Apja bíró volt Londonban, aki fiát korán iskolába küldte. Tizenhárom éves korában apród lett egy érsek udvarában, majd hamarosan az Oxfordi Egyetemre került. Két év múlva apja hazahívta, így tanulmányait Londonban fejezte be. Először ügyvéd volt, majd politikai pályára lépett, és tagja lett az angol parlamentnek. Lelkes humanista volt, szoros barátság fűzte Rotterdami Erasmushoz. Angol és latin nyelvű költeményeket írt, valamint előadásokat tartott Hippói Szent ÁgostonDe civitate Dei című művéről.
Bár vonzotta a papi hivatás, különösen a kartauziak érdekelték, mégsem ment egyházi pályára. Megházasodott, feleségének, Jane Coltnak tőle négy gyermeke, három lány és egy fiú, született. A korban szokatlan módon leányainak is komoly képzést adott, latint, ógörögöt és csillagászatot is tanultak. A görög–római kultúra mellett a humanizmus eszméi is megérintették, Historia Ricardi Tertii című történeti munkája az angol humanista történetírás egyik első terméke.
1511-ben, hatévi házasság után felesége meghalt. Újra megházasodott, második felesége özvegy volt, és hét évvel idősebb nála. A család hamarosan London előkelő városrészébe, Chelsea-be költözött.
Teljes odaadással küzdött a protestáns mozgalom ellen, annak kiirtásáért. Tisztában volt a tudás és a könyvek által az emberi elmére gyakorolt véleményformáló hatásával. Elkészítette a betiltandó, és elégetendő protestáns könyvek listáját. A listára került eretnekeketlordkancellárkéntmáglyahalállal büntette. Első áldozata Thomas Hitton[3] volt, akit Maidstone-ban 1530. február 23-án megégettetett, vallásos írások angolra fordításának „bűne” vádjával. Morus legnagyobb ellenségének William Tyndale-t tekintette, aki – többek között – angolra merte fordítani és kiadni a Szent Bibliát.
1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra, aki kezdetben a római katolikus egyház egyik leghűbb támogatója volt, s Luther Márton ellen készített írása nyomán kiérdemelte a pápától a Fidei Defensor, a hit védelmezője címet. 1522-ben azonban a király beleszeretett egyik udvarhölgyébe, Boleyn Annába. Mivel Aragóniai Katalinnal kötött házasságából csak leánygyermeke született, megkísérelte frigyét Rómában érvényteleníttetni. Amikor ez nem sikerült, elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Ehhez a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt népszerű Morus segítségét is igénybe kívánta venni, akit 1529-ben kinevezett lordkancellárrá.
A kancellár nem kívánt állást foglalni a király előző házasságának érvényességéről folyó vitában, arra hivatkozva, hogy se nem egyházjogász, se nem erkölcstantudós. (Tamás a király válása ügyében Aragóniai Katalin mellett állt, mivel mindketten hithű katolikusok voltak, Boleyn Annával ellentétben, aki inkább a lutheri tanokhoz vonzódott, s Henriket is igyekezett az „új vallás” felé terelgetni.) Henrik azonban az angol egyház fejének ismertette el magát, amivel egyben kétségbe vonta a pápa fennhatóságát Angliában. Morus, aki elkötelezett katolikus volt, 1532. május 16-án lemondott hivataláról, és Fisher Jánospüspökhöz hasonlóan, ő is érvényesnek ítélte meg Henrik Katalinnal kötött házasságát, és nem Erzsébet hercegnőt, hanem a király legidősebb élő leányát, Máriát tartotta Henrik jogos trónörökösének, míg nem születik törvényes fia Katalintól.
Henrik egyházfői minőségére hivatkozva elvált első feleségétől, és újraházasodott, feleségül vette Boleyn Annát. Anna koronázásán Morus nem jelent meg, amit a király rossz néven vett.
A pápa hamarosan érvénytelennek nyilvánította a király második házasságát, és kimondta a kiközösítést. A király ekkor a parlamenttel az angol egyház egyetlen fejévé nyilváníttatta magát, hivatalosan is eltörölte a pápa addigi kiváltságait. Minden alattvalónak esküt kellett tennie erre az új törvényre. A volt kancellár megtagadta az eskü letételét, ezért a londoni Towerbe zárták.
A per és a kivégzés
Eleinte fogadhatott látogatókat, de mivel továbbra is ellenállt, ettől is eltiltották. 1535. június 22-én lefejezték barátját, Fisher bíborost. Kilenc nappal később őt is bíróság elé állították. A tárgyaláson kijelentette, hogy világi uralkodó nem vindikálhat magának vallási jogokat. A király parancsára ezért őt is halálra ítélték, és július 6-án lefejezték.
Jelentősége
Élete során elismertséget szerzett mint vezető humanista tanító. Jelentős befolyással volt az angol jogra, főképp az egyenlőség előtérbe helyezésével. Politikai munkája mellett írói tevékenysége is jelentős. Számos dala népdalként maradt fenn.
1516-ban kiadott Utópia(wd) című könyve komoly érdeklődést váltott ki, több nyelvre lefordították. Ebben jelent meg a polgári utópista szocializmus első koncepciója, és sok utána következő szociális utópia példaképének számít, gondolatai messze túlmutatnak saját korán.
Utópia. Valódi aranykönyvecske a legjobb államformáról és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről; írta a híres és ékes szavú Morus Tamás, ford., utószó, jegyz. Kardos Tibor; Európa, Bp., 1989
Erősítő párbeszéd balsors idején; ford. Gergely Zsuzsa, szerk. Szőcs Géza; Szt. István Társulat–A Dunánál, Bp.–Kolozsvár, 2004
Utópia. Valódi aranykönyvecske a legjobb államformáról és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről. Írta Morus Tamás; ford., utószó, jegyz. Kardos Tibor; Cartaphilus, Bp., 2011
Walter W. József: Morus Tamás és korszaka; ford. Babinszky József; Szt. István-Társulat, Pest, 1859
Nissard Dezső: Tanulmányok a renaissance és a reformátió korából. Erasmus – Morus Tamás – Melanchton; ford. Vajda János; Akadémia, Bp., 1875 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadóvállalata)
P. K.: Morus Szent Tamás élete; Élet Ny., Bp., 1935
Ullmann István: Morus Tamás Dialógusa a magyar–török háborúról; szerzői, Bp., 1940
Morus – Bacon – Hobbes – Locke; tan. Constantin Ionescu Gulian, Ion Banu, ford. Bodor András; Állami Tudományos Kiadó, Bukarest, 1952
Cs. Szabó László: Véres drágakő. Két tanulmány a XVI. századi Angliáról; Katolikus Szemle, Róma, 1967
R. W. Chambers: Morus; ford. Nyilas Vera, utószó Kardos Tibor; Gondolat, Bp., 1971
Morus Tamás, Thomas More. 1478–1535. Életrajzi kronológia és bibliográfia; összeáll. Reguli Ernő; FSZEK, Bp., 1978
Mario V. Pucci: Morus Tamás; ford. Tűzkő Lajos; Agapé, Újvidék, 1992 (Az életszentség nagymesterei)
Morus Tamás, a lelkiismeret szentje. Walter Nigg tanulmánya, szöveg Thomas Stapleton Életrajzából (1588), valamint kortársak leveleiből és följegyzéseiből. Helmuth Nils Loose 48 színes képe; ford. fr. Mihály ferences pap [Kamarás István]; Budai Ferences Rendház, Bp., 1993
Morus Tamás napja, 2002. június 21.; szerk. Forgách Tibor; Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület, Bp., 2003
Maczelka Csaba: Egy ember az örökkévalóságnak: Thomas More. Az Utópia előzményei és közege; Napkút, Bp., 2020 (UniText)
