A Fáy András Gimnáziumba járt, majd az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar–pszichológia szakán végzett 1969-ben, okleveles általános és alkalmazott nyelvész1973-ban.[3] Egyetemi doktori disszertációját 1970-ben védte meg, kandidátusi – 1984-ben, nagydoktori fokozatot 1997-ben ért el. 1998-ban habilitált egyetemi előadóként. Az MTA levelező tagjai sorába választották 1998-ban, 2004-től rendes tag, 2005-től 2008-ig az MTA főtitkárhelyettese volt.[4]
Oktatói és kutatói műhelyei
Oktatói tevékenysége és kutatómunkája három hazai (ELTE, JATE, BME) és több külföldi egyetemhez (Rutgers Egyetem; Trieszti Egyetem; Indianai Egyetem; Bécsi Egyetem; Harvard Egyetem) kapcsolódik, de szakmai együttműködései és szerkesztői munkája jóval szélesebb hatósugarú mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban. Nem véletlen vallja egyik tanítványa, hogy „irigyen és tisztelettel tekint azokra az emberekre, akik számára a legnagyobb adathalmaz is könnyen átlátható, akik képesek folyamatosan követni a tömérdek, napjainkban újonnan születő eredményt, akik egyszerre tudnak analitikusan munkálkodni, és szintetikusan gondolkodni, akik pragmatizmusa másoknak is csak erőt ad, és akik sosem vesztik el lendületüket. Ilyen ember az is, akinek tiszteletére ezt a fejezetet írtam, s akinek sok mindenért tartozom hálával: Pléh Csaba.”[5]
2014-ben közreadta Lukács Ágnessel szerkesztett kétkötetes 1445 oldalas kézikönyvét a pszicholingvisztika témakörében; e kötet oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, de 10 évig érvényes kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is, s feltehetően alapvető tananyag lesz a nyelvészeti és pszichológiai mesterképzéseken, doktori programokban.[6]
Magánélete
Budakeszin él. Két házasságából két gyermeke született, Dániel 1977-ben, Kamilla 1991-ben. Első felesége (1970–1987) Grozdits Judit szerkesztő és fordító. Második felesége (1988-tól) Boross Ottilia pszichológus.[3]
Kutatási területei, iskolateremtés
A megismeréstudomány az egyik legfiatalabb, ugyanakkor legizgalmasabb kutatási terület, mely nem kevesebbet tűzött ki célul, mint az emberi elme és az emberi természet megértését. E tudományág a pszichológia, a filozófia, a nyelvészet, a számítástechnika és a biológia találkozásából bontakozott ki az 1960-as években. Pléh Csaba e kutatási irányzat úttörői közé tartozik. Nemzetközileg elismert kutatásai mellett azok közt volt itthon, akik az első hazai kognitív tudományos műhelyeket megteremtették, s azóta is a magyar kognitív tudósok újabb és újabb generációinak tanítómestere. Érdeklődésének és kutatásainak sokoldalúságát jelzi, hogy munkatársaival, tanítványaival, volt tanítványaival együtt a megismeréstudomány valamennyi területét műveli; e területek fővonalakban: a nyelvelsajátítás, a nyelvi feldolgozás, a kétnyelvűség, az emlékezet, az észlelés, a kognitív fejlődéslélektan, az evolúciós pszichológia, a filozófia és a tudománytörténet.[7]
Pléh Csaba iskolateremtő pszichológus, hazai és külföldi szakmai folyóiratok (például Magyar Pszichológiai Szemle), könyvsorozatok, gyűjteményes kötetek szerkesztője; szervezője és inspirálója számos szakmai konferenciának, konferenciakötetek kiadásának. Eredményes kutató, kiváló előadó tanár mind a hazai, mind a külföldi egyetemeken. Kutató tudóstársait, tanárkollégáit, diákjait egyenrangú partnernek tekinti, vele vitatkozni is lehet.[8]
Tény, hogy a Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány (Hungarian Foundation of Cognitive Science)[9] 1993-as létrehozása számos tudományos konferencia megrendezését tette és teszi lehetővé. A MKTA[10] alapítója Fehér Márta[11] egyetemi tanár, a konferenciasorozat alapítói: Csányi Vilmos, Kampis György, Pléh Csaba.[12] A kognitív pszichológiai konferenciák is jótékony hatást gyakoroltak e hazánkban kivált fiatalnak számító tudományág fejlődésére, ezért Pléh munkásságához is nagy mértékben kapcsolhatóan ezeket a fórumokat, ezen fórumok témáit idézzük fel a következőkben vázlatosan. Tudjuk, hogy az 1990-es években megélénkült hazai tudományos közéletnek csak egy vékony szeletét jelentik még a kognitív témák vonatkozásában is, bár ezt majd az idő és a kognitív szakmák képviselői lesznek hivatottak megítélni.
FIKOG (FIatal KOGnitivisták) konferenciája (Budapest, 1995. május 11–12.)
A FIKOG a Magyar Megismeréstudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Pszichológia Tanszéke által rendezett Fiatal Kognitivisták I. konferenciája volt, az elhangzott előadásokat szerkesztett változatban közreadták.[13]
Interdiszciplináris konferencia (Szeged, 1994.)
Szervezők az MTA szegedi területi szakbizottságai: a Neveléstudományi Szakbizottság és a Pedagógiai Szakbizottság, valamint a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Pszichológia tanszéke.
Téma: agy-elme, az evolúció, a társadalmi rendszerváltás és a szimmetria – aszimmetria kérdései.[14]
Interdiszciplináris konferencia (Szeged, 1995. szeptember 11–12.)
Az interdiszciplináris (etológiai, filozófiai és pszichológiai kérdésekkel foglalkozó) konferenciát ezúttal is az MTA szegedi területi szakbizottságai szervezték, a tanácskozás címe: Etológia, mindennapi tudat, pszichológia.[15] A szerkesztett anyag változatát 1997-ben publikálták.[16]
Alább közöljük a Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány rendszeres, a szakma (kognitív pszichológusok) és az érdeklődő szélesebb szakmai közönség (biológusok, etológusok, filozófusok, informatikusok, nyelvészek) szempontjából ugyancsak megkerülhetetlennek bizonyult konferenciáinak minden tanácskozását, a dátumokat, a konferenciák címeit és ahol ilyen rendelkezésünkre áll, az előadások kötetben publikált változatának adatait:
MAKOG I. (1993. Visegrád) – Megismerő rendszerek[17]
MAKOG II. (1994. január, Visegrád) – A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása.[18]
MAKOG III. (1995. január, Visegrád) – Tanuló rendszerek[19]
MAKOG IV. (1996. január 29–31., Gödöllő) – A megismerés társas elméletei.[20]
MAKOG V. (1997. január 27–29., Ráckeve) – A megismerés biológiai alapjai: idegélettan, pszichológia, filozófia.
MAKOG VI. (1998. január 30. – február 2., Visegrád) – Megismeréstudomány és mesterséges intelligencia.[21]
MAKOG VII. (1999. január 30. – február 2., Visegrád) – Dinamika és megismerés.
MAKOG VIII. (2000. február 4–6., Szeged) – A kognitív funkciók fejlődése és zavarai.[22]
MAKOG IX. (2001. február 1–3., Visegrád) – Evolúció és megismerés.[23]
MAKOG X. (2002. január 28–30., Visegrád) – Észlelés, szimbólum, tudat.[24]
MAKOG XI. (2003. január 30. – február 2., Pécs) – A reprezentáció szintjei.[25]
MAKOG XII. (2004. január 6., Tihany) – Megismerésünk korlátai.[26]
MAKOG XIII. (2005. január 28–30., Debrecen) – Kognitív tudomány, affektív tudomány.[27]
MAKOG XIV. (2006. január 25–27., Tihany) – Tudat és elme.[28]
MAKOG XV. (2007. január 19–21., Eger) – Modell és valóság.[29]
MAKOG XVI. (2008. június 30 – július 2., MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete) – Kognitív robotok, avagy szellem a gépben[30]
MAKOG XVII. (2009. május 7–9., Budapest, ELTE BTK Filozófiai Intézet) – A nyelvi és a mentális reprezentáció természete[31]
MAKOG XVIII. (2010. január 25–26.) Interfészek a megismeréstudományban.[32]
Pléh Csaba–Czigler Istvánː Kísérlet politikai kifejezések megítélésére alkalmas szemantikus differenciál skálák kidolgozására; TK, Budapest, 1976 (Tanulmányok MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
Pléh Csaba–Széphalminé Vizely Ágnes: A hátrányos helyzet pszichológiai és nevelésszociológiai problémái; TIT, Budapest, 1976 (Pszichológiai előadások)
Pszicholingvisztika és kommunikációkutatás. Szöveggyűjtemény; vál., bev. Pléh; TK, Budapest, 1977 (Tanfolyamok Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
Beszédaktus, kommunikáció, interakció. Szöveggyűjtemény; szerk. Pléh Csaba, Terestyéni Tamás, ford. Csepeli György et al.; Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1979 (A Tömegkommunikációs Kutatóközpont szakkönyvtára)
Szöveggyűjtemény. A pszicholingvisztika tanulmányozásához; összeáll. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
Problems of the regulation of activity. Proceedings of the 4th Meeting of psychologists from the Danubian countries, Visegrád; szerk. Kardos Lajos, Pléh Csaba; Akadémiai, Budapest, 1980
A pszicholingvisztika horizontja; Akadémiai, Budapest, 1980 (Korunk tudománya)
Az újságcímek hatásának nyelvi és tartalmi tényezői. Terestyéni Tamással (1980)[34]
Pléh Csaba–Terestyéni Tamás: Az újságcímek hatásának nyelvi és tartalmi tényezői; TK, Budapest, 1980 (Tanulmányok, beszámolók, jelentések Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
Szöveggyűjtemény az általános és a személyiségpszichológiához; szerk. Oláh Attila, Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1983
Pszichológiatörténeti szöveggyűjtemény 1. A kezdetektől a XIX-XX. század fordulójáig; szerk., vál. Pléh Csaba, Tankönyvkiadó, Budapest, 1983
Pszichológiatörténeti szöveggyűjtemény 2. A klasszikus nagy iskolák. Behaviorizmus, alaklélektan, pszichoanalízis; szerk., vál. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1983
Pszichológiatörténeti szöveggyűjtemény 3. A neobehaviorizmustól a hatvanas évekig és a szovjet pszichológia; szerk., vál. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1983
Büky Béla–Egyed András–Pléh Csabaː Nyelvi képességek, fogalomkincs, megértés. A pszicholingvisztika gyakorlati lehetőségei; Tankönyvkiadó, Budapest, 1984
Magyar Pszichológiai Társaság VII. országos tudományos konferenciája, 1-2.; összeáll. Pléh Csaba, Nagy János; Magyar Pszichológiai Társaság, Budapest, 1985
A gyermeknyelv fejlődésének és kutatásának modelljeiről (1985)[35]
A történetszerkezet és az emlékezeti sémák; Akadémiai, Budapest, 1986
A beszédmegértés és a beszédprodukció pszichológiája. Szöveggyűjtemény. Bölcsészettudományi karok. Egységes jegyzet; vál., szerk. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1989
Gondolkodáslélektan. Szöveggyűjtemény. Bölcsészettudományi karok. Egységes jegyzet, 1-2.; összeáll. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1989
A beszédmegértés és a beszédprodukció pszichológiája. Szöveggyűjtemény. Bölcsészettudományi karok. Egységes jegyzet; vál., szerk. Pléh Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1989
Pszichológiatörténet : A modern pszichológia kialakulása (1992)[36]
When East met West : Sociolinguistics in the former socialist bloc (1995)[37]
Nyelvészet és pszichológia; szerk. Telegdi Zsigmond, Pléh Csaba, Szépe György; Akadémiai, Budapest, 1995
Fikog. A Magyar Megismeréstudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Pszichológia Tanszéke által rendezett Fiatal Kognitivisták I. konferenciáján elhangzott előadások anyaga. Budapest, 1995. május 11-12.; szerk. Pléh Csaba, Vinkler Zsuzsa, Bocz András; ELTE, Budapest, 1995
Hungarian sociolinguistics; szerk. Kontra Miklós, Pléh Csaba; Mouton de Gruyter, Berlin–New York, 1995
Kognitív tudomány; szerk. Pléh Csaba, ford. Győri Miklós et al.; Osiris–Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1996 (Szemeszter)
Mindennapi tudat: etológia, filozófia, pszichológia. Értelmezési kérdések; szerk. Balogh Tibor, Pléh Csaba; MTA Szegedi Területi Bizottság, Szeged, 1997
Nyelv – kommunikáció – cselekvés; szerk. Pléh Csaba, Síklaki István, Terestyéni Tamás; Osiris, Budapest, 1997 (Osiris tankönyvek)
A megismeréskutatás egy új útja: A párhuzamos feldolgozás; szerk. Pléh Csaba; Typotex, Budapest, 1997 (Test és lélek)
Hagyomány és újítás a pszichológiában. Tanulmányok; Balassi, Budapest, 1998
Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai; szerk. Bodor Péter, Pléh Csaba, Lányi Gusztáv; Pólya, Budapest, 1998
Megismeréstudomány és mesterséges intelligencia; szerk. Pléh Csaba; Akadémiai, Budapest, 1998 (Pszichológiai szemle könyvtár)
A mondatmegértés a magyar nyelvben. Pszicholingvisztikai kísérletek és modellek; Osiris, Budapest, 1998
A nevelés és az új idegtudomány; szerk. Pléh Csaba; ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Budapest, 2008
Two subgroups of schizophrenia identified by systematic cognitive neuropsychiatric mapping (2009)[74]
A lélektan története. 2., bővített kiadás (2010)[75]
Darwin öröksége és időszerűsége a pszichológiában; szerk. Pléh Csaba, Bereczkei Tamás, Akadémiai, Budapest, 2010 (Pszichológiai szemle könyvtár)
A lélektan a kultúra útján; Kairosz, Budapest, 2011
Word order and focusing effects in the memory representation of Hungarian sentences (2011) Sinkovics Balázs társszerzővel[76]
A társalgás pszichológiája (2012) Budapest, Libri
A lélek és a nyelv; Akadémiai, Budapest, 2013 (Pont könyvek)
New perspectives on the history of cognitive science; szerk. Pléh Csaba, Lilia Gurova, Ropolyi László; Akadémiai, Budapest, 2013 (Neurocognitive development and impairments)
A megismeréstudomány alapjai. Az embertől a gépig és vissza; Typotex, Budapest, 2013 ISBN 978-963-2797-81-6
Pszicholingvisztika : Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv (2014). 1-2. köt. Szerk. Lukács Ágnessel. Budapest, Akadémiai Kiadó. ISBN 978 963 05 9500 1
Naturalistic approaches to culture; szerk. Pléh Csaba, Csibra Gergely, Peter Richerson; Akadémiai, Budapest, 2014 (Neurocognitive development and impairments)
↑Pszicholingvisztika : magyar pszicholingvisztikai kézikönyv (2014). Szerk. Pléh Csaba és Lukács Ágnes. 1–2. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó. pp. 1445 ISBN 978 963 05 9499 8
↑Lásd: Ezerarcú (2005), a kötet szerkesztőinek összefoglalóját.
↑A MKTA-t változatosan emlegeti és idézi a tudományos közélet: 1. Magyar Kognitív Tudományi Társaság, 2. Megismeréstudományi Társaság, 3. Magyar Kognitív Tudományi Konferencia
↑FIKOG, Budapest, 1995. május 11–12., szerk. Pléh Csaba, Vinkler Zsuzsa és Bocz András, Budapest, ELTE, 1995, 209, ill., ISBN 9634630448
↑Információt erről ld. Balogh cikke, Magyar Tudomány 1996/1. sz. 77. o.
↑A konferencia előadásait Balogh Tibor ismertette, ld. Magyar Tudomány, 1996/1. sz. 77–79. o.
↑Mindennapi tudat: etológia, filozófia, pszichológia (értelmezési kérdések; interdiszciplináris konferencia, Szeged, 1995. szeptember 11–12.), szerk. Balogh Tibor és Pléh Csaba, Szeged, MTA Szegedi Területi Bizottsága, 1997, 86, ISBN 9638459069.
↑A konferencia anyagát ld. A megismeréskutatás útjai/ szerk. Pléh Csaba, Kampis György, Csányi Vilmos. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2000. 247, ISBN 9630577011
↑A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása/ szerk. Pléh Csaba és Győri Miklós. Budapest : Pólya, 1998. 286, ISBN 9638580909
↑A megismerés társas elméletei címmel összejövetel, amelyet a Magyar Megismeréstudományi Alapítvány rendezett Gödöllőn, 1996. január 29–31. MAKOG IV., Replika, 1997/26, 105.
↑Megismeréstudomány és mesterséges intelligencia, szerk. Pléh Csaba, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1998, 395 (Pszichológiai Szemle könyvtár, 1), ISBN 9630575930 – angol nyelvű összefoglalókkal.
↑Evolúció és megismerés: a IX. Magyar Kognitív Tudományi Konferencia előadásai (MAKOG, 2001. február 1–3., ELTE visegrádi üdülő), szerk. Kampis György és Ropolyi László, Budapest, Typotex, 2001, 414 (Az evolúciós gondolat, ISSN 1585-8391), ISBN 9639326275.
↑Az észleléstől a nyelvig: a X. MAKOG előadásai, szerk. Pléh Csaba, Kampis György, Csányi Vilmos, Budapest, Gondolat, 2004, 323 (Kognitív szeminárium, ISSN 1588-5402), ISBN 9639500550 – Visegrádon, a Magyar Megismeréstudományi Alapítvány által 2002. január 28–30. között rendezett „Észlelés, szimbólum, tudat” konferencia előadásai.
↑Megismerésünk korlátai (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék rendezésében 2004. január 6-án Tihanyban tartott XII. Magyar Kognitív Tudományi Konferencia anyaga), szerk. Kubinyi Enikő, Miklósi Ádám, Budapest, Gondolat, 2006, 338 (Kognitív szeminárium, ISSN 1588-5402), ISBN 9639610402.
↑Compte rendu de trois livres: Y. Michaud: Le Cerveau, Le Langage, Le sens. Odile Jacob, Paris, 2002. pp. 362; Marc Jeannerod: La Nature DE L'Esprit. Sciences Cognitives et Cerveau. Odile Jacob, Paris, 2002, pp. 257; J. P. Changeux: L'Homme de Vérité. Odile Jacob, Paris, 2002, pp. 446). = MAGYAR PSZICHOLÓGIAI SZEMLE 58: (4) 519-522 (2003)
↑In: Csíkszentmihályi Mihály, Csíkszentmihalyi I S (ed.) : A life worth living: Contributions to positive psychology. New York: Oxford University Press, 2006. 19-28.Kongresszusi kiadvány
↑Racsmány Mihály, Albu Mónika, Lukács Ágnes, Pléh Csaba In: Racsmány Mihály (szerk.) A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei. Budapest: Kiadó, 2007. 11-39.
↑
Lukács Ágnes, Pléh Csaba, Racsmány Mihály in.: J CHILD LANG 34: (2) 311-343 (2007)
↑Pléh Csaba, Kas Bence, Lukács Ágnes In: Kállai János, Bende István, Karádi Kázmér, Racsmány Mihály (szerk.)Bevezetés a neuropszichológiába. Budapest: Medicina, 2008. 287-335.
↑Budapest : Akadémiai Kiadó. 403 p. (Akadémiai lexikonok) ISBN 9789630586580
↑Budapest : Gondolat. 703 p. : ill. Bibliogr.: p. 649-684. ISBN 978-963-693-070-7; A kötetet Szegeden a Sík Sándor Könyvesboltban bemutatta Kovács Zoltán Ambrus 2008. október 15-én.
Magyar és nemzetközi ki kicsoda (1996): (Több mint 14 000 kortársunk életrajza), főszerk. Hermann Péter, Budapest, Biográf, 1995, ISBN 9637943862 – Pléh Csaba szócikkét ld. 776. o.
Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Pléh Csaba szócikkét ld. II. köt. 1292. o.
Biográf ki kicsoda 2004 : Kortársaink életrajzi lexikona; főszerk. Hermann Péter, I-II, Budapest, Poligráf, 2003, ISBN 9638634502 -Pléh Csaba szócikkét ld. II. köt. (ISBN 9638634529) 1290. o.
(Ezerarcú 2005): Az ezerarcú elme: Tanulmányok Pléh Csaba 60. születésnapjára, szerk. Gervain Judit, Kovács Kristóf, Lukács Ágnes, Racsmány Mihály, Budapest, Akadémiai, 2005, 546, ISBN 9630583097.
Questa voce o sezione sull'argomento attori è ritenuta da controllare. Motivo: esposizione approssimativa, alcuni contenuti da spostare nella voce della trasmissione televisiva Partecipa alla discussione e/o correggi la voce. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Criss Angel Criss Angel, pseudonimo di Christopher Nicholas Sarantakos (Long Island, 19 dicembre 1967), è un illusionista, attore e musicista statunitense. Indice 1 Biografia 2 Criss Angel Mindfreak 3 Note 4 Voci ...
Cumi-cumi sero Uroteuthis sibogae Status konservasiKekurangan dataIUCN163383 TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumMolluscaKelasCephalopodaOrdoMyopsidaFamiliLoliginidaeGenusUroteuthisSpesiesUroteuthis sibogae lbs Cumi-cumi sero (Uroteuthis sibogae)[1], adalah sejenis cumi-cumi dari famili Loliginidae. Cumi-cumi ini memiliki persebaran yang luas dan banyak ditemukan di perairan Afrika Selatan, Bangladesh, Myanmar, Tiongkok, Hong Kong, India, Indonesia, Makau, Malaysia, Singapura, Sri Lanka, Th...
Cet article est une ébauche concernant une élection en France. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. 1965 1971 Élections sénatoriales françaises de 1968 22 septembre 1968 RI – François Schleiter Sénateurs élus 54 6 SOC – Antoine Courrière Sénateurs élus 52 UCDP – André Colin Sénateurs élus 47 9 GD – Lucien Grand Sénateurs élus ...
Service from Google Google Print redirects here. Not to be confused with Google Cloud Print. This article is about Google's book search engine. For Google's e-book service, see Google Play Books. For the children's book, see The Google Book. Google BooksScreenshot Type of siteDigital libraryOwnerGoogleURLbooks.google.comLaunchedOctober 2004; 19 years ago (2004-10) (as Google Print)Current statusActive Google Books (previously known as Google Book Search, Google Pri...
American documentary television series This article is about the television series on climate change. For the 1982 film, see The Year of Living Dangerously (film). Years of Living Dangerously is an American documentary television series, spread over two seasons, focusing on climate change. The first season, consisting of nine episodes, was broadcast on Showtime in 2014. The second season, consisting of eight episodes, was broadcast on the National Geographic Channel in 2016. Executive produce...
Cet article est une ébauche concernant un homme politique américain. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Pour les articles homonymes, voir Lujan (homonymie). Manuel Lujan, Jr. Fonctions 46e secrétaire à l'Intérieur des États-Unis 21 janvier 1989 – 20 janvier 1993 (3 ans, 11 mois et 30 jours) Gouvernement Administration G.H.W. Bush Prédécesseur Donald P. Hodel Successeur Bruce...
SMP Negeri 40 SemarangInformasiJenisNegeriAkreditasiA[1]Nomor Pokok Sekolah Nasional20328814Kepala SekolahDra. Cicilia Sri Maryuni, MmNIP. 196406131988032011Rentang kelasVII sampai IXAlamatLokasiJl. Suyudono No. 130, Semarang, Jawa Tengah, IndonesiaTel./Faks.(024) 3553930 / (024) 3553930Koordinat6°59'22S 110°24'16EMoto SMP Negeri (SMPN) 40 Semarang, merupakan salah satu Sekolah Menengah Pertama Negeri yang ada di Jl. Suyudono No. 130 Semarang Provinsi Jawa Tengah, Indonesia. Sa...
Concept in international relations For other types of power, see Power. Further information: Superpower, Great power, Middle power, and Small power Part of the Politics seriesBasic forms of government List of forms of government List of countries by system of government Source of power Democracy (rule by many) Demarchy Direct Liberal Representative Social Socialist Others Oligarchy (rule by few) Anocracy Aristocracy Gerontocracy Kleptocracy Kritarchy Meritocracy Noocracy Particracy Plutocracy...
Sacramento SunsNamesFull nameSacramento Suns Australian Rules Football ClubNickname(s)Sac Suns, SacFootyClub detailsFounded2009Colours red yellowCompetitionUSAFLPresidentFacundo LayCoachFacundo Lay (Men), Vicky Schoennagel (Women)Captain(s)Toby Simmons (Men), Caroline Sequeria & Christine Flok (Women)Premierships2014 USAFL Men's Div III, 2018 USAFL Women's Div II, 2023 USAFL Men's Div IIOther informationOfficial websitesacfooty.webs.com The Sacramento Suns is a Uni...
Kerusit Kerusit (dari bahasa Latin cerussa artinya timbal putih), adalah mineral yang terdiri dari timbal karbonat, PbCO3, dan merupakan bijih timbal yang penting. Pada 1565 senyawa ini disebut cerussa nativa (oleh K Gesner), pada 1832 F. S. Beudant menamainya cruse, sedangkan nama kerusit (cerussite) dimulai oleh W. Haidinger. Kerusit umum terdapat dalam bentuk kristal. Kerusit mengkristal dalam sistem ortorombik dan berisomorf dengan aragonit. Mirip seperti aragonit, kerusit juga sering men...
American sports league in minor league baseball For other uses, see Texas League (disambiguation). Texas LeagueClassificationDouble-A (1946–present)Class A1 (1936–1942)Class A (1921–1935)Class B (1911–1920)Class C (1904–1905, 1907–1910)Class D (1902–1903, 1906)SportBaseballFounded1902 (122 years ago) (1902)No. of teams10CountryUnited StatesMost recentchampion(s)Amarillo Sod Poodles (2023)Most titlesHouston Buffaloes (16)Official websitewww.milb.com/texas The Texas ...
Dolar Morgan Amerika SerikatNilai1,00 U.S. Dollar (nominal)Massa26.73 g (412½ gr)Diameter38.1 mm (1.5 in)Ketebalan2.4 mmTepiReededKomposisi 90.0% Ag 10.0% Cu Tahun pencetakan1878—1904, dan 1921Tanda cetak Percetakan Koin Philadelphia: tidak ada Percetakan Koin Carson: CC Percetakan Koin San Francisco: S Percetakan Koin New Orleans: O Percetakan Koin Denver: D DepanDesainLibertyDesainerGeorge T. MorganTanggal desain1878BelakangDesainElang botak menggenggam anak...
Chlopsidae Chlopsis bicolor Klasifikasi ilmiah Domain: Eukariota Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Actinopterygii Ordo: Anguilliformes Genera Lihat teks. Chlopsidae, atau belut palsu, adalah keluarga belut yang ditemukan di terumbu karang di seluruh dunia. Seperti namanya, mereka agak mirip dengan belut armang dalam penampilan. Namun, mereka lebih kecil dari moray yang sebenarnya, mulai dari 11 hingga 42cm dalam panjangnya. Genera Famili ini terdiri dari marga-marga berikut ini: Fami...
The Sweet Smell of Psychosis First editionAuthorWill SelfIllustratorMartin RowsonLanguageEnglishPublisherBloomsbury PublishingPublication date15 May 1997Publication placeUnited KingdomMedia typePrint (Paperback)Pages92 ppISBN978-0-7475-3154-8OCLC59651939 The Sweet Smell of Psychosis is English writer Will Self's first published novella. It was printed by Bloomsbury Books in 1996 and features illustrations by Martin Rowson. Richard Hermes is a London journalist who lives a life of drudgi...
Voce principale: Udinese Calcio. Udinese CalcioStagione 2003-2004Sport calcio Squadra Udinese Allenatore Luciano Spalletti All. in seconda Aurelio Andreazzoli e Marco Domenichini Presidente Franco Soldati Serie A7º posto (in Coppa UEFA) Coppa ItaliaQuarti di finale Coppa UEFAPrimo turno Maggiori presenzeCampionato: De Sanctis, Jørgensen (34)Totale: De Sanctis (36) Miglior marcatoreCampionato: Fava (12)Totale: Fava (14) 2002-2003 2004-2005 Si invita a seguire il modello di voce Questa ...
This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Best of Collin Raye: Direct Hits – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2011) (Learn how and when to remove this message) 1997 greatest hits album by Collin RayeThe Best of Collin Raye: Direct HitsGreatest hits album by Collin RayeRele...