Római művészet

Szerelmi jelenet. A római mozaikok, mint az egész ókori művészet, elbeszélő jellegűek, történetet vagy eseményt ábrázolnak

Nehéz meghatározni, hogy körülbelül időszámításunk kezdetéig melyek a római művészet jellemző vonásai. Az időszámításunk előtt 6. században még az etruszkok uralkodtak a városban. Ez a nép elsősorban halotti kultuszával, sírkamra festményeivel tette ismertté magát, és alapvető épülettípusokat hagyott a rómaiakra.

A császárkorra kialakult a sajátos római építészet. A jellegzetes városi létesítmények elnyerik végső formájukat: a központi fórum körül álló templomok, a curia, a basilika, a paloták. A lakosság szórakoztatásáról amphiteátrumok, cirkuszok, színházak és fürdők gondoskodtak.

  • Színház: félkör alakú orkhesztra, több emeletes szkéné, ami díszes homlokzatú és a nézőtér falával azonos magasságú volt, az előtte emelt színpadon játszottak.
  • Amphiteatrum: föld illetve kő padsorokkal övezett elliptikus szabad tér, gladiátor- és állatviadalok, sportolás színhelye. Például: Colosseum.
  • Cirkusz: kocsiversenyek, szárazföldi és tengeri harcjátékok bemutatására szolgálták, tulajdonképpen az amphiteátrumok szerkezetéből indultak ki. Például: Circus Maximus.
  • Basilika: nagy csarnok, amely a vásárcsarnok és a törvényszék céljait egyesíti. Legtöbbször háromhajós, a főhajó magasabb és a mellékhajók fölé emelkedő falaiban vannak az ablakok. A legrégibb még kinyomozható ilyen épület a Bazilika Porcia.

A római mérnökök belső termeket is be tudtak fedni a boltív törvényei szerint: boltozattal, mely lényegében sűrűn egymás mellé rakott boltívek összefüggő rendszere. Két boltozat találkozásánál alakult ki a keresztboltozat. És ettől a bonyolult építészeti megoldástól már csak egyetlen lépés vezetett az ókori Róma legnagyobb vívmányáig, a kupoláig. Az európai építészetnek századokig mintaképe volt a Pantheon temploma.

A római építészet emlékei legnagyobb részt elpusztultak.

Építészet

A legfőbb építőanyag a tégla volt, de a rómaiak egyfajta betont is kitaláltak és alkalmaztak, melyet kavics, vulkáni hamu, zúzott cserép és kő keverékeként állítottak elő. Technikai vívmányaik közül legkiemelkedőbb a boltív.

A Pantheon

A rómaiak nagyon sok várost építettek, szinte minden ilyen települést egyforma terv alapján építettek, s ebben következetesek voltak. A terv egy sakktáblaszerű beosztáson alapul, a várost két főutca, az északi-déli irányú cardo, és kelet-nyugati decumanus osztotta négy részre. Ezekkel párhuzamosan helyezkedett el a többi utca, és a négyzet vagy téglalap alakú háztömbök. A város közepén volt a forum, fallal vagy oszlopsorral körülvett, kikövezett tér. Új épületfajták keletkeztek: a városokban bérházak, fürdők, vízvezetékek, amfiteátrumok, diadalívek stb., de a templomok és mauzóleumok sem maradhattak el.

Később a városi építészet terén a rómaiak új formákat is bevezettek, ilyen a Pantheon, amely i. e. 27-ben épült Marcus Vipsanius Agrippa tervei alapján, azonban 80-ban leomlott, és csak Hadrianus uralkodása alatt, 126-ban épült újra az eredeti koncepciónak megfelelően. Nagyméretű, 43 méter átmérőjű kupolás kör alakú templom, melyhez háromsoros 14 méter magas, 8 korinthoszi oszloppal díszített mély előcsarnok csatlakozik. 7 méter vastag fala az aranymetszés szabályai szerint tagolódik. A tágas, kerek csarnokot a kupola zárja le, közepén nyílással, melynek közepén belátszik az ég. Más ablak nincs, de a tetőnyílás elég világosságot bocsát a tágas csarnok minden részébe. Az épület az óriási méretek ellenére csöppet sem nyomasztó, a hatalmas kupola úgy borul az emberre, mint egy második égbolt.

A római Colosseum

Az amfiteátrumok a gladiátori játékok, az állatviadalok és a 23. század folyamán esetenként a keresztények kínzásának fő színhelye. Amfiteátrumok a birodalom egész területén fennmaradtak jobb-rosszabb állapotban. A franciaországi Arles-ban, Nîmes-ben, a horvátországi Pulában és az olaszországi Veronában fennmaradt amfiteátrumokon kívül kitűnik a római Colosseum. Befogadóképessége 50 000 fő. Homlokzatán az oszloprendek felfelé egyre könnyedebbek. Az alsó szinten dór, középen ión, majd korinthoszi oszloprend követi egymást, ezt nevezzük colosseum-motívumnak. Nézőterét három lépcsőzetes emeletsor veszi körül. Arénáját vízicsatára is alkalmassá tehették. Mivel alatta folyosók és pincék helyezkedtek el, nagy részük földrengés alkalmával mára elpusztult. Három egymás fölé helyezett boltívsor támasztja a belső üléseket. A nézőtér alatt 7,5m betonalapozás van. Az 1300-as évek elejétől egyházi tulajdon, föl is keresztelték, mert sok keresztény halt itt mártírhalált. A 15. századtól kőbányaként használták, fehér kőburkolatát a rómaiak mind elhordták.

Diocletianus spliti palotájának alaprajza kissé ferde téglalap, a szárazföld felé néző három oldalát vastag, tornyos várfal övezi, negyedik oldala közvetlenül a tengerre nyílik. A császári lakosztályon kívül mauzóleum, Jupiter- és Cybele-templom, oszlopcsarnok, föld alatti folyosók és termek alkotják, s ma is jó állapotban van. A mauzóleum kívülről nyolcszögletes, belülről kör alakú, belsejét fülkék tagolják, korinthoszi oszlopok veszik körül. Teteje kupola, mely belülről félgömb, kívülről pedig nyolcoldalú gúla.

Szobrászat

Astragalosszal, csontból készült dobókockákkal játszó fiatal nő[1]

Az ókori rómaiak a temetési szertartásokon őseik viaszképmását hordozták a gyászmenet előtt, nyilván ők is azt hitték, hogy a képmásban a halott lelke él tovább.

Több évszázadon át császárok, és egyszerű polgárok egész arcképcsarnokát formázták meg. A portrék közvetlenek és reálisak. Realizmusuk a görög és etruszk hagyományokból, és abból a régi római szokásból gyökerezik, hogy az elhunyt arcának viaszlenyomatát is megőrizték. Az olyan szobrok, mint Augustus császáré, a megmintázott személy tulajdonságait tükrözik, de egyben azt az eszmét is, hogy az uralkodó isteni eredetű. Habár az egész szobor idealizált, a részletek, például az öltözék, a római művészi szellemiségről tanúskodnak. Vespasianus mellszobrán azonban semmi sem árulja el, hogy isteni eredetű. Lehetne hatalmas bankár is, vagy hajózási vállalat tulajdonosa. De az arca mégsem közönséges. Ezek az élethű portrészobrok ha pontosan utánozzák is a valóságot, sosem hétköznapiak.

Ugyanez a realizmus jellemző a történelmi eseményeket ábrázoló római domborművekre is. És van még egy fajtája a művészetnek, ami tipikusan római. Győzedelmes hadjárataikat domborművekben hagyták az utókorra. A Traianus-oszlopon, melyet a római Forum Romanumon emeltek 113-ban, vésett képszalag fut körbe, és a császár két sikeres hadjáratát örökíti meg. De mert az ilyen műalkotásoktól megkívánták, hogy részletes legyen, hiszen az otthonmaradtakat kellett pontosan értesíteni a katonák hőstetteiről, megváltozott a stílus. Nem harmóniára, szépségre, drámaiságra törekedett a művész, a hőstettek szemléltetése volt a fontos.

Festészet

A római festészet maradványai leginkább Pompeiiben maradtak fenn, a várost ugyanis a Vezúv 79. évi kitörésekor láva és hamu lepte el, ami megőrizte a festményeket. Pompejiben fejlődött folyamatosan a falfestészet. A villákban mindenütt falfestmények díszítették a falakat: festett oszlopsorok, bekeretezett képeket utánzó díszítmények, színpadi képek. A festmények a falat teljesen elborították. A falmező közepén, a csendélettől kezdve a mindennapi életből vett jeleneteken át a történelmi, mitológiai tárgyú képekig mindenféle ábrázolás megtalálható. A festészet a hétköznapi életből veszi témáit: borbélyüzleteket, színházi jeleneteket ábrázolnak.

Mozaikok

Az isszoszi csata

Mozaikok az egykori Római Birodalom egész területén fennmaradtak. A mozaikok, mint az egész ókori művészet, elbeszélő jellegűek, történetet vagy eseményt ábrázolnak nagy természetességgel és realisztikusan. Megemlíthető az egyik pompei házban, az isszoszi csatát ábrázoló nagyméretű mozaik, mely a Nagy Sándor és Dáriusz vezette lovasságot nagy művészi és technikai jártassággal tárja elénk. Kiemelkedők a Salonában feltárt mozaikpadlók is, amelyek Orpheuszt és Szapphót ábrázolják madarak és geometrikus díszítőelemek között, továbbá Romuliana padlómozaikjai, melyek közül az egyik Dionüszoszt ábrázolja egy leopárddal.

Gliptika

Több rétegű színes nemeskőből faragott római kámea

A gliptika, a vésett faragású, illetve díszítésű, drágakövek vagy féldrágakövek művészete, szintén fejlett volt mind a helleniszikus, mind a római korban. A leggyakoribb az ónix és szardonix gemma és kámea. Mindre a tökéletes kidolgozás és a harmónia jellemző. A római gliptika egyik remekművét Szerbiában fedezték fel, Kusadak-nál. Ez egy ónix kámea, amelynek rétegei a hófehértől a sötétbarnáig minden árnyalatot felölelnek. Győztes római hadvezért ábrázol egy lovon. A lába előtt a rab barbárok hevernek. A kámea stílusa a 4. századra utal, így a hadvezér valószínűleg I. Constantinus.

Kapcsolódó szócikkek

Források

Jegyzetek

  1. Roman Italy‚ early 2nd century CE. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)

Read other articles:

artikel ini tidak memiliki pranala ke artikel lain. Tidak ada alasan yang diberikan. Bantu kami untuk mengembangkannya dengan memberikan pranala ke artikel lain secukupnya. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada April 2016. artikel ini p...

 

Untuk kegunaan lain, lihat Bukan Cinderella. Bukan CinderellaPoster resmiSutradaraAdi GarinProduserUnchu ViejaySkenarioQueenBCeritaDhety AzmiBerdasarkanBukan Cinderellaoleh Dhety AzmiPemeran Fujianti Utami Rafael Adwel Penata musikGanden BramantoSinematograferFachmi J SaadPenyuntingAugit PrimaPerusahaanproduksiSuper Media PicturesTanggal rilis 28 Juli 2022 (2022-07-28) (Indonesia) Durasi88 menitNegaraIndonesiaBahasaBahasa Indonesia Bukan Cinderella adalah film drama komedi roma...

 

Bandar Udara Internasional LuxorIATA: LXRICAO: HELX LXRLocation of airport in EgyptInformasiJenisPublik, MiliterPengelolaPerusahaan Bandar Udara MesirMelayaniLuxor, MesirKetinggian dpl90 mdplKoordinat25°40′15″N 32°42′23″E / 25.67083°N 32.70639°E / 25.67083; 32.70639Landasan pacu Arah Panjang Permukaan m kaki 02/20 3,000 9,842 Aspal Statistik (2009)Penumpang1,872,070Sumber: Situs bandar udara[1] and DAFIF[2][3] Bandar Udara ...

Global financial services company This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: State Street Corporation – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2021) (Learn how and when to remove this te...

 

World War II Liberty ship of the United States History United States NameMurray M. Blum NamesakeMurray M. Blum Orderedas type (EC2-S-C1) hull, MC hull 2381 BuilderJ.A. Jones Construction, Brunswick, Georgia Cost$919,943[1] Yard number166 Way number2 Laid down19 September 1944 Launched25 October 1944 Sponsored byMrs. Sylvia Blum Completed7 November 1944 Identification Call Signal: KTAB [1] Fate Laid up in the National Defense Reserve Fleet, Beaumont, Texas, 17 December 1947 Lai...

 

Carrier Airborne Command and Control Squadron One One SevenVAW-117 insigniaActive1 July 1974 - presentCountryUnited States of AmericaBranch United States NavyTypeAirborne early warningCommand and controlSize190+Part ofCarrier Air Wing 9Carrier Strike Group 3Garrison/HQNAS Point MuguNickname(s)The WallbangersMascot(s)The LemurEngagementsOperation Praying MantisOperation Earnest WillOperation Fiery Vigil Operation Desert StormOperation Restore HopeOperation Southern WatchOperation Desert ...

Weekly newspaper in Cornwall, England The CornishmanTypeWeekly newspaperFormatTabloidOwner(s)Reach plcEditorJacqui WallsFounded1878; 146 years ago (1878)HeadquartersPenzance, CornwallCirculation2,407 (as of 2023)[1]Websitecornwalllive.com The Cornishman is a weekly newspaper based in Penzance, Cornwall, England, United Kingdom which was first published on 18 July 1878. Circulation for the first two editions was 4,000.[2] An edition is currently printed ev...

 

  此条目页的主題是香港九龍的渡船街。关于其他地方的同名街道,請見「渡船街」。 Ferry Street渡船街渡船街與西九龍走廊的交匯路段,此段連同渡船街天橋隸屬於5號幹線。命名緣由命名文件:1941年10月24日憲報第1260號政府公告、1947年5月23日憲報第431號政府公告、1975年3月14日憲報第585號政府公告、2020年10月16日憲報第5984號政府公告命名日期1941年10月24日[1]道路...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (نوفمبر 2019) هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها...

土库曼斯坦总统土库曼斯坦国徽土库曼斯坦总统旗現任谢尔达尔·别尔德穆哈梅多夫自2022年3月19日官邸阿什哈巴德总统府(Oguzkhan Presidential Palace)機關所在地阿什哈巴德任命者直接选举任期7年,可连选连任首任萨帕尔穆拉特·尼亚佐夫设立1991年10月27日 土库曼斯坦土库曼斯坦政府与政治 国家政府 土库曼斯坦宪法 国旗 国徽 国歌 立法機關(英语:National Council of Turkmenistan) ...

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

العبرانيون (بالعبرية: עברים أو עבריים) اسم يطلق في الغالب على شعب سامي يتحدث اللغة العبرية خاصة في فترة ما قبل الملكية عندما كانوا لا يزالون بدوا رحلا. كما يشير إلى مجموعات أخرى قديمة مثل الشاسو وهم ساميون تحدثو لغة البدو الرحل وانتشرو في المنطقة الممتدة بين عسقلان ومرج ابن...

Військово-музичне управління Збройних сил України Тип військове формуванняЗасновано 1992Країна  Україна Емблема управління Військово-музичне управління Збройних сил України — структурний підрозділ Генерального штабу Збройних сил України призначений для планува...

 

جامعة ووريك   الشعار (بالإنجليزية: Mind moves matter)‏  معلومات التأسيس 1965 المنحة المالية 8.6 مليون £ النوع عامة الموقع الجغرافي إحداثيات 52°22′48″N 1°33′43″W / 52.380080555556°N 1.5619305555556°W / 52.380080555556; -1.5619305555556   المدينة كوفنتري الرمز البريدي CV4 8UW  المكان كوفنتري  البلد ...

 

Cultural practices common to Protestantism The neutrality of this article is disputed. Relevant discussion may be found on the talk page. Please do not remove this message until conditions to do so are met. (April 2019) (Learn how and when to remove this message) This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (August 2019) Part of a series onChris...

Norwegian explorer Part of a series on theNorse colonizationof North AmericaLeiv Eirikson discovering America, 1893 painting by Christian Krohg Places Vinland Markland Helluland L'Anse aux Meadows Eastern Settlement Western Settlement Middle Settlement Gunnbjörn's skerries Great Ireland Tanfield Valley Straumfjörð Alleged artifacts Maine penny Skálholt Map Kensington Runestone Vinland Map Explorers Erik the Red Leif Erikson Thorvald Eiriksson Freydís Eiríksdóttir Gunnbjörn Ulfsson Sn...

 

For sister and heiress of Vermudo III, see Sancha of León. Queen of León SanchaQueen of León (de jure)Reign24 September – 11 December 1230 (de jure)PredecessorAlfonso IXSuccessorFerdinand IIICo-monarchDulceBorn1191/2Diedbefore 1243Villabuena, Cacabelos, LeónBurialMonastery of Villabuena de CarracedoHouseCastilian House of IvreaFatherAlfonso IX of León and GaliciaMotherTeresa of Portugal Sancha of León (1191/2  – before 1243) was briefly suo jure Queen of León, reignin...

 

«Questa è la Scuola della Fanteria, Regina delle battaglie» (All'ingresso della Scuola di Fanteria di Cesano) Fregio dell'Arma di Fanteria dell'Esercito Italiano (usato per la Fanteria di Linea) L'Arma di fanteria è un'Arma dell'Esercito Italiano che impiega combattenti appiedati, detti appunto i fanti. Viene considerata come l'ossatura della forza armata in quanto la maggioranza dei suoi reparti di manovra appartengono proprio all'arma. Indice 1 Storia 2 Caratteristiche 3 Specialità 3....

Dictyostelium discoideum Badan buah D. discoideum Sebuah D. discoideum yang bermigrasi, batang skala: 5 µm, durasi: 22 detik Klasifikasi ilmiah Domain: Eukaryota (tanpa takson): Amoebozoa Infrafilum: Mycetozoa Kelas: Dictyostelia Ordo: Dictyosteliida Famili: Dictyosteliidae Genus: Dictyostelium Spesies: D. discoideum Nama binomial Dictyostelium discoideumRaper, 1935[1] Dictyostelium discoideum adalah spesies ameba yang hidup di tanah dalam filum Amoebozoa, infrafilum Mycetozoa....

 

PT. Monotaro IndonesiaLogo PT. Monotaro IndonesiaURLwww.monotaro.idTipeSitus webPortal webPerdagangan elektronikBersifat komersial?YaBahasaIndonesiaPemilikMonotaRO Co., Ltd.Sumitomo CorporationStatusAktif PT. Monotaro Indonesia adalah perusahaan B2B E-commerce (Business-to-Business) atau perdagangan daring untuk konsumen bisnis yang beroperasi di Indonesia. Perusahaan ini menyediakan produk kebutuhan berbagai jenis industri, mulai dari manufaktur, konstruksi, pertambangan, jasa, pertanian/per...