Perczel Károly (Pécs, 1913. augusztus 12. – Budapest, 1992. január 2.) Széchenyi-, Hild János- és Herder-díjas magyar építész, urbanista. A „regionális tervezés magyarországi megteremtője”,^[1] az Urbanisztikai Világszövetség alelnöke, a Magyar Építőművészek szövetségének főtitkára. Az 1960-as években megakadályozta a budapesti Rókus-kápolna lebontását, és fontos szerepet játszott abban is, hogy meghiúsult a Bős–nagymarosi vízlépcső teljes kiépítése.

A Budapesti Műegyetem építészkarán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Az illegális baloldali mozgalomban való részvétele miatt az 1931-es biatorbágyi merényletet követően Tömpe Andrással együtt letartóztatták, majd eltanácsolták az egyetemről. Tanulmányait Brnóban folytatta, majd Csehszlovákia 1939-es német megszállását követően a Zürichi Műszaki Egyetemen fejezte be. Svájcból Franciaországba költözött, ahol csatlakozott a francia ellenálláshoz. Itt megnősült Zádor Erzsébettel, 1942-ben született Anna lányuk Párizsban. A háborút követően gyalog indult haza, hogy részt vegyen az újjáépítésben; egy hónapnyi utazást követően, 1945 júniusában érkezett Budapestre.^[2]

Perczel 1946-tól az Építésügyi Minisztériumban, illetve a Fővárosi Munkaügyi Tanácsnál dolgozott. A minisztériumban kezdeményezésére jött létre a Területrendezési Intézet az 1940-es évek végén; itt a föld- és házhelyosztással, a tanyaközpontok építésével, de az ipari központok tervezett telepítésével is foglalkoztak.

1949-ben letartóztatták, és a Rajk-perben koholt vádakkal életfogytiglanra ítélték. Öt évet, 1954-es szabadulásáig volt börtönben; ez idő alatt a rabokat foglalkoztató Közérdekű Munkák Igazgatósága 401. Vállalat Általános Épület és Géptervező Irodájában dolgozott, a szintén elítélt Simon Dénes építész vezetése alatt, a budapesti Gyűjtőfogházban, illetve a váci börtönben.^[3] 1954-es rehabilitációját 1955-1957 között az Országos Építésügyi Hivatal csoportvezetője, Trautmann Rezső elnök (későbbi miniszter) és Benkhard Ágost elnökhelyettes mellett. 1957-ben született meg feleségétől, Erzsébettől második gyermeke, István. 1957-től az Építésügyi Minisztérium Településfejlesztési Főosztályának vezetője. Elsősorban a regionális tervezés és a városépítészet területén dolgozott tovább, de szerepet vállalt a műemlékvédelemben, készített hasznosítási koncepciót a magyarországi hévízkincsről, közreműködött az országos főépítészi rendszer kiépítésében, szakmai kapcsolatain keresztül pedig a hazai építészet külföldi megismertetésében. A magyarországi szakmai közéletben kiemelt szerepet vállalt; tiltakozott például Csonka Pál és Kotsis Iván műegyetemi professzorok kényszernyugdíjazása ellen, a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkára pozícióját töltötte be. Rendszeres szerzője volt több szakmai folyóiratnak; legtöbb publikációja a Városépítés és a Területrendezés című lapokban jelent meg.

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetőjeként (a műemlékvédelem elismert szakemberével, Dercsényi Dezsővel összefogva) az 1960-as években megakadályozta a Rókus-kápolna lebontását, amelyet a Budapesti Pártbizottság a Rákóczi út kiszélesítésére hivatkozva rendelt el. Legfontosabb szakmai eredménye a regionális tervezés magyarországi meghonosítása, amelynek egyszersmind évtizedeken keresztül vezető alakja volt. „A Magyarországi regionális tervezés és településhálózat fejlesztés alapelvei” című kandidátusi értekezését 1962-ben védte meg. A szakterületen fő műve „sokéves regionális vizsgálatok alapján készült Országos Településfejlesztési Terv.”^[1]

1973-ban házasodott meg második feleségével, Tevan Zsófia építészmérnökkel, akit az Új Építészek Körében ismert meg.^[4]

A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársaként 1977-től az irányítása alatt készültek a Bős–nagymarosi vízlépcső előkészítő tervei. Az 1980-as évek közepére a háttértanulmányok meggyőzték arról, hogy a tervet nem szabad megvalósítani, így – a kapott személyes fenyegetések ellenére – szakmai érvekkel és nyilvános szerepvállalással állt ki ellene. Ez komoly szerepet játszott abban, hogy az építkezést magyar részről leállították.^[5]

Az urbanisztika területén nyújtott szakmai tevékenységét 1969-ben egyéni Hild-díjjal ismerték el. Dercsényi Dezső, Gerő László, Preisich Gábor, Major Máté és Entz Géza után a hatodik magyar építészként kapta meg a nemzetközi Herder-díjat 1985-ben. 1990-ben Széchenyi-díjat kapott.

• 1970. Hild János-díj^[6]
• 1985. Herder-díj^[7]
• 1990. Széchenyi-díj
• 1992. Pro Régió-díj (posztumusz)^[8]

• Városrendezés a Szovjetunióban. In: Magyar építőipar, 1959/3. 193-197. o.
• A magyarországi regionális tervezés elvi alapjai. In: Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1960/ 1-2. 3-42. o.
• Faluhálózatunk fejlesztésének iránya. In: A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának közleménye, 1960. 26. köt. 174-179. o.
• A regionális tervezés eddigi munkáiról és tapasztalatairól. In: Településtudományi közlemények, 1961/13. 50-55. o.
• Papp Imre – Somos Jenő – Bálint János – Perczel Károly – Bóta László: Az épülő Pécs városrendezési kérdései. Az 1960. november 16-17-én Pécsett megtartott ankét anyaga. Pécs, 1961
• A regionális tervek felhasználása. In: Magyar építőipar, 1963/8. 340-350. o.
• A regionális tervezés és városrendezés fejlődése Magyarországon 1945-től napjainkig. In: Városépítés, 1964/ 1. 4-7. o.
• Gondolatok a szocialista faluhálózat kifejlesztéséről. In: Állam és igazgatás, 1964/9. 785-797. o.
• A településfejlesztés 20 éve. In: Városépítés, 1965/2. 2-3. o.
• A társadalmi struktúra változásainak hatása a településhálózat fejlesztésére. In: Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1965/ 1. 43-58. o.
• A városrendezés feladatai a III. ötéves terv időszakában. In: Városépítés, 1966/ 6. 2-4. o.
• Perczel Károly és mások: Magyarország. Településhálózat-fejlesztési tanulmányterv. Bp., 1965
• A társadalmi változások hatása a településhálózatra. In: Településtudományi közlemények, 1966/19. 25-32. o.
• Városrendezés és házgyári technológia. In: Városépítés, 1966/2. 2-3. o.
• Perczel Károly – Gerle György: Regionális tervezés és a magyar településhálózat; Akadémiai, Bp., 1966
• A magyar városhálózat fejlesztésének kérdései az Országos Városépítési Tanácskozáson. In: Városépítés, 1968/ 5. 9-14. o.
• Perczel Károly – Selényi István: Új gondolatok és megoldások Szeged nyugati városrész tervpályázatán. In: Városépítés, 1968/ 4. 22-25. o.
• Az iparfejlesztés és a településhálózat összefüggései. In: Településtudományi közlemények, 1969/ 22. 18-23. o.
• A magyar faluhálózat eddigi fejlődése és jövője. In: Városépítés, 1970/ 6. 5-8. o.
• A magyarországi üdülőkörzetek és üdülőtelepülések hálózatának fejlesztési lehetőségei. In: Területrendezés, 1972/4-5. 57-72. o.
• A városközpontok országos rendszere és munkamegosztása. In: Területrendezés, 1972/3. 59-73. o.
• Új városok Lengyelországban. In: Városépítés, 1973/ 4. 26-27. o.
• Faluhálózatunk jövője az urbanizálódás folyamatában. In: Területrendezés, 1974/1. sz. 33-39. o.
• A településhálózat rekonstrukciója a községek várossá fejlesztésével: A városhálózat kiegészítésének igénye. In: Városépítés, 1974/ 3. 8-9. o.
• A magántelkes szabadonálló és a közös telkes csoportos üdülőbeépítés összehasonlítása. In: Területrendezés, 1975/4. 22-27. o.
• Az elmaradott területek fejlesztése. In: Földrajzi értesítő, 1975/3. 281-290. o.
• A lakásépítés néhány elhanyagolt területrendezési problémája. In: Területrendezés : a területi és településtervezés szakfolyóirata, 1975/1. 32-34. o.
• A magyarországi területi fejlődés általános törvényszerűségeinek feltárása. In: Területrendezés, 1976/ 1. 63-75. o.
• Magyarország urbanizációs fejlettségének területi struktúrája. In: Építés – építészettudomány, 1976/1-2. 227-254. o.
• Az európai víziúthálózathoz csatlakozó magyarországi kikötőhálózat urbanizációs hatásai. In: Városépítés, 1977/ 1. 14-17. o.
• A gazdasági-társadalmi és az urbanizációs fejlettség viszonya az ország területi struktúrájában. In: Településtudományi közlemények, 1977/26. 69-100. o.
• Perczel Károly (szerk.): A bős-nagymarosi vízlépcső regionális terve (háttértanulmányokkal). VÁTI, Budapest, 1978
• A területrendezési mechanizmus hibája: a területfejlesztési mechanizmus hiánya. In: Városépítés, 1979/4. 36-38. o.
• Az urbanizáció minőségi tényezői. In: Településfejlesztés, 1981/1-2. 93-100. o.
• Az északi Duna-szakasz magyar oldalának területrendezési terve. In: Városépítés, 1981/6. 17-20. o.
• Az ismeretlen OTK és településhálózat-fejlesztés újraértékelése. In: Városépítés, 1982/4. 26-27. o.
• A falvak helye a településhálózatban, a falusi funkciók alakulása. In: Településtudományi közlemények, 1982 (31.) 28-33. o.
• Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből. In: Budapest Főváros Levéltára közleményei, 1984 ([2. évf.]) [1. sz.] 418-426. o.
• A háború után épület lakótelepek javítása. In: Városépítés, 1985/6. 13-19. o.
• A bős-nagymarosi vízlépcső és a Duna menti települések fejlesztése. In: Városépítés, 1987/1. 12-19. o.
• Hegedüs András – Konrád György – Vásárhelyi Judit – Perczel Károly – Sólyom László: Nagymaros. Edition ÖH-Az Osztrák Diákképviselet Kiadóvállalata, Bécs, é. n. (1987)
• Észrevételek a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről. In: Dobos Júlia – Rácz Judit – Vid László: Utánunk az özönvíz. Duna Kör – ELTE ÁJTK Politikatudományi Tanszékcsoport, Budapest, 1989, 159-172. o.
• A magyarországi regionális tervezés történetéhez – részletek. In: Országépítő, 1991/2. 16. o.

„Hosszú ideig a lakóterület alatt lakásépítési területet értettek, amit szigorúan el kell választani más célú területektől. Ezt a szemléletet a városrendezés korszerű szemléletében meg kellett változtatnunk. Ma már nem lehet egysíkú lakásépítési területeket létesíteni. Csak az tekinthető a mai igények szerinti lakásnak, amely kiterjesztett értelemben magába foglalja a kapcsolódó létesítményeket, az iskolát, óvodát, üzletet, gyermekjátszóteret, a közlekedési utcákat, parkolóhelyeket, garázsokat és ahonnan könnyen el lehet érni a város egészét ellátó közintézményeket is. (…) Most tehát komplex lakóegységben, városi vonzáskörzetben gondolkozunk.” (1966)^[9]

„A rehabilitációval az építés után 25 évnél többet várni gazdasági és társadalmi veszély. Azt a megépítés utáni években már folyamatosan végezni kell. A rehabilitáció folyamatosságát már előre műszakilag, gazdaságilag meg kell tervezni, bele kell kalkulálni a fenntartási, üzemeltetési költségekbe. A karbantartás és rehabilitáció a lakók szervezett és önkéntes érdekképviseletének részvétele nélkül , tisztán külső bürokratikus beavatkozással illuzorikus volna. Megfelelő felkészüléssel és a nemzetközi példák ismeretében azonban lakótelepeink jól működő és társadalmi megbecsülést élvező integrált városrészekké fejleszthetők ki.” (1985)^[10]

• Interjú Tevan Zsófiával, Készítette Mészáros Balázs. 2004. november. Centropa. Url: [5] (letöltés ideje: 2013. november 20.)
• Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből. In: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1984. Budapest Fővárosi Levéltára, Budapest, 1985. 418-426. o.
• Perczel Károly (1913-1992). Preisich Gábor búcsúztatója. Magyar Építőművészet, 1992/2. 95. o.