőt de csak lentebb fentebb nem). A beülő kompenzációt minden sáncnál külön-külön határozzák meg.
Minden sánc alján van egy K-pont (Kalkulációs pont, Kritikus pont). Ezt a pontot a K-vonal jelöli. A K90 és K120-as versenyeken a K-vonal 90 és 120 méteren van.
A versenyzők hatvan pontot kapnak, ha erre a vonalra érkeznek. Ahány méterrel távolabb/közelebb érnek földet, az méterenként normálsáncon 2,0, nagysáncon 1,8, sírepülő sáncon 1,2 pont hozzáadást/levonást jelent.
Emellett öt bíró egy, a sánc mellett lévő toronyból pontozza az ugrás szépségét, stílusát. Maximum 20 pontot adhatnak a stílusra: szilárdan álltak-e a lécek repülés közben, egyensúlyban volt-e a versenyző, a jó testtartásra és a landolásra, amikor is telemark pozícióba kell megérkezni.
Az összpontszám a távolságra adott pontok, a bírói pontszámok (a legnagyobb és a legkisebb kiesik), a szélkompenzáció vagy adott esetben a beülő kompenzáció összege . Az egyéni versenyben az győz, akinek az összpontszáma a legmagasabb.
A síugró világkupán a versenyek után a FIS a következő pontrendszert használja: 1. hely 100 pont, 2. hely 80 pont, 3. hely 60 pont, 4. hely 50 pont, 5. hely 45 pont, 6. hely 40 pont, 7. hely 36 pont, 8. hely 32 pont, 9. hely 29 pont, 10. hely 26 pont, 11. hely 24 pont, 12. hely 22 pont, 13. hely 20 pont, 14. hely 18 pont 15. hely 16 pont, a továbbiakban 1–1 ponttal kevesebbet adnak egészen a 30. helyig.
telemark = az ugrás után a talajra érkezési stílus, féltérdre ereszkedve érkezik meg; Telemark norvég város nevéből eredeztethető a kifejezés
Technika
A modern V-technikát a svédJan Boklöv dolgozta ki 1985-ben. Az ugrások ezzel kb. 10%-kal lettek hosszabbak, mint a párhuzamos léctartással. A modern síugrásban az aerodinamikának is fontos szerepe van. A versenyzők ezért olyan ruhát viselnek, ami ennek megfelel.
A korábbi technikák közül megemlítendő a kongsberger-technika, amit két norvég síelő, Jacob Thullin Thams és Sigmund Ruud tökéletesített az első világháború alatt. Eszerint a technika szerint a felsőtestet előre kell hajtani, a karokat pedig előrenyújtani a lécek mentén, párhuzamosan. Ennek köszönhetően a világrekord 45–50 méterről 100 méter fölé került. az 1950-es években a svájciAndreas Daescher módosította a kongsbergert, és ez maradt a standard technika a V-stílusig, 1985-ig.
A síelőknek telemark pozícióban kell érinteniük a földet, azaz a síelő egyik lába a másik előtt kell legyen, és a másik térdét be kell hajlítania; ez az úgynevezett támadóállás. A stílus pontozásánál ezt is értékelik.
Népszerűség
A síugrás elsősorban Skandináviában és Közép-Európában népszerű. Csaknem minden világklasszis síugró innen, vagy Japánból származik. A legerősebb síugrónemzetek Finnország, Norvégia, Németország és Ausztria (természetesen vannak sikeres ugrók más országokból is). Nagy tömegeket vonz a Négysáncverseny, amit újév körül tartanak Németországban és Ausztriában, négy különböző sáncon.
A síugrás azon sportágak egyike, ahol a rendezők mindent megtesznek a világ valamint sáncrekordok elérése ellen. Teszik ezt a versenyzők egészsége érdekében. A veszélyes ugrások elkerülése érdekében változtatják meg a nekifutási távolságot. Világcsúcs illetve sáncrekord elérése és a sorozat befejezése esetén mindig megteszik ezt.
Első világrekordként, a norvég Sondre Nordheim 18,5 méteres ugrását jegyezték meg. Az etalon távolságot 1868-ban mérték
11 évet (1879) kellett várni a 20 méteres álomhatár eléréséig. Az új csúcsot szintén norvég versenyző, Olaf Haugann jegyzi.
34 évvel később (1913) Ragnar Omtvedt lépi túl az 50-métert.
1936. március 15-én az osztrák Josef Bradl elsőként repül 100 méternél messzebbre (101 méter).
31 évvel később 1967. február 11-én sikerült először 150 métert ugrani a norvég Lars Grini-nek.
Csak 27 évet kellett várni a 200 méter eléréséhez. 1994. március 17-én Planicán[1] a finn Toni Nieminen 203 méterre repült. Ez volt a 77. világrekord. A 76. néhány perccel korábban született, a 196 métert ugró osztrák Martin Höllwarth-nak nem sok idő jutott ünneplésre.
A 20. század utolsó világcsúcsát az osztrák Andreas Goldberger állította fel. 2000. március 19-én Planicán 225 métert ugrott.[2]
Csúcsjavítások Vikersund-ban. Az újjáépített pályán, az első edzésen[4] a norvég Evensen megjavította honfitársa, Romøren hatéves világcsúcsát. A második edzésen az osztrák Martin Koch két és fél méterrel (241,5) szintén túlszárnyalta a 2005-ben datált csúcsot. A selejtezőben Evensen további három és fél métert javított néhány órás rekordján. A korábbi világcsúcstartó "betlizett" és nem jutott az ötven legjobb versenyző közé.
Négy évvel a Johan Remen Evensen által ugrott világcsúcsok után ismételten sikerült világrekordot javítani a norvégiai Vikersundban. A sportág történetében először sikerült elérnie valakinek a 250 métert. A szlovén Peter Prevc 2015. február 13-án tudta elérni elsőként ezt a bűvös határt és ezzel 10 év után elvette a világcsúcsot Norvégiától. Azonban Prevc rekordja nem élt túl sokáig, hiszen egy nappal később 2015. február 14-én a norvég Anders Fannemel visszaszerezte hazájának a világrekordot egy 251,5 méteres ugrással.
A síugrás 1924 óta része az olimpiai programnak. 1960-ig váltakozó méretű sáncokon bonyolították le, 1964-től külön rendeznek nagy és normál sáncugrást, az 1988-as olimpia óta csapatversenyeket is tartanak. 2014-től női síugróverseny is van.
Az első hazai síugrósáncot 1919-ben adták át a Normafánál. Itt folyamatosan az 1990-es évekig volt sísánc, utóbb egy 20 m-es és egy 40 m-es. A 40 m-es műanyag borítású volt, és nyáron nemzetközi versenyeket is rendeztek rajta. A sportközpontot – privatizációja után – szállodává alakították, a sáncot lebontották.
Később épült a Mátrában (Galyatető, Mátraháza) és Sopronban valamint Pécsett is. A sportág a nyolcvanas évek végére leépült, az utolsó magyar bajnokságot 1989-ben tartották. 2009-ben csak Kőszegen található sánc és működő szakosztály. Több korosztályban magyar bajnokságot is rendeztek. Haladnak a korral, már a lányoknak is rendeztek bajnokságot. [1]
Haberl Aladár[5] (Budapest, 1898. február 9. – 1990. május 19.) Egyes krónikák szerint 1921-ben ő nyerte az első magyar bajnokságot, annak ellenére, hogy ebben az időben a sízés még nem szakosodott. A versenyszám két stációból, futásból és ugrásból állt. Az első téli olimpia egyik magyar részvevője volt 1924-ben Chamonixban. 92 éves korában gyilkosság áldozata lett.
Szepes Béla. A legsokoldalúbb magyarok egyike. 1928-ban az olimpián ezüstérmet szerzett gerelyhajításban. A síugrás mellett északi összetettben is nyert magyar bajnokságot. Bábáskodott – forgatókönyvíróként és segédrendezőként – több magyar film születésénél. Elismert képzőművész, egykoron a Képes Sport hetilap szerkesztője volt. Felesége a hozzá hasonlóan sokoldalú Szepes Mária volt.
Ványa Pál Hétszeres magyar bajnok. Első és utolsó győzelme között 12 év telt el.
Darabos Sándor (1914. február 6. – 1992. november 2.) Négyszeres magyar bajnok. 1942-től edző, 1952-ben mesteredző minősítést kapott. Foglalkozott a sízés történetével. Több publikációja is megjelent, többek között a Népsport hasábjain.
Mező Bertalan (1930. február 4.) Ötszörös magyar bajnok, testnevelő tanár. 1957-től Kanadában él. Tagja volt a Torontói Ski Clubnak, ugyanitt edzőként is tevékenykedett.
Dózsa Tibor
1959. január 11-én nemzetközi síugró versenyt rendeztek Mátraházán. A rossz hóviszonyok miatt a versenyzők, az éppen ott – Laky Károly vezetésével – táborozó vízilabda-válogatott segítségével hordták a havat a sáncra. Pihentetőül fociztak a közelben lévő teniszpályán. A Népsport január 8.-i, csütörtöki számában Szabó András tudósított az előző napi edzésről. Hiányolta Dózsa Tibort, az egyik legjobb formában lévő versenyzőt. Edzője Hemrik Ferenc tájékoztatása szerint focizás közben megsérült, ez az oka az edzés kihagyásának. A pénteki tudósításban nem esett szó a versenyzőről, vasárnap viszont arról tudósít, hogy a január 8.-i, csütörtöki edzésen megsérült és ez sporttársait lelkileg nagyon megviseli. A hétfői számban a versenyről szóló beszámoló olvasható, valamint egy tőmondatban Dózsa Tibor állapotáról szóló egyre rosszabb hírekről számolnak be. A teljes évfolyamot átlapozva sem találtunk további információt.[6]
A versenyt az NDK-s Panchold (62; 68 /sáncrekord; 221) nyerte, Kiss Endre holtversenyben a 7-8.; Csávás László a 9. helyen végzett.
Dózsa Tibor néhány hónappal később az Amerikai úti klinikán elhunyt. Óbudán helyezték örök nyugalomra, Kárpáti Rudolf többszörös olimpiai bajnok búcsúztatta.
27 évet élt.
Dózsa Tibor emlékverseny
A 28 éves korában meghalt sportemberre minden évben versennyel emlékeztek. Első alkalommal 1960. január 24-én mérték össze tudásukat az egykori versenyzőtársak. Részletek a Népsport tudósításból.
A jól előkészített, gyors pályán már az előkészületek során szinte "szórták" a hatvan méter feletti ugrásokat a versenyzők. A legnagyobb esélyes Csávás László volt, aki az edzéseken 68 méterig jutott. Az előjelek ismeretében a zsűri elővigyázatos volt és tizenkét méterrel megrövidítette a nekifutót. A túlzott óvatosság hatvan alatti távolságokat eredményezett, így a második sorozat előtt nyolc, a harmadik előtt pedig másfél méterrel hosszabbították meg a kezdő szakaszt. A nagyszerűen sikerült versenyt a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Dózsás Kiss Endre (57; 62,5; 63; 301,5) nyerte. Fél ponttal maradt le az egykori klubtárs Csávás István, aki 67 méterre javította, a Galgóczi Tamás és a bátyja által tartott 63,5 méteres sáncrekordot. Csávás László az első két sorozat után vezetett, de a harmadik 62,5 méteres ugrását nem tudta "megfogni", így a harmadik helyre csúszott vissza. A versenyen Kiss Gyula, az Előre – kicsit szertelen – versenyzője ugrásközben "elhagyta" az egyik sílécét. Egy lábas érkezését komolyabb sérülés nélkül megúszta.
Négysáncverseny
Négy síugróverseny összefoglaló neve. Minden évben (1952 óta) Németországban és Ausztriában rendezik meg december vége és január eleje között. Sorban a helyszínek: Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck és Bischofshofen. A magyar síugrók 1961-ben indultak először ezen a klasszikus sorozaton. A legjobb eredményeink: Összetettben 1962-ben Csávás László a 29. helyen végzett. 1963-ban Gellér LászlóInnsbruckban a 16. helyet szerezte meg, alig 2-3 méterrel elmaradva a dobogósoktól. 1981-ben Fischer László 19. lett.
A 139 méteres magyar rekordot Gellér László ugrotta a kulmi sáncon.
Sudár Tamás1965. január 19-én a "Három-sánc" verseny keretében a Semmeringen, 75 méterrel pályacsúcsot ért el. Az összesítésben 615 ponttal a 6. helyen végzett.
1965. március 21-én 145 méterrel az NDK-s Peter Lesser új világcsúcsot állított fel. /A "sírepülő hét" sorozat keretében megrendezett kulmi versenyen három magyar síugró is indult. Legjobb ugrásaik: Gellér László (137), Sudár Tamás (100) és Csávás László (97) méter volt./
1965 januárjában az újjáépített mátraházi sánc összedőlt. A helyreállítást rekord gyorsasággal a versenyzők végezték el, némi honvédségi segítséggel. Így meg tudták rendezni a hagyományos Dózsa Tibor emlékversenyt. A győztes a Gellér dinasztia új reménysége, bátyját Lászlót megelőzve, a 17 éves Mihály volt.
1974 augusztusában, a MOM által rendezett "Alkotmány Kupában", rajthoz álltak a Gvardia versenyzői is, élükön Wojciech Fortunával, az 1972-es olimpia bajnokával. Szoros küzdelem alakult ki Fortuna valamint Molnár Gyula és Zámbó Antal között. Meglepetésre az olimpiai bajnok csak második lett, Molnár mögött. A harmadik helyen Zámbó végzett.[7]
1986-ban Fischer László a világkupán, Lake Placid-ben pontszerző, 12. helyen; ugyanezen a versenysorozaton 1984-ben Oberstdorfban a 19. helyen végzett.
Fisher László1987-ben a Calgary-előolimpián a 22. helyen végzett. Az olimpiára ennek ellenére sem utazhatott el.
Két családi dinasztia 63 bajnokságot nyert síugrás és északi összetett szakágakban. Ebből a Gellér fivérek 46, a Csávás fivérek 17-et birtokolnak.[8]
Jegyzetek
↑1985 óta óta minden világrekordot Planicán ugrottak
↑Két nappal korábban Thomas Hörl 224,5 méterre repült
↑Sokak egybehangzó véleménye szerint minden idők legjobb síugró versenye volt.
↑A sírepülésben az edzésen elért eredmények is hitelesíthetők
↑Az átlapozás, nem levéltárosi alapossággal történt, de a korabeli sajtó nem foglalkozott illetve nem foglalkozhatott a rendkívüli eseményekkel. Lehet, hogy az "apróbetűs" hírek között szerepeltek a tragédia végső hírei is. A Népsport abban az időben nem jelent meg minden nap, terjedelme a mainak töredéke volt.
↑*A MOM üzemi lapjának, a "FÓKUSZ"-nak 1974-es évfolyama, augusztusi szám
This article lists all the Bristol Rovers Football Club seasons from 1892-1893 up to 2021–22. Bristol Rovers' league progress from joining the Football league until the present day Seasons Legend Background colours Cups Other competitions 1 Champions PR Preliminary round AIC Anglo-Italian Cup 2 Runners-up Q[n] [n]th qualifying round ASC Anglo-Scottish Cup 3 Third place Int Intermediate round D3SC Division 3 (South) Cup ↑ Promoted R[n] [n]th round FAT FA Trophy ↓ Relegated Group Group s...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (نوفمبر 2019) الدوري الفرنسي 1989–90 تفاصيل الموسم الدوري الفرنسي النسخة 52 البلد فرنسا التاريخ بداية:21 يوليو 198...
Species of bat Long-eared myotis Conservation status Least Concern (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Chiroptera Family: Vespertilionidae Genus: Myotis Species: M. evotis Binomial name Myotis evotis(H. Allen, 1864) Range of the long-eared myotis Synonyms Vespertilio evotis H. Allen, 1864 Vespertilio chrysonotus J. A. Allen, 1896 Myotis milleri Elliot, 1903 Myotis micronyx Nelson & Goldman, ...
Leavin'Singel oleh Jesse McCartneydari album DepartureDirilis10 Maret 2008 (2008-03-10)GenrePopDurasi3:38LabelHollywoodPencipta Christopher Tricky Stewart Terius Nash James Bunton Corron Ty Cole Produser Christopher Tricky Stewart The-Dream Kronologi singel Jesse McCartney Just So You Know (2006) Leavin' (2008) It's Over (2008) Video musikLeavin' di YouTube Leavin' adalah sebuah lagu oleh penyanyi-penulis lagu asal Amerika Serikat Jesse McCartney, dirilis sebagai singel utama dari album ...
Kultur Jaringan Tanaman Kultur jaringan adalah suatu metode untuk mengisolasi bagian dari tanaman seperti sekelompok sel atau jaringan yang ditumbuhkan dalam kondisi aseptik, sehingga bagian tanaman tersebut bisa dapat memperbanyak diri hingga tumbuh menjadi tanaman-tanaman yang baru kembali dengan sifat yang sama.[1] Prinsip Teknik kultur jaringan memanfaatkan prinsip perbanyakan tumbuhan secara vegetatif.[1] Berbeda dari teknik perbanyakan tumbuhan secara konvensional, tekni...
هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2021) تاريخ شمال أفريقيا القديم معلومات الكتاب المؤلف البير عياش الناشر مجلة امل للتاريخ والثقافة والمجتمع ترجمة المترجم عبد العزيز بلفايده تاريخ النشر 2007 تعديل ...
North American professional baseball A request that this article title be changed to MLB rivalries is under discussion. Please do not move this article until the discussion is closed. This article may be written from a fan's point of view, rather than a neutral point of view. Please clean it up to conform to a higher standard of quality, and to make it neutral in tone. (April 2023) (Learn how and when to remove this template message) Throughout its history, Major League Baseball rivalrie...
Запрос «Пугачёва» перенаправляется сюда; см. также другие значения. Алла Пугачёва На фестивале «Славянский базар в Витебске», 2016 год Основная информация Полное имя Алла Борисовна Пугачёва Дата рождения 15 апреля 1949(1949-04-15) (75 лет) Место рождения Москва, СССР[1]...
This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (February 2012) CDDContentDescriptionConserved Domain Database for the functional annotation of proteins.ContactResearch centerNational Center for Biotechnology InformationAuthorsAron Marchler-BauerPrimary citationMarchler-Bauer & al. (2013)[1]Release date2003AccessWebsitehttps://www.ncbi....
Nama ini merupakan sebuah nama Belanda; nama keluarganya adalah van Marwijk, bukan Marwijk. Bert van Marwijk BVM saat menjabat pelatih Belanda, 2011Informasi pribadiNama lengkap Lambertus van MarwijkTanggal lahir 19 Mei 1952 (umur 71)Tempat lahir Deventer, BelandaPosisi bermain Midfielder / Striker / WingerKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)1969–1975 Go Ahead Eagles 146 (16)1975–1978 AZ 69 (20)1978–1986 MVV Maastricht 225 (11)1986–1987 Fortuna Sittard 11 (1)1987–1988 FC Assent...
Сельское поселение России (МО 2-го уровня)Новотитаровское сельское поселение Флаг[d] Герб 45°14′09″ с. ш. 38°58′16″ в. д.HGЯO Страна Россия Субъект РФ Краснодарский край Район Динской Включает 4 населённых пункта Адм. центр Новотитаровская Глава сельского пос...
Franciscan friary in County Tipperary Not to be confused with Moore Abbey. Moor AbbeyAn MúrLocation within IrelandMonastery informationOther namesGalbally FriaryOrderOrder of Friars Minor (Franciscans)Establishedbetween 1210 and 1242Disestablished1748DioceseCashel and EmlyPeopleFounder(s)Donnchadh Cairprech Ó BriainArchitectureFunctional statusAbandonedHeritage designationNational MonumentStyleIrish GothicSiteLocationMoorabbey, Galbally, County Tipperary, IrelandCoordinates52°24′09″N 8...
Any of various sweetened foods in Korean cuisine CheongA jar of yuja-cheongPlace of originKoreaAssociated cuisineKorean cuisineSimilar dishes syrup fruit preserve marmalade Media: Cheong Korean nameHangul청Hanja淸Revised RomanizationcheongMcCune–Reischauerch'ŏngIPA[tɕʰʌŋ] Cheong (청; 淸) is a name for various sweetened foods in the form of syrups, marmalades, and fruit preserves. In Korean cuisine, cheong is used as a tea base, as a honey-or-sugar-substitute ...
Sejarah Amerika Serikat Nama ColoradoAsal nama ColoradoDipesan 29 Agustus 1916Pembangun New York Shipbuilding CorporationPasang lunas 29 Mei 1919Diluncurkan 22 Maret 1921Sponsor Max MelvilleMulai berlayar 30 Agustus 1923Dipensiunkan 7 Januari 1947Dicoret 1 Maret 1959Julukan Buckin BroncoPenghargaan 7 bintang tempurNasib Dijual untuk dibongkar pada 23 Juli 1959 USS Colorado (BB-45) adalah sebuah kapal perang milik Angkatan Laut Amerika Serikat. Kapal ini dibuat pada tanggal 29 Mei 1919 oleh N...
Subfamily of bats Vespertilioninae Common pipistrelle (Pipistrellus pipistrellus) Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Chiroptera Family: Vespertilionidae Subfamily: VespertilioninaeGray, 1821 Tribes Antrozoini Eptesicini Lasiurini Nycticeiini Perimyotini Pipistrellini Plecotini Scotophilini Vespertilionini ?Rhyneptesicus Wikispecies has information related to Vespertilioninae. The Vespertilioninae [1] are a subfamily of...
Cet article est une ébauche concernant un sport de raquette. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Pictogramme du jeu de raquette. Le jeu de raquettes (anglais britannique : racquets ; anglais américain : rackets) est un sport intermédiaire entre le tennis et le squash se jouant sur une surface rapide dans une enceinte close (similaire à celle du squash) à l’aide de raquettes. Il ...
Sierra Leone-related events during 2024 ← 2023 2022 2021 2024 in Sierra Leone → 2025 2026 2027 Decades: 2000s 2010s 2020s See also: Other events of 2024 Timeline of Sierra Leonean history Events in the year 2024 in Sierra Leone. Incumbents President: Julius Maada Bio Vice President: Mohamed Juldeh Jalloh Chief Minister of Sierra Leone: David Moinina Sengeh Events 3 January – 2023 Sierra Leone coup attempt: A court in Freetown, charges former president Ernest Bai Koroma with four...
Mulino ad acqua raffigurato su una tavola degli Acta Eruditorum del 1709 Un mulino ad acqua o mulino idraulico è un impianto destinato ad utilizzare l'energia meccanica prodotta dalla corrente di un corso d'acqua (preventivamente filtrata attraverso una gora, detta anche bottaccio) e condotta alla ruota del mulino tramite opportuna canalizzazione. Nelle regioni costiere anche i movimenti di marea sono stati sfruttati per il funzionamento dei mulini ad acqua. Indice 1 Storia 1.1 Antica Mesopo...
Main article: Ovillers-la-Boisselle In World War I, the small commune of Ovillers-la-Boisselle, located some 22 miles (35 km) north-east of Amiens in the Somme department in Hauts-de-France in northern France, was the site of intense and sustained fighting between German and Allied forces. Between 1914 and 1916, the Western Front ran through the commune, and the villages were completely destroyed. After the Armistice of 11 November 1918, the former inhabitants returned and gradually reb...