PROFILPELAJAR.COM

	Porosz Királyság
	Német Szövetség állama (1815–1866); Északnémet Szövetség állama (1867–1871); Német Császárság tagállama (1871–1918);
	Königreich Preußen (németül) 1701 – 1918
; Poroszország nagycímere	; A Porosz Királyság zászlaja
	Nemzeti himnusz: Heil dir im Siegerkranz; (Üdvözöllek a győztesek királyságában);
	Általános adatok
Fővárosa	Berlin; Königsberg (1806)
Terület	348 779 km² (1871)
Népesség	40 169 219 fő (1918)
Államvallás	protestantizmus
	Kormányzat
Államforma	abszolút monarchia; (1701–1848); alkotmányos monarchia; (1848–1918)
Uralkodó	porosz király
Dinasztia	Hohenzollern
Kormányfő	miniszterelnök
Elődállam	Utódállam
←	→
	A Wikimédia Commons tartalmaz Porosz Királyság témájú médiaállományokat.

A Porosz Királyság (németül: Königreich Preußen) egy történelmi porosz államalakulat volt, ami 1701 és 1918 között állt fenn, és jelentette a német egyesítést követően 1871-ben kikiáltott Német Császárság vezető tagállamát egészen az 1918-as, első világháborút követő felbomlásáig.^[1] Ugyan a nevét a történeti porosz régióról kapta, ám székhelye és főbb elterülése a Brandenburgi őrgrófság területén volt, amivel a porosz állam 1618 óta alkotott perszonáluniót, Brandenburg–Poroszország néven. Fővárosa Berlin volt,^[2] államfőjét, a porosz királyt a Hohenzollern-ház tagjai adták.

A Porosz Királyság az egységes Német Birodalom (1871–1945) jogelődjének tekinthető, ezzel a mai Német Szövetségi Köztársaság elődállama.^[1] Poroszországot a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947-ben végleg felszámolta, ám az első világháború után alakult Porosz Szabadállam (1918–1947) jelentős demokratikus erő volt a Weimári Németországon belül az 1932-es nacionalista puccsig. A Királyság 1815 és 1866 között a Német Szövetség, 1867 és 1871 között az Északnémet Szövetség, 1871-től pedig a Német Császárság vezető tagállama volt.

Általános

Poroszország nevének eredete

Poroszország neve egy balti nép nevéből ered. A porosz a Balti-tenger partvidékén élő balti nép volt, melyet az odatelepülő német lovagok, a Német Lovagrend megalapítói „germanizáltak”.

Poroszország névvel kezdetben csak a birodalmi határon kívül eső területeket illették, melyeket később Nyugat-, és Kelet-Poroszország néven illesztettek a német fennhatóság alatt álló területekbe. 1446 és 1772 között ezeken a területeken két államalakulat létezett: A Német Lovagrend és a Királyi Poroszország. Utóbbi a német hódításig lengyel fennhatóság alatt állott.

Csupán a 18. századtól kezdve hívták a Hohenzollern család uralma alatt lévő területeket egységesen Poroszországnak.

Brandenburg

A 17. század elején Brandenburg kiterjedt fejedelemség volt, egy töredezett államalakulat Észak-Németország területén. Fővárosa az 1240-ben alapított Berlin volt. A fejedelemség nagyszámú kisvárosában sok kézműves élt, de az ország sem a 15., sem a 18. században nem volt iparilag fejlettnek mondható. A szomszédos Porosz Hercegséget a Német Lovagrend bukása után az eredetileg sváb származású, Brandenburgban jelentős befolyással bíró Hohenzollern-dinasztia uralta. 1618-ban azonban kihalt a Hohenzollern-család porosz ága, így Kelet-Poroszország egyesült Brandenburggal. Az 1648-as vesztfáliai béke értelmében megkapta Pomeránia területét és több kisebb tartományt is. A fejedelemség ügyesen a maga javára fordította a vallási üldözések miatti népmozgásokat. Frigyes Vilmos nagy számban telepített le az országban külföldieket, akik főleg Franciaországból és a katolikus fejedelemségekből érkeztek: hugenottákat, zsidókat, és protestánsokat. A képzett iparos bevándorlók nagy száma fellendítette a porosz ipart, megkezdődött a fejlődés. A bevándorlás a növekvő adóbevételek révén megerősítette a porosz államot.

Poroszország felemelkedése

A spanyol örökösödési háborúban I. Lipót császár szorongatott helyzetbe került, amikor francia csapatok gyülekeztek az osztrák tartományok határánál. Ezt a helyzetet kihasználva, III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (1688–1713) Ausztriának nyújtott segítsége fejében kialkudta, hogy az uralma alatt lévő területeken megalapítsa a Porosz Királyságot. 1701. január 18-án fejére tette a koronát és I. Frigyes néven Poroszország királyává kiáltotta ki magát. Ezzel az eseménnyel megkezdődött Poroszország felemelkedése helyi hatalomból európai hatalmi tényezővé.

Területi gyarapodás

Az első uralkodó alatt a Porosz Királyság viszonylag szerény méretű területekkel gyarapodott. I. Frigyes az Orániai-házból való édesanyjától örökölte a Lingeni Grófságot Vesztfália tartományban, melyet összekapcsoltak Tecklenburggal. Uralkodása alatt I. Frigyest a Svájc nyugati részében található Neuenburg-ban is fejedelemmé választották, és a mindenkori porosz királyok meg is tartották ezt a címet 1848-ig, egy rövid időszak kivételével a napóleoni háborúk alatt.

I. Frigyes Vilmos porosz király (1713–1740), a „katonakirály”, uralkodása alatt a Porosz Királyság területe jelentősen gyarapodott. Frigyes Vilmos az ún. „északi háború” során megszállta Elő-Pomerániát, mely tettét azzal magyarázta, hogy a Svédországgal harcban álló oroszok ellen akarta megvédeni a területet. A megszállás XII. Károly svéd királynak sem tetszett, így Poroszország hamarosan a svédellenes szövetségben találta magát.

Az északi háborút lezáró stockholmi békében Svédország a Porosz Királyságnak átadta Szczecin (Stettin) városát, és Elő-Pomeránia keleti területeit egészen a Peene folyóig.

A spanyol örökösödési háborút lezáró 1713-as utrechti béke rendelkezése értelmében Poroszország megkapta a Gelderni Hercegség egy részét.

A Porosz Királyság igazán jelentős területi gyarapodása Nagy Frigyes (1740–1786) uralkodása alatt ment végbe. Frigyes király uralkodását Szilézia megszerzésével kezdte, melyet az Ausztria ellen vívott háborúban szerzett meg. A háborús győzelem eredményeként megkapta Mária Teréziától Glatz Grófságot is. Egy későbbi háborúban Frigyes megvédte ezeket a szerzeményeket.

1744-ben Nagy Frigyes király megszállta Kelet-Frízföldet is, melyet egy korábbi béke a hollandoknak ítélt, utóbbiak azonban nem kívánták a területet országukhoz csatolni.

A Porosz Királyság keleti terjeszkedésére Lengyelország három felosztása során került sor. 1772-ben, az első felosztás során szerzett területekkel kialakult a szárazföldi kapocs a korábbi Brandenburg és Kelet-Poroszország között.

A terjeszkedést II. Frigyes Vilmos (1786–1797) folytatta, akire öröklés révén frank területek szálltak. Ennek során 1791-ben porosz uralom alá kerültek Ansbach és Bayreuth hercegségei, azonban a területeket 1806-ban át kellett adni Bajorországnak.

1793-ban, Lengyelország második felosztása során Poroszország hatalmas területekkel gyarapodott keleti irányba. A királysághoz került Nagy-Lengyelország tartomány Poznań, Kalisz és Łódź városokkal.

1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása során porosz kézbe került Mazóvia Varsóval, valamint Białystok. Ezeket a tartományokat Új-Kelet-Poroszország (Neuostpreußen) néven szervezték meg.

1815-ben, a bécsi kongresszus értelmében a Lengyelország felosztása során szerzett területekből mindössze Nyugat-Poroszország maradt meg Danziggal.

Az 1803-ban elfogadott birodalmi döntés, az ún. Reichsdeputationshauptschluß értelmében számos enklávé területet és kisebb hercegséget Poroszországhoz csatoltak. III. Frigyes Vilmos (1797–1840) uralkodása alatt ennek során kerültek porosz kézbe az észak-németországi egyházi birtokok, valamint Erfurt, Eichsfeld, Hildesheim, Paderborn, Münster egyes részei, Quedlinburg, Essen, valamint a következő városok: Mühlhausen, Nordhausen és Goslar.

A bécsi kongresszus döntései értelmében Elő-Pomeránia nyugati része, Rügen sziget, valamint a Szász Királyság egy nagyobb darabja szintén porosz kézbe került.

További területi döntések alapján Nassau és Hessen-Darmstadt átadta a Porosz Királyságnak töredezett területeit északon, így létrejöhetett Poroszország területén az egységes Rajnavidék (Rheinland).

Franciaország a napóleoni háborúk lezáródása után átadni kényszerült Saarbrücken és Saarlouis városait a hozzájuk tartozó területekkel.

Az egykori Gelderni hercegségnek a Maas folyótól minden nyugatra fekvő része, a Maas folyótól keletre egy keskeny sáv és az exklávék és Eltentől nyugatra és északra fekvő határmenti területek (Huissen (klevei nyelvjárás: Hüüsse), Malburgen (Malburg), Zevenaar (Sevenaer), Lobith és Wehl (Weel)), valamint a Waaltól délre fekvő Kekerdom és Leuth (Loeth) véglegesen Hollandiához került.

Egyúttal azonban Poroszországhoz is kerültek holland területek: Schenkenschanz (Schenkenschans) exklávé és Borghees, Speelberg, Leegmeer és a Klein-Netterden községek, amelyek ma Emmerich am Rhein-hez (Emmerik aan de Rijn) tartozó kerületek.

IV. Frigyes Vilmos alatt (1840–1858) a német délnyugaton, Svábországtól délre található Hohenzollern tartomány is Poroszország részévé vált egy államközi szerződés értelmében.

I. Vilmos királysága alatt (1861–1888) zajlott a dán–német háború, melynek során Poroszország megszerezte Schleswig és Lauenburg tartományokat. A háborúba Ausztria is belekeveredett a dánok oldalán, a poroszok azonban győzelmet arattak a Habsburgot felett, így megszerezték Holstein tartományt is. Az osztrákokkal szembeni büntetésként I. Vilmos király beolvasztotta államába a Hannoveri Választófejedelemséget, a Hesseni Hercegséget, Nassaut, Frankfurt am Main szabad várost, valamint a Hesseni Nagyhercegség jelentős területeit.

I. Vilmos uralkodásának legjelentősebb motívuma a német egység megvalósítása porosz vezetéssel.

II. Vilmos (1888–1918) immáron császársága alatt egy 1890-ben Nagy-Britanniával kötött nemzetközi szerződés során Poroszországhoz kerültek a Helgoland szigetek. Poroszország cserébe lemondott Zanzibár gyarmatáról.

A területi gyarapodás számszerű illusztrációja

Jól illusztrálja Poroszország területi gyarapodását, hogy míg 1440-ben, a brandenburgi választófejedelem 29 478 km² felett uralkodott, addig Vilmos császár 348 437 km² felett gyakorolt hatalmat.

Poroszország a bécsi kongresszus (1815) után
Poroszország a porosz–francia háború után (1871)
Poroszország az első világháború után (1919)

Poroszország az I. világháborús vereség után

A Porosz Királyság a háborús vereség után köztársasággá alakult, hivatalos elnevezése Porosz Szabadállam (Freistaat Preußen, 1918–1947) lett. Egy 1929-es népszavazás értelmében Waldeck és Pyrmont államok csatlakoztak Poroszországhoz.

Poroszország utolsó miniszterelnöke a bajor származású Hermann Göring volt, aki azonban hiába próbált Hitlernél különleges pozíciót kialkudni^[forrás?] a legnagyobb német állam számára. Hitler hatalomra jutása után a birodalom szövetségi jellegét hamarosan felszámolták, majd a közigazgatás területi rendszerét is átalakították, megszüntetve az egyes német államokat, így Poroszországot is. Az új felosztás egységeinek elnevezése Gau volt, Poroszország helyén többet is kialakítottak, de határaik a német államok korábbi egymás közötti határaira sem voltak tekintettel.

Németországnak a második világháború utáni, a megszálló szövetséges hatalmak által irányított területi újrarendezése szintén csak nagy vonalakban vette figyelembe a történelmi német államok határait, Poroszországot pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése feloszlatta. A 18 új német tartomány (állam) szinte mindegyike kapott belőle kisebb-nagyobb részt, ahogy Németország új keleti határán túl Lengyelország és a Szovjetunió is.

A porosz állam megszűnése

A második világháború után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947. február 25-i 46-os számú döntése kimondta a porosz állam megszűnését.

A határozat szövege

A porosz állam megszűnéséről

A porosz állam, mely a militarizmus és német reakcionizmus mindenkori hordozója, ezúton megszűnik. A népek békéjének és biztonságának fenntartását szem előtt tartva, valamint azzal a szándékkal, hogy a politikai életet Németországban ismét demokratikus alapokra helyezzük, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a következő határozatot hozza:

I. Cikkely

A porosz állam központi kormányával és alárendelt hatóságaival ezúton megszűnik.

Porosz királyok listája

A Porosz Királyság királyai:

I. Frigyes, 1688–1713 (1701-től a királyi cím viselője)
I. Frigyes Vilmos, 1713–1740
II. "Nagy" Frigyes, 1740–1786
II. Frigyes Vilmos, 1786–1797
III. Frigyes Vilmos, 1797–1840
IV. Frigyes Vilmos, 1840–1858
I. Vilmos, 1858-1888 (1871-től császár)
III. Frigyes, 1888
II. Vilmos, 1888–1919

Poroszország uralkodóinak teljes listájáról lásd a Poroszország és Brandenburg uralkodóinak listája c. szócikket.

Népesség

Poroszország népességi és területi fejlődése az 1640 és 1939 közötti időszakban erősen növekvő tendenciát mutat.^[3]

Év	Népesség (millió fő)	Terület (km²)
1640	~1	79 500
1688	1,4	112 660
1713	1,6	114 000
1740	2,4	119 000
1786	5,4	195 000
1806	8,7	300 000
1807	4,94	158 000
1816	10,3	280 000
1840	15	280 000
1861	18,5	280 000
1871	24,6	348 780
1880	27	348 780
1910	40,16	348 780
1939	42	297 000

A 17. és 18. század folyamán végbement erős népességnövekedés a területszerzésnek tudható be.

Jegyzetek

↑ ^a ^b J. A. R. Marriott és Charles Grant Robertson: The Evolution of Prussia, the Making of an Empire. Rev. ed. Oxford: Clarendon Press, 1946.
↑ Prussia | History, Maps, & Definition (angol nyelven). Encyclopedia Britannica . [2015. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 2.)
↑ Lásd még Kurt Hinze: Die Bevölkerung Preußens im 17. und 18. Jahrhundert (…), a következőben: Otto Büsch, Wolfgang Neugebauer (Hrsg.): Moderne Preußische Geschichte, I. kötet, 182. oldal, valamint Wolfgang Köllmann: Demographische "Konsequenzen" der Industrialisierung in Preußen, ebda, 447. old.

Források

Manfred Scheuch: Historischer Atlas Deutschland: Vom Frankenreich bis zur Wiedervereinigung. Augsburg: Weltbild. 1997. 165–166. o. ISBN 3-8289-0358-4
Klaus Wiegrefe: Reformen von 1807: Wie Preußen zur Großmacht wurde. www.spiegel.de. (németül) Spiegel Online (2007. augusztus 13.) (Hozzáférés: 2017. november 19.)
Sebastian Haffner: Poroszország egy porosz szemével. Budapest: Európa. 2010. ISBN 978-963-07-8694-2
Preussen-Chronik.de