A Piave (németülPloden, latinulPlavis) egy északi-olaszországifolyó, amelyet az olaszok „a haza szent folyójának” is neveznek.[1] Az Alpokban ered, déli irányba haladva mintegy 220 km hosszan húzódik végig Veneto régión, végül Velence közelében az Adriai-tengerbe ömlik. Az ország azon folyói közül, amelyek tengerbe ömlenek, a Piave az ötödik leghosszabb.[2]
A Piave az olasz nyelvben hagyományosan nőnemű név („la Piave”), de a 20. század második felében, többek között a La leggenda del Piave című híres dal hatására „elhímneműsödött”.[3]
Földrajza
Az osztrák határ közelében, a Karni-Alpok keleti részén emelkedő,[2] 2683 méter magas Peralba hegy déli oldalán ered[4] 2037 méteres magasságban, a Val Sesis völgyben, a helyi német nyelven Plodnnak is nevezett Sappada község területén, Friuli-Venezia Giulia régióban. „Hivatalos” forrásától, ahol egy katonasisakkal díszített kőemlékművet is felállítottak,[1] néhány száz méterre található egy másik forrás is, amelynek vize a Val Visdende völgy irányába folyik, és amelyet Comelico lakói annak ellenére tartanak az „igazi Piavének”,[3] hogy Arrigo Lorenzi földrajztudós 1936-ban megerősítette, hogy a valódi forrás a sappadai. A két forrásból eredő ág hamarosan egyesül,[2] majd néhány kilométerrel később, Friulit elhagyva végig Veneto területén halad tovább.
A Velencétől 35 km-re északkeletre található[4] torkolat közelében csatornákon keresztül vízi összeköttetésben áll a velencei lagúnával. Jelenlegi torkolatát és a hozzá vezető medret a velenceiek ásták ki a 16. században, hogy megakadályozzák a lagúna hordalékkal való feltöltődését. Az eredeti torkolat a városhoz közelebb, Jesolo és Cavallino között helyezkedik el,[3] a folyó két ága San Donà di Piavénél válik el egymástól.[2]
A Piave egész Európa egyik „legmesterségesebb” folyója, ez pedig ökológiai szempontból kedvezőtlen. A rajta felépített számos víztározó, erőmű, valamint a víz folyását szabályozó és irányító egyéb műtárgyak miatt a lefolyó víz mennyiségének szinte semmi köze a természetes csapadékmennyiséghez. Amikor az alsó folyás mentén található földek öntözéséhez nagyobb mennyiség szükséges (nyáron például 100 m³/s), mint amennyi a vízhozam lenne, a felsőbb szakaszon kiépített tározókból engedik le a vizet.[6]
míg a III. piavei csata során (1918. október 24. - november 4. között) az olasz csapatok átkeltek a folyón és támadást indítottak a Monarchia ellen, ami a november 4-én életbe lépő padovai fegyverszünettel ért véget.
A három csata során több százezren haltak meg, vagy sebesültek meg a folyó mentén.