Rauf Fico bég, albánul Rauf Bej Fico (Szanaa, 1881. március 13. – Tirana, 1944. január 23.)[1]albán politikus, diplomata. Oszmán birodalmi köztisztviselői karrierjét követően az 1920-as évektől Amet Zogu politikájának támogatója volt. 1921-ben két hétig, majd 1930-ban nyolc hónapig volt Albánia belügyminisztere, 1929–1930-ban pedig másfél éven át irányította a külügyi tárcát. 1926 és 1939 között több állomáshelyen látta el hazája diplomáciai képviseletét.
Életútja
Gjirokastrai származású muszlim családban született a jemeniSzanaában. Középfokú tanulmányait az észak-albániai Szkutari (ma Shkodra) oszmán iskolájában végezte el, majd 1903-ban a konstantinápolyi Mekteb-i Mülkiyén szerzett közigazgatási oklevelet.[2] Végzése évében a janinai váli hivatalába osztották be. 1906-ig dolgozott ott, amikor kinevezték az epiruszi Konicse (ma Kónica(wd)) kajmakámjává. 1909-től rövid ideig Himara és Marglics (ma Margaríti), 1910–1911-ben az Ankara melletti Jabanabad (ma Kızılcahamam(wd)), 1911–1912-ben pedig a macedóniai Kircsova (ma Kicsevo) kajmakámi tisztségét töltötte be. 1912–1913-ban a Kajszeri szandzsák adminisztrációjának élén állt mutesarifként.[3] Köztisztviselői pályafutásával párhuzamosan az ifjútörök mozgalom politikáját támogatta, 1908-ban rövid időre a hatóságok Ankarába internálták. 1908 novemberében részt vett az egységes albán ábécé kérdésében döntő manasztiri kongresszuson.[4]
1913-ban bekapcsolódott az előző év végén függetlenségét kikiáltóAlbánia politikai életébe. Először rövid ideig a vloraiQemali-kormány külügyminisztériumának tanácsosa, majd 1913 novemberétől 1914 januárjáig Berat prefektusa volt. 1914 márciusától Turhan Përmeti kormányfő kabinetfőnökeként tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan a szerb területekről Albániába menekült muszlim albánok ügyeit intéző Muhaxhir Bizottság elnöki tisztét is betöltötte, rövid ideig pedig Vlora alpolgármestere volt. Az első világháború éveiben, 1916 februárjától 1919. január 12-éig Tirana alprefektusi tisztét töltötte be, nevéhez fűződik az első tiranai árvaház megszervezése és 1917. novemberi megnyitása.[5]
1920-tól 1923-ig ismét az albán belügyminisztériumban végzett tanácsadói munkát. Ezzel párhuzamosan az 1921. decemberi sorozatos kormányválságok időszakában két héten keresztül, 1921. december 12-e és december 24-e között Idhomene Kosturi kormányának belügyminisztere volt.[6] 1922 novemberétől rövid ideig Shkodra prefektusa volt. 1923-tól 1928-ig az albán nemzetgyűlés képviselőjeként politizált, időközben 1924 decemberétől egy hónapon át Vlora ügyvivő prefektusi tisztét is ellátta.[7] 1925-ben ő vezette azt a korrupciós bizottságot, amelynek vizsgálata végül Myfit Libohova pénzügyminiszter lemondásához vezetett.[8] 1926 februárjában indult diplomáciai pályafutása, 1928 júliusáig Albánia Szófiába is akkreditált ankarai követe volt, 1928–1929-ben pedig Belgrádban képviselte hazája érdekeit.[9]
Az Albán Királyság(wd) kikiáltását követően hivatalba lépő Koço Kota kormányában 1929. április 18-ától vezette a külügyi tárcát.[10] A kabinet feloszlását követően második kabinetjét 1930. március 6-án megalakító Pandeli Evangjeli is bizalmat szavazott neki, és 1930. november 3-áig folytathatta a külügyminiszteri munkát, ezzel párhuzamosan ügyvivőként a belügyi tárcát is irányította. 1930. novemberi lemondásához az vezetett, hogy az Albániában politikai-gazdasági hegemóniára törekvő olasz vezetés nem bízott a személyében.[11] Fico indulatos ember hírében állt, diplomatához képest könnyen elragadták indulatai és az indiszkréció sem állt távol a személyétől. A lemondását követően adott egyik interjújában például teljes nyíltsággal beszélt az olasz politikai vezetők elviselhetetlen arroganciájáról és tisztességtelenségéről (jóllehet, később az olasz diplomácia nyomására helyreigazítást kért az újságtól).[12]
1932-ben visszatért belgrádi állomáshelyére, és 1937-ig volt a jugoszláv fővárosban albán követ. 1937 decemberétől 1938 júliusáig Albánia athéni követe volt. Ezt követően kinevezték az akkor megszervezett berlini albán legátus első vezetőjének, megbízólevelét 1938. november 21-én nyújtotta át Adolf Hitlernek a berchtesgadeniBerghof(wd) rezidencián. Albánia 1939. április 7-ei megszállását követően júliusban diplomáciai megbízatása megszűnt, hazatérését követően pedig a megszálló hatóságok – Mehdi Frashëri és Lef Nosi társaságában – Olaszországba internálták.[13]
Szabadságát 1943-ban, Olaszország kapitulációját követően nyerte vissza, ezután hazatért Albániába. 1943 novemberében részt vett az Abaz Kupi vezette legitimista Törvényesség megalapításában.[14] Néhány hónappal később, 1944. január 23-án, hatvankét éves korában hunyt el Tiranában.[15]
↑Dervishi 2012 :21. • Pearson 2004 :306. és Elsie 2013 :140. szerint Fico 1929. január 14-én, Iliaz Vrionit váltva lett külügyminiszter. Levéltári adatok alapján az 1929. január 16-án leváltott Vrioni helyébe valójában ügyvivőként Milto Tutulani lépett, és Fico kinevezéséig ő vezette a tárcát. Vö. Dervishi 2012 :21.
↑Bakiu 2014:Gazmend A. Bakiu: Tirana e vjetër: Një histori e ilustruar. bot. i dytë, i plotësuar. Tiranë: Mediaprint. 2014. ISBN 9789928081018
↑Dervishi 2012:Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Fischer 2012:Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522
↑Pearson 2004:Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
.svg)
