PROFILPELAJAR.COM

Sárgarigó
	; A sárgarigó éneke ;
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon védett; Természetvédelmi érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Csoport:	Neoaves;
Csoport:	Passerea;
Öregrend:	Telluraves;
Csoport:	Australaves;
Csoport:	Eufalconimorphae;
Csoport:	Psittacopasserae;
Rend:	Verébalakúak (Passeriformes);
Alrend:	Verébalkatúak (Passeri);
Részalrend:	Corvida;
Öregcsalád:	Corvoidea;
Család:	Sárgarigófélék (Oriolidae);
Nem:	Oriolus; Linnaeus, 1766
Faj:	O. oriolus;
Tudományos név
	Oriolus oriolus; (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
	Coracias oriolus Linnaeus, 1758;
Elterjedés
	Elterjedési területe (a vörös a nyári, míg a rózsaszínes a téli területe)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Sárgarigó témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgarigó témájú médiaállományokat és Sárgarigó témájú kategóriát.

A sárgarigó, régiesen aranymálinkó; (Oriolus oriolus) a madarak (Aves) osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a sárgarigófélék (Oriolidae) családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2002-ben „Az év madarává” választotta.

Előfordulása

Egész Európában és Nyugat-Ázsiában előfordul. A természetes élőhelye ligetekben, ártéri erdőkben, parkokban és kultúrtájakon van.

Alfajai

Oriolus oriolus oriolus – Európa és Nyugat-Ázsia Indiáig
Oriolus oriolus kundoo – Közép-Ázsia, Indiától keletre; manapság önálló fajnak számít Oriolus kundoo (Sykes, 1832) néven

Megjelenése

Testhossza 24 centiméter, szárnyfesztávolsága 44-47 centiméter, testtömege 56-79 gramm. Csőre vörös, szárnya, farka vége fekete, a hím testének többi része aranysárga, a tojó alul szürkés, finoman mintázott. A fiókák a tojóhoz hasonlítanak. Élénk színezete ellenére a lombkoronában nem könnyű észrevenni. A hímek jellegzetes flótázó énekéről (a népnyelv szerint "huncut a bíró") vagy éles kiáltásuk ("ksréék") nyomán szerezhetünk tudomást róluk. Mindig igyekszik észrevétlen maradni. Óvatos, vad és nyugtalan madár. Fajtársaival állandóan marakodik és kergetődzik, de más madarakkal is.

Életmódja

Rovarokat, főleg hernyókat, lepkéket fogyaszt, gyümölcsérés idején a cseresznyét és a bogyókat pusztítja. A rovarok fogyasztásával hasznot hajt, de a gyümölcsösökben néha nagy károkat okoz. Trópusi rokonai között nektárfogyasztók is vannak.

Szaporodása

Kosárszerű fészkét mesterien szövi lombos fák ágvillájába. Csak a peremet erősíti az ágvillába, a fészek egésze az ág alatt található. Fészkét fűből építi, de gyakran felhasználja a szőlőkötözéshez használt műanyag rafiát (tejeszacskó-csíkot) is. Fészekalja 3-6 darab, piszkosfehér alapon szabályos fekete foltos tojásból áll. A kikelésükkor a majdnem teljesen csupasz és vak^[1] fiókákat a szülőpár együtt táplálja.

Kárpát-medencei előfordulása

Rendszeres fészkelő, a Kárpát-medencébe a vonuló madarak közül legutolsóként, májusban érkezik és augusztus végén, szeptember elején már távozik is. Hosszútávú vonuló, az év nagyobb részét Afrikában tölti, még Madagaszkárra is eljut.

Védettsége

Magyarországon védett fajnak számít, pénzbeli értéke 25 000 Ft.

Jegyzetek

↑ Joanna Burger: Madarak: Képes enciklopédia, Ventus Libro Kiadó, (2008) ISBN 978-963-9701-33-5

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. december 26.)
Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
Az MME Monitoring Központjának adatlapja
Brehm: az állatok világa
Dénes János: 88 színes oldal házunk, kertünk madarairól, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1984.
Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: page 107.