Neoeklektikus építészet Magyarországon
„két világháború közötti historizmus”
A budapesti MÁV-kórház (későbbi Állami Egészségügyi Központ) egyik épülete (tervező: Kappéter Géza, 1927)
Időszak	kb. 1918 – kb. 1940
Elterjedés	Magyarország
Nevezetes alkotók	Fábián Gáspár, Foerk Ernő, Kismarty-Lechner Jenő, Möller István, Petrovácz Gyula, Sándy Gyula, Reiss Zoltán, Rerrich Béla
Nevezetes alkotások	Bory-vár, Szent Margit Gimnázium, Budai ciszterci Szent Imre-templom, Wekerlei Munkás Szent József-templom, Magyarok Nagyasszonya-templom, Regnum Marianum, Szent László-templom, Prohászka Ottokár-emléktemplom, Zalaegerszeg vasútállomás, Postapalota
A Wikimédia Commons tartalmaz Neoeklektikus építészet Magyarországon témájú médiaállományokat.

Magyarországi neoeklektikus (újeklektikus) építészet vagy „két világháború közötti historizmus”^[1] néven ismert az első- és a második világháború közötti időszak, az úgynevezett Horthy-kor eklektikus (historizáló) törekvéseket követő, hivatalos, konzervatív építészete. Az „új” jelző használata azért indokolt, hogy megkülönböztesse a korábbi, késő eklektikus stílustól a kor építészetét. A stílusra olykor neobarokk, olykor újhistorizmus, újklasszicizálás néven is utalnak, ez azonban csak részben fedi a stílus tartalmát, mert a korszak terverzői – akárcsak a korábbi eklektika idején – szívesen használták fel más történeti stílusok (pl. román, gótikus stb.) jellemzőit is épületeik kialakításakor.

Az eklektika/historizmus a 19. század második felének uralkodó európai építészeti irányzata volt, fő jellemzője a korábbi történeti építészeti stílusokból (pl. román, gótikus, reneszánsz, barokk, klasszicizmus stb.) való válogatás saját épületei esetén. Elsősorban két alirányzata ismert kisebb csoportokkal:

• a tulajdonképpeni historizmus (történetiség), az úgynevezett „neo(új)stílusok”, azaz egy-egy történeti stílus utánzása egy-egy épületen (pl. neoromán, neobarokk, neogótikus épületek stb.)
• az eklektika (válogatás), egy épületen több korábbi történeti stílus jellemzőinek felhasználása (azaz a neostílusok keveréses)

A historizáló építészet túlélte a századfordulót, ekkor azonban már kénytelen volt megosztozni uralkodó szerepében az újabb, szecessziós, népies, illetve az art déco (egyfajta korai modern) stílusban épült alkotásokkal. A hagyományos historizmus végét az első világháború idejéhez kötik. (Egyes kézikönyvek ezt a historizmust fejlődése szerint korai-, érett-, és késő historizmusra, ld. alább a táblázatban.)

Az 1920 előtti historizmus magyarországi fejlődéséről:

Bővebben: Historizáló építészet Magyarországon

Az első világháború (1914–1918) után az újító stílusok háttérbe szorultak (a szecesszió tulajdonképpen meg is szűnt), és – az európai tendenciáktól eltérően^[2] – visszatért a konzervatív állam (Horthy-kor) támogatását élvező eklektika.^[3] Ennek hátterében (főleg a neobarokk építészet esetén) a következők állhattak:

„Az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződést és annak körülményeit – természetesen – hatalmas tragédiaként élte meg az ország lakossága, és ezt a tragédiát nagyon hamar a török uralomhoz kezdték hasonlítani, a megcsonkított ország helyreállítását pedig a törökök kiűzése utáni újjáépítés párhuzamaként fogták fel. Az újjáépítés stílusa a 17. században a barokk volt, így természetes választásnak tűnt a 20. században a neobarokk stílus alkalmazása. Ráadásul az egész népet átitatta egyfajta nosztalgia az Osztrák-Magyar Monarchia és az uralkodó Habsburg-család iránt, kikhez szintén több szálon kötődik a barokk stílus. A két világháború közötti magyar társadalomra, azon belül is az erősödő polgárságra jellemző volt az arisztokrácia iránti tisztelet és az előkelők életvitelének utánzása. Így nemcsak a nemesi előnevek és „méltóságos" megszólítások, de a neobarokk stílusú lakóházak is megszaporodtak.”^[4]

A historizmus visszatérésnek másik oka lehetett, hogy a lakásínség miatt sok, régibb stílusú épület elkerülte a lebontást, és felújításuk során jelentős számukkal hatást gyakorolhattak a kortárs építészeti törekvésekre.^[5]

Ezt az új historizmust azonban az építészeti szakkönyvek általában elkülönítik a korábbi („régi”) historizáló törekvésektől, és neo(új)eklektikus^[6][7][8] vagy „két világháború közötti historizmus”^[1] fogalommal hivatkoznak rá. Az újeklektikára olykor neobarokk, vagy újklasszicizálás^[9] néven is utalnak, ez azonban megtévesztő lehet abból a szempontból, hogy a barokk és a klasszicizáló formák mellett más történeti stílusok (pl. román, gótikus stb.) elemeinek felhasználása is felbukkan a korszakban.

Talán az első ilyen „neoeklektikus” épület az el(technikai és anyaghasználati szempontbólső világhábúrú végére elkészült Haditermény Rt. Reiss Zoltán által tervezett hatalmas székháza volt (1918).^[5][10] Ezt követően neoeklekticizmus jellemezte elsősorban a nagyszámú lakásépítkezések épületei^[11] (ld. pl. az Liber Endre-féle fővárosi kislakásépítési programot),^[12] de számos középület is ilyen stílusban épült. A neoeklektika nagy szerepet játszott az épületek mellett sok első világháborús emlékmű tervezésénél is.^[13]

A stílus körülbelül 1940-ig létezett,^[14] és számos középület esetén kizárólag az eklektikát elfogadó építészek kaptak megbízást. A (technikai és anyaghasználati szempontból) modern, funkcionalista törekvések a Bauhaushoz kapcsolódóan az 1920-as évek végétől jelentek meg, (képviselői pl. Molnár Farkas, Kozma Lajos),^[13] és az 1930-as évekre kezdtek elterjedni a modern, vagy kevert, modern–eklektikus „hibrid” épületek (pl. Wälder Gyula-féle Madách téri bérház). A Horthy-korszak végére a stílus fokozatosan eltűnt.

A könnyebb áttekinthetőség végett a historizmus magyarországi korszakait az alábbi táblázat mutatja be:

Az eklektikus építészet korszakai Magyarországon

Név	Időszak	Jellemzők / alternatív név	Megjegyzés
korai eklektikus / historizáló építészet	kb. 1830–1860[15] (Magyarországon: 1867–1890)[16]	„romantikus historizmus”,[15] Magyarországon fogalma egybeesik a romantikus építészettel	${\displaystyle {\Bigg \}}}$ az első három korszakot szokták összefoglalóan eklektikus / historizáló építészetnek nevezni
érett eklektikus / historizáló építészet	kb. 1860–1880[15] (Magyarországon: 1890–1900)[17]	Magyarországon innentől számítják a historizmust / eklektikát
késő eklektikus / historizáló építészet	kb. 1880[9]/1895[18]–1920 (Magyarországon: 1900–1918)[19]	„késő historizmus”,[15] nagy szabadság a stílushasználatban, keverésben, „egyéni eklekticizmus”[20] + monumentalitásra törekvés + olykor keveredés a szecesszióval[9]
újeklektikus / újhistorizáló építészet	kb. 1920–1940	stílustisztaság, egyszerűsítés, „újklasszicizálás”[9]

Egyes megközelítések a késő- és az újeklektikus korszak közé beillesztenek 1905-től egy úgynevezett „redukált” stílust is, amelynek az egyszerűsítés volt a lényege. Ez mintegy az újeklekticizmus előfutára volt.^[9]

A második világháború utáni, modern–szocialista szemléletű építészettörténeti szakirodalom általában elutasító a 19. századi historizmussal kapcsolatban, amelyet önállótlan, pusztán történeti stílusokat másoló stílusnak tart. Fokozottan érvényes a kritikája – a Horthy-kor „neobarokk” társadalmához hasonlóan^[21] – a két világháború közötti historizáló irányzatokkal szemben, amelyeket már egyértelműen a modern áramlatokkal szembenő, retrográd vonalaknak tart (a modern európai építészet fejlődéséhez képest). Példaként említhető a korszakban működő, 80-nál több épületet tervező Fábián Gáspár esete, akiről a magyar építészettörténet minimális mértékben szólt. A 21. századi kutatások kezdték a stílusra irányítani a figyelmet:^[22]

„A korabeli közfelfogás által legtöbbre értékelt, a magyar államiság hajdani dicsőségét reprezentáló középkori váro­sok és épületek döntő többsége a határon túlra került, ezért a magyar építészek és építte­tők egyfajta küldetésnek tekintették, hogy ezeket a történeti értékeket valahogy pótolják. Ez a folyamat eleve historizálással, a hagyományos építészeti formák felelevenítésével és újrateremtésével járt. A harmincas években, noha fokozatosan előtérbe került a mo­dern, funkcionális építészet, annak művelői a konzervatív táborhoz képest kisebbséget alkottak. Az egyházi építészetben ráadásul óhatatlanul nehezebben jelent meg a moder­nizmus, hiszen a hitéletben nem történt funkcióváltás, ami közvetlenül indokolta volna a „kornak megfelelő” templomok építését. Ezeket a körül­ményeket figyelembe véve, a két világháború közti Magyar­ország építészetének kutatásakor érdemes minden jellemző építőművészeti jelenséget megvizsgálni.”

Ahogy a korábbi eklektika, úgy a neoeklektika is egyes alstílusokra bomlott, amelyek megegyeztek az eklektika alstílusaival:

• neoromán historizmus
• neogót historizmus
• neoreneszánsz historizmus
• neobarokk historizmus
• neoklasszicista historizmus
• eklektika (vegyes neostílusok)

A neoeklektikus stílust elsősorban a következő épületfajtáknál használták:

• palotaépületek
• bérházak
• szállodák
• iskolák
• vásárcsarnokok
• templomok
• zsinagógák
• vasútállomások

Bővebben: Neoeklektikus stílusú épületek Magyarországon

Bővebben: Neoeklektikus stílusú épületek Budapesten

Legalább két épületről kivételként ismert, hogy jóval a stílus lehanyatlása (1930-as évek) után készültek el teljes egészében. A Bory várnak az építése húzódott el az 1960-as évekig, a Hültl-féle irodaháznak pedig a kivitelezése nem történt meg annak idején.

Bory Jenő 1923-ban kezdte el építeni neoromán stílusú mesterséges várát, az úgynevezett Bory-várat. Az építkezés – a Horthy-korszakon jóval túlnyúlva – Bory Jenő 1959-es haláláig nem szünetelt. Csak a tervező halála után 5 évvel, 1964-ben sikerült az épületet befejezni.^[23] (Érdekesség, hogy az épület a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az egyetlen személy által emelt legnagyobb épület.)^[24]

Érdekesség, hogy valószínűleg az utolsó ilyen épület az úgynevezett Szabad György Irodaház. Az épület terveit még 1928-ban^[25] készítette el Hültl Dezső 4 szomszédos telekre, azonban akkor nem valósult meg, csak a Nádor utcával szomszédos és a mellette fekvő telek épült be. 1973-ban a megmaradt területre egy későmodern irodaház épült, de már természetesen nem Hültl tervei szerint. Ezt 2016–2017-ben elbontották,^[26] és 2019-re végül mégis felépítették a Hültl-féle épületet Szabad György Irodaház néven.^[27]

Volt rá példa, hogy egy korábbi „normál” ekletikus épületre az 1920-as években emeleteket emeltek eklektikus stílusban. Ilyenkor az épület alsó része ekletikus, felső része neoekletikusnak minősül:

• Keleti-bérház, Budapest, Szent István körút 30., épült: 1887, tervezte: Paulheim József – a 4. és 5. emelete utólag, 1927-ben épült rá Sós Aladár és Jakab Dezső tervei alapján.^[28]
• Magyar Reménység Református Templom (Salétrom utcai református templom, 1085 Budapest, Salétrom u. 5.) – 1927-ben Almási Balogh Loránd tervei szerint alakították át templommá a Kölber kocsigyár egyik raktárépületét^[29]
• a Dohány utcai zsinagóga (épült: 1854–1859, tervezte: Ludwig Förster) oldalsó épülete (Kultúrház, ma: Zsidó Múzeum) az eredetihez hasonló formában (neomór stílusban), de 1931-ben épült^[30]

• 
  Zalaegerszeg vasútállomás
• 
  A Gránátos utcai izraelita temető ravatalozóépülete
• 
  Palotaszálló, Lillafüred
• 
  Szent Margit Gimnázium, Budapest
• 
  Páli Szent Vince-plébániatemplom, Budapest
• 
  Szent Kereszt-templom, Budapest
• 
  Fogadalmi templom, Szeged
• 
  Angyalföldi Szent Mihály-templom, Budapest
• 
  Angyalföldi Szent László-templom, Budapest
• 
  Lisieux-i Szent Teréz-templom, Budapest
• 
  Árpád-házi Szent Margit-templom, Budapest
• 
  Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom, Budapest
• 
  Borjúvásárcsarnok, Budapest
• 
  Zsinagóga, Nyíregyház
• 
  Zsinagóga, Gyöngyös
• 
  Bory-vár, Székesfehérvár
• 
  Corvin Áruház (még külső pléhborítás nélkül), Budapest
• 
  Vásárcsarnok, Miskolc

• Fülep Lajos – Dercsényi Dezső – Zádor Anna: A magyar művészet története, Corvina Kiadó, Budapest, 1968, 491-494. o.
• (szerk.) Köpeczi Béla: A képzőművészetek története, Budapest, 1963, 769-770. o. (A kultúra világa-sorozat)
• Barát Béla – Bárányné Oberschall Magda – Ifj. Csemegi József – Dobrovits Aladár – Voit Pál: A szépművészetek könyve, A Pesti Hírlap Kiadása, Budapest, 1940, 216-217. o. (A Pesti Hírlap Könyvtára-sorozat)
• (szerk.) Guóthfalvy Dorner Zoltán: Technikai fejlődésünk története 1867–1927, Magyar Mérnök- és Építészegylet, Budapest, 1929 (2. kiadás)
• Sármány Ilona: Historizáló építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-13-3394-9
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 978-963-276-179-4 (→elektronikus elérhetőség)
• (szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek Ybl és Lechner korában, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest, 2015, ISBN 978-615-5445-12-5
• Rados Jenő: Magyar építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961

• Építészetünk a két világháború között In: szerk. Kollega Tarsoly István, Bekény István, és Dányi Dezső: Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000, ISBN 963-9015-08-3, III. kötet, 1998, 133-144. o.
• Új eklektikus irányzatok In: Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986, ISBN 963-10-6505-7, 11-39. o.
• Déry Attila – Merényi Ferenc: Magyar Építészet 1867–1945, Urbino Kft., Szekszárd, 2005, ISBN 963-00-3490-5, 173-195. o.
• Kiss Attila: Az új historizmus In: Bolla Zoltán: Újlipótváros építészete 1861–1945. Budapest: Ariton Kft. 2019. ISBN 9786150058528  , 41-43. o.

• Eklektika
• Historizmus
• Romantikus építészet Magyarországon
• Szecessziós építészet Magyarországon
• Magyar építészet a 20. század első felében