Praznovszky Mihály

Praznovszky Mihály
Kerényi Ferenc emléktáblájának avatásakor
Kerényi Ferenc emléktáblájának avatásakor
Született1946november 29. (78 éves)
Salgótarján
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Hivatali idő
1993 2000
ElődBotka Ferenc
UtódRatzky Rita
SablonWikidataSegítség

Praznovszky Mihály (Salgótarján, 1946. november 29. –) magyar irodalomtörténész, muzeológus.

Életútja

Szülei Praznovszky Mihály műszerész és Szaniszló Ilona varrónő. 1965-ben érettségizett a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. 1971-ben a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés–könyvtár szakán, majd 1978-ban az ELTE könyvtár–történelem szakán végzett. 1981-ben szerezte meg egyetemi doktorátusát. 2000-ben szerezte meg az irodalomtudomány kandidátusa címet. 1976-tól 1982-ig a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója, 1982–1987 között a Nógrád megyei, majd az 1987–1993-as években a Veszprém megyei múzeumi igazgatóság vezetője, 1993–2000 között a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt. 1993-tól főtitkára a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke.

Munkássága

Kutatási területe Madách Imre és Mikszáth Kálmán. Rendszeresen publikál az alábbi folyóiratokban: Palócföld, Új Horizont, Irodalomismeret, Irodalomtörténeti Közlemények, Irodalomtörténet, Magyar Tudomány, Árgus, Pannon Tükör, Alföld, Magyar Könyvszemle, História, Veszprémi Szemle, Somogy, Credo, Lyukasóra, Magyar Múzeumok, Honismeret, Limes stb.[1]

Tagja volt a nagysikerű 100 szóban Veszprém történetíró pályázat zsűrijének, melyet 2022-ben a világon első alkalommal hirdettek meg középvárosban.

Főbb művei

  • Nógrád megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája, 1846–1978. Salgótarján, 1982
  • Madách és Nógrád a reformkorban: Tanulmányok. (Palócföld könyvek), Salgótarján, 1985
  • Nógrádi Mikszáth-lexikon. Egy kötetben, két részben. 1. rész: Személyek, 2. rész: Helyszínek; Mikszáth, Salgótarján, 1991
  • Kovács Sándor Iván–Praznovszky Mihály: Két költő egy szekéren. Arany János és Madách Imre nógrádi találkozása. Függelékül az Arany-Madách levelezéssel; előszó Keresztury Dezső; Mikszáth, Salgótarján, 1991 (A Magyar Irodalomtörténeti Társaság kiskönyvtára)
  • Menyői Tolvay Ferenc végrendelete. (Praznovszky Bencével), Salgótarján, Nógrád Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1995
  • Tájirodalom. (Tanulmánykötet a táj és az irodalom kapcsolatáról.) Veszprém, 1996
  • Az öreg batár utasai. (Mikszáth tanulmányok.) Bp., 1997
  • "A szellemdiadal ünnepei" - A magyar irodalom kultikus szokásrendje a XIX. század közepén. Bp., 1998
  • Mikszáth Kálmán. Bp., 1999
  • Veszprém anno... Fotográfiák a régi Veszprémről; Művészetek Háza, Veszprém, 2000
  • Nemesvámos; CEBA, Bp., 2001 (Az ezredforduló települései)
  • A kalamáristól az enterig. Írások az irodalmi muzeológiáról; PIM, Bp., 2001
  • Orbis pictus. A látható világ. A megfestett város; szerk. Hegyeshalmi László, Holényi Zsuzsa, Praznovszky Mihály; Művészetek Háza, Veszprém, 2001
  • Az ember tragédiája és az európai emberiség-költemény. Tanulmányok; szerk. Praznovszky Mihály; BBMK, Salgótarján, 2002 (Palócföld könyvek)
  • Mestermű Galéria. Tíz éve a város szívében. Jubileumi évkönyv; összeáll. Praznovszky Mihály; Mestermű Galéria, Veszprém, 2002
  • Tér-mozaik. Fejezetek az Óváros tér történetéből; szerk. Praznovszky Mihály; Önkormányzat, Veszprém, 2002 (Veszprém városi füzetek)
  • Időről időre; Művészetek Háza, Salgótarján–Veszprém, 2002 (Palócföld könyvek)
  • Horpács; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)
  • Veszprémi köszöntők. Gizella-napi ünnepi köszöntők, 1992-2002; összeáll. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Veszprém, 2003 (Veszprém városi füzetek)
  • A Krúdyak Szécsénykovácsiban; összeáll. Praznovszky Mihály; Mikszáth Társaság, Horpács, 2003 (Mikszáth könyvestéka)
  • Jókai Mór: Kakas Márton Füreden; összeáll. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2005 (Jókai-napi könyvek)
  • Ketten egy városról / Horváth István: A bazalton nőtt erdők népe / Praznovszky Mihály: "Három város" egy völgyben; Palócföld–BBMK, Salgótarján 2005 (Palócföld könyvek)
  • Az én jeles mondatom. Mikszáth Kálmán füveskönyve; vál., összeáll., utószó Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2005
  • Füredi halhatatlanok; vál., szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2005 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Madách vendéget vár; Mikszáth Társaság, Horpács, 2006 (Mikszáth könyvestéka)
  • Pósa Lajos, a szelíd költő; SikerX Bt., Bp., 2006
  • Krúdy Gyula: Holdas este Füreden; vál., szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2006 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Bölcsesség és bohóság. Jókai Mór füveskönyve; összeáll. Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2006
  • Jókai Mórnál, a füredi uradalomban; összeáll. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2006 (Jókai-napi könyvek)
  • A hatodik, hetedik ember az országban Mikszáth-tanulmányok; Zöld Kalamáris, Veszprém, 2006 (Mikszáth könyvestéka)
  • Gubicza Ferenc, Balatonfüred város díszpolgára; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2007 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Pannóniai töredékek; Zöld Kalamáris Bt., Veszprém, 2007
  • Illyés Gyula és Németh László Balatonfüreden; szerk., összeáll. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2007 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Jeles vámosiak arcképcsarnoka; összeáll. Praznovszky Mihály; Önkormányzat, Nemesvámos, 2008
  • Ember is, magyar is, magam is. József Attila füveskönyve; vál., összeáll. Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2008
  • Mikszáth Kálmán: A mi külön fejedelmünk. Írások Jókai Mórról; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2008 (Jókai-napi könyvek)
  • Simon Károly, Balatonfüred város díszpolgára; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2009 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Jókai Mór: Debreceni idill; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2009 (Jókai-napi könyvek)
  • Múlt ifjúság tündértaván. Vajda János szerelmei; szerk. Praznovszky Mihály; Holnap, Bp., 2009 (Szerelmes magyar írók)
  • Minden másképp van. Karinthy Frigyes füveskönyve; vál., összeáll. Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2009
  • Zákonyi Ferenc: A savanyúvizek városában. Írások Balatonfüredről; szerk. Praznovszky Mihály, függelék Tóth Györgyi; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2009 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Utazás Mikszáthtal Palócországban; Nógrád Megye Önkormányzata, Salgótarján, 2010 (Nógrád, a varázslatos világ)
  • Szindbád a Balaton partján. Mesék, álmok, történetek; Balatonfüred Város, Balatonfüred, 2010 (Tempevölgy könyvek)
  • Utóhangok Az arany emberhez; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2010 (Jókai-napi könyvek)
  • Tizenkét Mikszáth-interjú; szerk. Praznovszky Mihály; Mikszáth Kálmán Társaság, Horpács, 2010 (Mikszáth könyvestéka)
  • Nem ért engem a világ! Petőfi Sándor füveskönyve; vál., szerk. Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2010
  • Mikszáth Kálmán: A székelyek között; összeáll., szerk. Praznovszky Mihály; Noran Libro, Bp., 2010
  • Krúdy Gyula: Fogynak a kövér emberek; összeáll. Praznovszky Mihály; Prospektus Ny., Veszprém, 2011 (A Prospektus Nyomda Krúdy-kiskönyvtára)
  • Utazások Jókaival Európában; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2011 (Jókai-napi könyvek)
  • Barátaim társaságában; Prospektus Ny., Nemesvámos–Veszprém, 2011
  • Krúdy Gyula: Jégkirályné-keringő; szerk. Praznovszky Mihály; Prospektus Ny., Veszprém, 2012 (A Prospektus Nyomda Krúdy-kiskönyvtára)
  • Jókai és Abbázia; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal, Balatonfüred, 2012 (Jókai-napi könyvek)
  • Húsz éves a Mestermű Galéria. A második évtized. Jubileumi évkönyv; összeáll. Hegyeshalmi László, Praznovszky Mihály, fotó Szelényi Károly; Mestermű Galéria, Veszprém, 2012
  • 20 év, 20 vers. Salvatore Quasimodo versünnep Balatonfüreden, 1993-2012. Nagydíjas versek; szerk. Cserép László, Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2012 (Tempevölgy könyvek)
  • Batsányi kiskönyv; összeáll. Praznovszky Mihály; Wass Albert Könyvtár és Múzeum, Tapolca, 2013
  • Levelek a Lipták-házba. Örkény István levelei Lipták Gábornak; szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2013 (Tempevölgy könyvek)
  • Krúdy Gyula: Akik azért utaztak messze földre, hogy jól megebédeljenek; szerk. Praznovszky Mihály; Prospektus Ny., Veszprém, 2013 (A Prospektus Nyomda Krúdy-kiskönyvtára)
  • Tábori Kornél: Jókai regénye; szerk. Praznovszky Mihály; Közös Önkormányzati Hivatal, Balatonfüred, 2013 (Jókai-napi könyvek)
  • A csontfalak közt valami történik; szerk. Praznovszky Mihály; Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály, Balatonfüred, 2013 (Tempevölgy könyvek)
  • A ház és gazdája. 100 éve született Lipták Gábor, 1912-1985; szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüredi Városi Könyvtár, Balatonfüred, 2013
  • Petrőcz Lászlóné Balatonfüred város díszpolgára; szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2013 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai)
  • Krúdy Gyula: Búcsú Senki szigetétől; szerk. Praznovszky Mihály; Prospektus Ny., Veszprém, 2014 (A Prospektus Nyomda Krúdy-kiskönyvtára)
  • Jókai Mór: "Oh, te édes szép magyar nyelvem!". Jókai és a magyar nyelv; szerk. Praznovszky Mihály; Közös Önkormányzati Hivatal Művelődési Osztály, Balatonfüred, 2014 (Jókai-napi könyvek)
  • Mesés Füred; OOK Press, Balatonfüred–Veszprém, 2014 (Tempevölgy könyvek)
  • Németh István Péter–Praznovszky Mihály: A számkivetett hűsége. Írások Batsányi Jánosról; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2014 (Tempevölgy könyvek)
  • Madách Imre napjai a magyar irodalomban, 1861-1864; gyűjt., sajtó alá rend., jegyz. Praznovszky Mihály; SikerX, Bp., 2015
  • A komáromi fiú, aki meghódította a világot; szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., Balatonfüred, 2015 (Jókai-napi könyvek)
  • A bor füveskönyve. Borban az igazság; vál., szerk., utószó Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2016
  • Krúdy Gyula: Holdas este Füreden; vál., szerk. Praznovszky Mihály; 2. jav., bőv. kiad.; OOK-Press, Veszprém, 2016
  • A Jókai-kultusz fővárosa; szerk. Praznovszky Mihály; Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., Balatonfüred, 2016 (Jókai-napi könyvek)
  • Krúdy Gyula: Aranytükrös kávéházban. Írások Eötvös Károlyról; összeáll. Praznovszky Mihály; Praznovszky Mihály, Veszprém, 2017 (Eötvös könyvek)
  • Ami összeköt bennünket. Kárpátalja és Balatonfüred közös irodalmi öröksége; Balatonfüredi Kárpátalja Baráti Közhasznú Egyesület, Balatonfüred, 2017
  • Írók és kultuszok tanulmányok; Művészetek Háza, Veszprém, 2017 (Vár ucca műhely könyvek)
  • Madách Arany évei. Madách Imre és Arany János irodalmi barátsága; Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete, Bp., 2017
  • Nemesvámos, ahol élünk, 2007-2017; szerk. Praznovszky Mihály; Nemesvámos, Önkormányzat, 2017
  • Ó, evés gyönyörűsége. A gasztronómia füveskönyve; vál., szerk., utószó Praznovszky Mihály; Lazi, Szeged, 2017
  • Két évforduló között. Eötvös Károly-tanulmányok; szerk. Praznovszky Mihály; Prospektus ny., Veszprém, 2017 (Eötvös könyvek)
  • György Péter János–Praznovszky Mihály: A szabadság embere. Bozzay Pál élete és művei; Önkormányzat, Zánka, 2018
  • A savanyúvízről okos és érdekes dolgokat elmesélő szíves kalauz, melyben híres magyar embereket, páratlan eseményeket, válogatott recepteket, fontos balatonfüredi történeteket és épületeket esmértető leírások olvashatók úgy, amint voltak, s amelyeket szerzett és összeszedegetett egy jeles szerző; OOK Press, Veszprém, 2018
  • Arcok és sorsok Nemesvámos évszázadaiból; összeáll. Praznovszky Mihály; Önkormányzat, Nemesvámos, 2019
  • Küzdelmek és csetepaték. Egy megye évtizedei a reformkorban; Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján, 2019
  • A piros ruhás lány. Levelek a rabtáborból; szerk. Praznovszky Mihály; Önkormányzat, Balatonfüred, 2019

Elismerések, díjak[2]

  • Madách-díj (1984)
  • Nagy Iván-díj (1986)
  • Toldy Ferenc-díj (1987)
  • Madách Imre-díj (1994)
  • Gizella-díj (1997)
  • Mikszáth Kálmán-emlékérem (1997)
  • Batthyány-emlékérem (1999)
  • Krúdy Gyula-emlékérem (1999)
  • Pro Urbe Salgótarján (1999)
  • Veszprém Megyéért Érdemérem (2000)
  • Balassi-emlékérem (2004)
  • Bulcsu-emlékdíj (2008)
  • A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2010)

Jegyzetek

  1. Praznovszky Mihály. inaplo.hu. [2018. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 3.)
  2. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Források

Read other articles:

ArupJenisPribadi, FirmaIndustriRancangan, Rekayasa teknologi konstruksi, mekanikal & elektrikal dan Konsultasi bisnisDidirikan1946 oleh Sir Ove N. ArupKantorpusatLondon, InggrisTokohkunciPhilip Dilley (Direktur)Terry Hill (Komisaris)PendapatanGB£880 juta (2009)[1] (sekitar Rp.14.52 triliun[2])KaryawanSekitar 10.000Situs webwww.arup.com Arup adalah sebuah firma profesional kelas dunia berkantor pusat di London, Inggris yang melayani rekayasa teknologi, rancangan, perencana...

 

Saudi ArabiaInformationAssociationSaudi Arabian Handball FederationCoachErlingur RichardssonCaptainHassan Al-JanabiColours 1st 2nd ResultsWorld ChampionshipAppearances10 (First in 2003)Best result19th (2003, 2013)Asian ChampionshipAppearances15 (First in 1977)Best result 3rd (2002, 2008, 2012, 2022) Last updated on Unknown. The Saudi Arabia national handball team is the national handball team of Saudi Arabia and is controlled by the Saudi Arabian Handball Federation. The team has participate...

 

Karim Adeyemi Adeyemi, 2022Informasi pribadiNama lengkap Karim-David Adeyemi[1]Tanggal lahir 18 Januari 2002 (umur 22)Tempat lahir Munich, JermanTinggi 180 m (590 ft 7 in)[2]Posisi bermain PenyerangInformasi klubKlub saat ini Borussia DortmundNomor 27Karier junior2008–2010 TSV Forstenried2010–2012 Bayern Munich2012–2018 SpVgg Unterhaching2018–2020 Red Bull SalzburgKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2018–2022 Red Bull Salzburg 68 (27)2018–2020 ...

Türkiye 1.Lig 1975-1976 Competizione Türkiye 1.Lig Sport Calcio Edizione 18ª Organizzatore TFF Luogo  Turchia Partecipanti 16 Formula Girone unico Sito web tff.org Risultati Vincitore  Trabzonspor(1º titolo) Retrocessioni  Ankaragücü Balıkesirspor Statistiche Miglior marcatore Cemil Turan (17) Osman Renkliyurt (17) Incontri disputati 240 Gol segnati 479 (2 per incontro) Cronologia della competizione 1974-75 1976-77 Manuale L'edizione 1975-1976 della Türk...

 

Former canal in Wales Glamorganshire CanalThe Glamorganshire Canal at Nightingales Bush, Pontypridd.SpecificationsLocks52StatusMostly filled in; part under A470 road; part footpaths.HistoryOriginal ownerGlamorganshire Canal Navigation CoPrincipal engineerThomas DadfordOther engineer(s)Thomas SheasbyDate of act1790Date completed1794Date closed1898, 1915, 1942, 1951GeographyStart pointMerthyr TydfilEnd pointCardiff DocksBranch(es)Aberdare Canal vteGlamorganshire Canal Legend Canal Head, Cyfarth...

 

2007 edition of the Davis Cup 2007 Davis CupDetailsDuration6 February – 2 December 2007Edition96thChampionWinning Nation United States← 2006 2008 → The 2007 Davis Cup was the 96th edition of the Davis Cup, a national teams competition in men's tennis. Sixteen teams participated in the World Group and 123 took part in different regional groups. The final took place 30 November - 2 December at the Memorial Coliseum in Portland, Oregon, United States, with the United States de...

Class of chemical compounds Not to be confused with Keratin. Chemical structure of keratan sulfate Keratan sulfate (KS), also called keratosulfate, is any of several sulfated glycosaminoglycans (structural carbohydrates) that have been found especially in the cornea, cartilage, and bone. It is also synthesized in the central nervous system where it participates both in development[1] and in the glial scar formation following an injury.[2] Keratan sulfates are large, highly hyd...

 

  「俄亥俄」重定向至此。关于其他用法,请见「俄亥俄 (消歧义)」。 俄亥俄州 美國联邦州State of Ohio 州旗州徽綽號:七葉果之州地图中高亮部分为俄亥俄州坐标:38°27'N-41°58'N, 80°32'W-84°49'W国家 美國加入聯邦1803年3月1日,在1953年8月7日追溯頒定(第17个加入联邦)首府哥倫布(及最大城市)政府 • 州长(英语:List of Governors of {{{Name}}}]]) •&...

 

For the headland in Koblenz, Germany, see Deutsches Eck. Overview of the most important transport routes in the region (large map), Kleines Deutsches Eck (l.below), Rosenheimer Kurve (l. above) The Deutsches Eck (German Corner) is the name given to the shortest and most convenient road and railway link between the Austrian metropolitan region of Salzburg and the Tyrolean Unterland with the state capital Innsbruck. Due to the mountainous landscape and the irregular course of the border, the ma...

The early life of Pope Benedict XVI concerns the period from his birth in 1927 through the completion of his education and ordination in 1951. Background and childhood (1927–1943) Joseph Alois Ratzinger was born on 16 April (Holy Saturday) 1927 at 11 Schulstrasse, his parents' home in Marktl am Inn, Bavaria and baptised on the same day. He was the third and youngest child of Joseph Ratzinger Sr. (1877–1959), a police officer, and his wife, Maria (née Peintner) (1884–1963), whose famil...

 

American physician, occultist and writer (1825–1875) Paschal Beverly RandolphBorn(1825-10-08)October 8, 1825New York City, U.S.Died(1875-07-29)July 29, 1875 (aged 49)Toledo, Ohio, U.S.Spouse(s)Mary Jane Randolph (m. 1850; div. 1864)Kate Corson (?–1875) Paschal Beverly Randolph (October 8, 1825 – July 29, 1875) was an American medical doctor, occultist, spiritualist, trance medium, and writer. He is notable as perhaps the first person to introduce the principles of erotic alchemy to Nor...

 

Orléanais BenderaLambang kebesaranCountryFranceZona waktuCET Orléanais (pengucapan bahasa Prancis: [ɔʁleanɛ]) adalah bekas provinsi di Prancis yang berada di sekitar kota-kota Orléans, Chartres, dan Blois. Nama ini berasal dari Orléans, kota utama dan ibu kota tradisional. Provinsi ini dahulunya merupakan salah satu yang masuk wilayah Prancis yang dipecah sebelum Revolusi Prancis. Wilayah ini merupakan negara di sekitar Orléans, pagus Aurelianensis; yang terletak di kedua tepi S...

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (نوفمبر 2019) كأس الاتحاد الإنجليزي 1873–74 تفاصيل الموسم كأس الاتحاد الإنجليزي  النسخة 3...

 

Person who has migrated to an area and established permanent residence there Settlers and Colonist redirect here. For other uses, see Settler (disambiguation) and Colonist (disambiguation). A (1850) depiction of the first medieval settlers arriving in Iceland A settler is a person who has immigrated to an area and established a permanent residence there. A settler who migrates to an area previously uninhabited or sparsely inhabited may be described as a pioneer. Settlers are generally thought...

 

Historic building in Florence, Italy Ospedale degli Innocenti, Florence. The Ospedale degli Innocenti (Italian pronunciation: [ospeˈdaːle deʎʎ innoˈtʃɛnti];) 'Hospital of the Innocents', also known in old Tuscan dialect as the Spedale degli Innocenti, is a historic building in Florence, Italy. It was designed by Filippo Brunelleschi,[1][2] who received the commission in 1419 from the Arte della Seta. It was originally a children's orphanage. It is regarded as a ...

Province of the Netherlands This article is about the Dutch province. For other uses, see Zeeland (disambiguation). Not to be confused with Zealand, Zealandia, New Zealand, or Seeland. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenge...

 

Emblem of the Italian RepublicArmigerItalian RepublicAdopted5 May 1948CrestNoneShieldUpon a cogwheel proper, the Stella d'Italia (Star of Italy)SupportersOlive and oakMottoREPVBBLICA ITALIANA[a] The emblem of the Italian Republic (Italian: emblema della Repubblica Italiana) was formally adopted by the newly formed Italian Republic on 5 May 1948. Although often referred to as a coat of arms (or stemma in Italian), it is an emblem as it was not designed to conform to traditional herald...

 

Pour les articles homonymes, voir Famille (homonymie). En classification scientifique des espèces, la famille est un taxon qui rassemble les genres ayant une certaine proximité phylogénétique, en étant issus d'un dernier ancêtre commun relativement récent. Principaux rangs taxinomiques. Terminaisons latines indiquant le rang Article connexe : Rang taxonomique#Terminaisons latines indiquant le rang. Le nom scientifique des familles se termine par le suffixe -aceae chez les plantes...

Runtime environment used by Android ARTDeveloper(s)GoogleRepositoryandroid.googlesource.com/platform/art/Written inC, C++Operating systemAndroidIncluded withAndroidPredecessorDalvikTypeRuntime environmentLicenseApache License 2.0[1]Websitesource.android.com/docs/core/runtime  Android Runtime (ART) is an application runtime environment used by the Android operating system. Replacing Dalvik, the process virtual machine originally used by Android, ART performs the translation of the...

 

American singer and musician (1930–2007) For the Vietnamese singer, see Don Hồ. For the programmer, see Notepad++. Don HoBackground informationBirth nameDonald Tai Loy HoBorn(1930-08-13)August 13, 1930Honolulu, Territory of HawaiiDiedApril 14, 2007(2007-04-14) (aged 76)Honolulu, Hawaii, U.S.GenresTraditional popHawaiian MusicOccupation(s)Singer, musicianInstrumentVocalsYears active1959–2007LabelsReprise RecordsMusical artist Donald Tai Loy Ho[1] (simplified Chinese: 何...