A paramo-növényzet (a spanyol eredetiben és az angol nyelvű irodalomban: páramo) a trópusi hegyvidékek jellegzetes növénytársulása, az Európában megszokott havasi törpecserjés növénytársulás trópusi analógja.^[1] Egyes vélemények^[2] szerint a Föld legsérülékenyebb növénytársulásai közé tartozik.

Az erdőhatár (3800–4200 m) és a hóhatár (4200–4800 m) között fejlődik ki a tierra helada (azaz „faɡyos terület”) nedvesebb részein — ott, ahol az éves középhőmérséklet: 0–6 °C, a csapadék < 1000 mm. Jellemző a jelentős fagyváltozékonyság; az éghajlat napszakos jellegű (nappal nyári, éjjel téli). Az éves hőingás a napinál jóval kisebb. Legnagyobb összefüggő előfordulási területe Kolumbia Meta, Huila és Tolima megyéiben,^[3] a Nevado Ruíz Nemzeti Parkban van.

Ugyanebben az éghajlati zónában, a szárazabb területeken a Puna-formáció (havasi rét) a jellemző — fás szárú növények nélkül, a szárazságot és a fagyot tűrő gyepekkel (csenkesz, árvalányhaj stb.) és Dél-Amerikában kaktuszokkal.

Növénytakarója jellemzően háromszintes, egy cserjeszinttel és egy gyepszinttel. A moha- és zuzmószint a fák törzsén, illetve ágain fejlődik ki.

Fás szárú növényei jellemzően a különböző törzsszukkulens üstökösfák. Ezek fajösszetétele kontinensenként jelentősen különbözik:

• a dél-amerikai üstökösfák egyszikűek:
  • frailejón (Espeletia spp.),
  • Culticium spp.,
  • Puya spp. fajokkal;
• az afrikaiak pedig kétszikűek; köztük:
  • az aggófűfélék közé tartozó Dendrosenecio és
  • a lobélia (Lobelia)-fajok

dominálnak.

Az Andokban az üstökösfákhoz képest alárendelt szerepet játszanak a rozmaring- és égerfajok, valamint az agraz (andesi áfonya, Vaccinium meridionale).^[4]

'Lágyszárú növényzete alhavasi gyeptakaró jellegű. Ebben a pázsitfűfélék jellemzően zsombékolnak, a kétszikűek párnásan nőnek.^[5]

A nagyobb gerincesek közül Dél-Amerikában jellemző:

• alpaka,
• guanakó,
• vikunya,
• láma (Lama glama),
• puma,
• csincsilla,
• kondorkeselyű^[6]

• Függőleges övezetesség. A hegyvidékek élővilága^{[halott link]}