Lipták Pál és Gábriel Emma (1879–1946) fiaként született Budapesten. Szülővárosában járt középiskolába, majd a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett[3] A háború előtt kenderrel és lennel kereskedett.[4]
1944-ben Balatonfüredre költözött, ott kezdte gyűjteni a település és tágabb környéke, elsősorban a Balaton-felvidék helytörténeti emlékeit, amiket részben levéltári kiadványokban, részben ifjúsági könyvekben jegyzett le.
1947-től betegeskedett. Az 1950-es évek elejétől publikált a Pesti Naplóban, a Magyar Nemzetben és a Népszavában. 1957-től a Veszprémi Szemle szerkesztője volt. Számos néprajzi tárgyat gyűjtött; házát az utolsó irodalmi szalonként emlegetik.[3]
Házastársa Dobner Piroska (1913–1988) volt, akit 1934. június 19-én Budapesten, a Józsefvárosban vett nőül.[5]
A Lipták-ház
A 71-es főút mellett fekvő balatonfüredi házának (Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 36.) építője és első tulajdonosa Gyapai Nándor, a helyi vitorlásklub gondnoka, Lipták Gábor feleségének nagyapja volt. 1946-tól folyamatosan látogatták különböző művészek, többek közt Szabó Lőrinc, Németh László, Illyés Gyula, Borsos Miklós, Amerigo Tot, Örkény István, Egry József, Tamási Áron, Bernáth Aurél és mások. Bejegyzéseiket a vendégkönyvekben mai napig meg lehet tekinteni. Az ellátás egyszerű volt: köménymagos leves, amibe, ha jött valaki, egy új pohár vizet töltöttek, lángos, valamint a saját termelésű bor. Megfordult a házban a Nobel-díjas Salvatore Quasimodo is magyarországi látogatásakor, ő ültette a második fát Rabindranath Tagore sétányán. Egy ízben a PEN-Club teljes magyar tagozata is leköltözött egy napra. Itt írta Örkény István a Tótékat, Szabó Lőrinc pedig a házigazdának diktálta le a Huszonhatodik év című versciklus tisztázatát,[6] kéziratait ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik. Lipták Gábor végrendeletében meghagyta, hogy a ház a Művészeti Alap kezelésében és a Magyar Állam tulajdonában legyen.[4] Az 1990-es rendszerváltás sokáig késleltette a végrehajtást. 1998-ban Rácz Péter újította fel az épületet, ami ma a Magyar Fordítóház.[7]
